Közgyűlés

  • 2012-02-23 09:41 Hatósági ár a távhőszolgáltatásban

    A közgyűlés februári, mai ülésén a távhőszolgáltatással kapcsolatos előterjesztést is tárgyal a grémium. Törölni kell ugyanis a helyi rendeletből a távhőszolgáltatás díjképzésére, ármegállapításaira vonatkozó rendelkezéseket, mivel ezeket magasabb rendű jogszabály szabályozza.

  • 2012-02-23 07:45 Elfogadták az idei költségvetést

    Februári ülését tartotta csütörtökön a miskolci képviselő-testület. A napirendek között sok más mellett tárgyaltak az idei költségvetésről, harmadik alpolgármester megválasztásáról, a hő és szemétszállítási díjakról, a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról, a Zöld Nyíl beruházáshoz kapcsolódó, ez évi tőkeemelésről, együttműködési megállapodásról a miskolci Bosch cégekkel német nyelvű óvodai csoport indítására, férőhely biztosítására.

  • 2012-02-22 15:29 Házhoz mennek a szelektív hulladékért

    A miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén megvitatják a Miskolc és térsége települési szilárdhulladék-kezelési rendszerének továbbfejlesztése című KEOP pályázatot, amely keretében 3 milliárd forintos fejlesztést kívánnak megvalósítani a hejőpapi telepen, illetve bevezetnék a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést.

  • 2012-02-22 12:58 Idén nem számolnak ingatlan-értékesítéssel

    Soós Attila, a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Bizottság elnöke a költségvetés egyik lehetséges tartalékaként említette a város forgalomképes ingatlanvagyonát, hangsúlyozva, hogy 2012-ben nem számolnak ebből származó bevételekkel.

  • 2012-02-22 12:29 Újabb igazgatói pályázatok

    Újabb igazgatók megbízatása jár le idén, így válik szükségessé pályázat kiírása az álláshely betöltésére. A csütörtöki közgyűlésen erről is döntenek.

  • 2012-02-21 16:31 Csütörtökön dönthet a közgyűlés a harmadik alpolgármesterről

    Újra három alpolgármestere lehet Miskolcnak, ha a közgyűlés csütörtökön rábólint az előterjesztésre, amely Kiss Gábort javasolja a posztra. Miskolc a döntéssel benevez a legtöbbet pályázó városok versenyébe. A harmadik alpolgármester feladatköre a helyi gazdaságfejlesztésre, a különböző támogatási lehetőségekre, a fejlődés alapját jelentő kultúrára és az oktatásra terjed ki – tájékoztatott Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője.

  • 2012-02-21 14:25 0-ás villamos, újrainduló 34-es busz – csütörtökön tárgyalják az új közlekedési hálózatot!

    Várhatóan a csütörtöki közgyűlésen dönt a miskolci grémium a március elejével életbelépő új, közösségi közlekedési vonalhálózat bevezetéséről. Az intézkedéssel a gazdálkodási egyensúly megvalósítása mellett a szállítási teljesítményt is az utazási igényekhez igazítanák.

  • 2012-02-21 08:18 A Zöld Nyíl miatt emelik a holding és az MVK alaptőkéjét

    A Zöld Nyíl projekt megvalósításához szükséges önrész biztosítása érdekében megemeli a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. alaptőkéjét a miskolci önkormányzat. Az erről szóló előterjesztést is a február 23-i, az idei első rendes közgyűlésen tárgyalja majd a grémium.

  • 2012-02-20 11:18 Ismét napirenden a Science Múzeum

    Javaslatot tárgyal a miskolci közgyűlés februári ülésén a Fűtőmű-Science Múzeum és Művészeti Központ projekthez kapcsolódó, monitoring szakértői szerződés megkötéséről is. A munkaterületet múlt év márciusában adták át, előreláthatólag december végére fejeződik be a kivitelezés, a műszaki átadást szeptemberre tervezik.

  • 2012-02-20 09:46 Meghosszabbítják a közfeladatellátási szerződést

    A közgyűlés csütörtöki ülésén dönthetnek a képviselők az önkormányzat és a MISEK nonprofit Kft. között 2009. február 9. napjával megkötött egészségügyi közfeladat-átadási szerződés meghosszabításáról további 2 évvel.

  • 2012-02-19 14:44 Rendeletbe foglalt adósságok

    Miskolc közgyűlésének februári, jövő csütörtöki ülésén az önkormányzat következő háromévi kötelezettségeit és bevételeit is határozatba foglalja a grémium.

  • 2012-02-19 14:32 Zöld Nyíl: gazdát cserélhetnek a pálya melletti utak

    Önkormányzati tulajdonba kerülhetnek a város területén áthaladó országos közutak egyes részei, a villamosprojekt megvalósításához kapcsolódóan. Az erről szóló előterjesztést jövő heti ülésén tárgyalja Miskolc közgyűlése.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!