Sport

  • 2007-10-01 09:26 Vesztett a Diósgyőr, lemondott az edző

    A rákospalotaiak a hosszabbításban szerzett Nyerges-találattal gyűrték le a hazai pályán játszó Diósgyőrt a Soproni Liga tízedik fordulójában. A nézők küzdelmes mérkőzést láthattak, az első félidőben a hazaiak támadtak többet, a fővárosiak kontrákkal veszélyeztettek, de előny egyik gárdának sem sikerült szereznie. A második félidő is egyenlő erők küzdelmét hozta, s már úgy tűnt, mindkét fél egy-egy pontot szerez. A 90. percben azonban Nyerges Krisztián 18 méterről a kapuba talált (0-1) – s így a REAC győzni tudott Miskolcon. A találkozót követően a hazaiak vezetőedzője, Pajkos János beadta lemondását. Diósgyőri VTK – REAC 0-1 (0-0)G.: Nyerges a 91. percben

  • 2007-09-29 21:22 Sztárok a Népkertben

    Kétség nem férhet hozzá, hogy október 6-án, Miskolcon az idei esztendő legrangosabb salakmotoros viadalára kerül sor. A népkerti pályán rendezik meg ugyanis a Bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjét, amelyben a házigazda alakulaton kívül orosz, lengyel és horvát együttes csatázik majd a végső győzelemért.

  • 2007-09-28 13:41 Ingyen nézhetik a meccset

    A sorozatban bajnoki döntetleneket játszó DVTK futballcsapatának csak egy kis plusz hiányzik évadbeli első győzelméhez, amit már nagyon meg akar szerezni. Ezért a hét végi REAC elleni élvonalbeli meccsen kinyitják a kapukat a szurkolók előtt, ingyenes lesz a belépés - tulajdonos úgy döntött, hogy meghívja a nézőket, kifizeti helyettük a jegy árát. Szükségünk van a közönség támogatására, valamint arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire befolyásolja a látogatottságot az ingyenes belépés - mondta el Sallói István ügyvezető igazgató.

  • 2007-09-27 12:36 Idényt zártak

    Lezajlott a Magyar Köztársaság Nemzetközi Motocross Bajnokságának utolsó fordulója. A miskolci Motocross Racing SE versenyzői több értékes helyezéssel a tarsolyukban térhettek haza. A 85 köbcentiméteres kategóriában Sziklavári Patrik (HondaCRF150R) a hetedik, Pál Markó (Suzuki RM85) a tizenötödik, Mizerák Máté (KTM85SX) a tizenhatodik, Kovács Gábor (HondaCRF150R) a tizenhetedik helyen végzett. Az MX2-es kategóriában Sziklavári István makacs kézsérülése miatt nem tudott rajthoz állni.Tokodon rendezték meg a Magyar Köztársaság Endurocross Bajnokságának 7. fordulóját. Az eseményre neveztek a Motocross Racing SE versenyzői is, s ezúttal igencsak kitettek magukért. Sziklavári Patrik (Honda CRF150R) az ifi kategóriában első helyen végzett a 30 perces futamban. Felnőtt kategóriában csaknem 100 versenyző indult. Sziklavári István (KTM SX-F250) a két órás futamidő alatt több mint 1 órán keresztül az első helyen motorozott, de az erdős részen egy tuskó tönkretette a hátsó fékét, így a futam végén 10. helyre csúszott vissza.

  • 2007-09-24 13:36 Befejeződött a II. Coop Rally

    Kammerer Zoltán és Andrejszky Zoltán, a Sport1 TV csapata győzelmével ért véget pénteken délután a II. Coop Rally a minőségi magyar termékekért autóverseny. Második helyezett lett a Szalay József és Miletics Péter alkotta Kaiser Food Kft. csapat, a dobogó harmadik helyére Deák Károly és Kanyó Bálint a Nestlé Hungária Kft.-től állhatott fel. A kétnapos ügyességi autóversenyen hatvan csapat indult azért, hogy népszerűsítse a Magyarországon gyártott termékeket, illetve a gasztronómiát és vendéglátást. A verseny alatt két etapban kilenc állomást érintett a mezőny.Idén az indulók között volt Kemény Dénes, az olimpia és világbajnok magyar vízilabda-válogatott kapitánya, illetve Olajos Péter európai parlamenti képviselő, aki a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság tagja. A résztvevők között voltak a COOP Csoport tulajdonosi körének képviselői, és a magyar FMCG szektor jelentős vállalatinak reprezentánsai. A kétnapos rendezvényen a mezőnyt figyelemmel követte a helyi közélet és a politika képviselői. A döntéshozók méltatták a Coop Rally alapgondolatát és támogatásukról biztosították a magyar piaci szereplőket.A díjátadó gála végén a résztvevők közfelkiáltással megszavazták a harmadik Coop Rallyt is.

  • 2007-09-24 12:26 Értelmi sérültek atletizáltak

    Atlétikai bajnokságot rendeztek a Diósgyőri Stadionban sérült fiatalok számára. A IX. Regionális és Nemzetközi Atlétikai Viadalon három korcsoportban, csaknem 20 csapatban, több mint kétszázan versenyeznek. Többek között 60, 100, 400, 800 és 1500 méteres síkfutásban, kislabda-dobásban, távolugrásban és súlylökésben mérik össze tudásukat az enyhe és középsúlyos értelmi sérült fiatalok nevelését oktatását ellátó iskolák tanuló. A versenyt az önkormányzat polgármesteri hivatala, valamint a városi diáksport bizottság rendezte.

  • 2007-09-20 16:02 Bence az Eb-n tologat

    Másfél héttel ezelőtt kezdődött meg a horvátországi Sibenikben az idei korosztályos sakk Európa-bajnokság. Az eseményen a miskolci Korpa Bence is részt vesz, aki 9 esztendős kora ellenére a 10 évesek között vágott neki a hétfőn befejeződő küzdelmeknek.

  • 2007-09-20 15:55 Miskolci 5próba

    A Miskolci 5próba elnevezésű szabadidősport eseménysorozat következő pontszerzési lehetőségét szeptember 22-én, szombaton rendezik meg, s ezt a kerékpáros próba jelenti. A pontvadászok az elmúlt években már ,,bejáratott” helyszínen, a Szirmabesenyői Általános Iskolában reggel fél kilenctől, 400 forint befizetése ellenében adhatják le nevezéseiket. Indulhatnak a 20, a 36, vagy a 72 kilométeres távon. A leghosszabb táv rajtja 9 órakor lesz, míg a két rövidebb táv teljesítői 10 órakor indulnak. A célban, ahol rajtszámok alapján ajándéksorsolást is tartanak, mindenki frissítőt kap. Infoline: Bővebb információ a www.kisgalya,hu honlapon olvasható, vagy a kisgalya@vipmail.hu e-mail címen, illetve a 30/694-0708 és a 30/92-84-233-as telefonszámokon kérhető.

  • 2007-09-19 14:59 MISI-sikerek

    A Puskás Ferenc stadionban rendezték meg az összetett országos atlétikai bajnokságot, amelyen a Miskolci Sportiskola fiataljai is rajthoz álltak és jól szerepeltek. A MISI SC színeit képviselő Pál Robin az ifjúsági nyolcpróbában a legjobbnak bizonyult. Teljesítményének az értékét növeli, hogy ebben a számban igen népes volt a mezőny, harminchatan indultak. Soós Tamás a tizedik, Nagy Gábor a tizenharmadik helyen végzett, s ez azt jelentette, hogy ők hárman csapatban a harmadik helyet szerezték meg. Sor került a váltó országos bajnokságra is. A MISI SC férfi junior együttese (Szladics Péter, Kékesi Károly, Burnmeister Bertold, Papp Artúr) a 4x1500 méteres távon a legjobbnak bizonyult, bajnoki címet hozott a klubnak. Ugyancsak kitett magáért a női junior együttes (Szász Zsuzsanna, Fodor Fruzsina, Madocsai Angéla, Szepesi Nikolett), amely a 4x800 méteres váltóban harmadikként ért célba.

  • 2007-09-19 14:59 Miskolci rangadó

    Egyhetes szünet után folytatódik az asztalitenisz-csapatbajnokság küzdelemsorozata. A hét végi, harmadik fordulóban Miskolcon városi rangadóra kerül sor. Az NB I Keleti csoportban szereplő Borsod Volán első csapata hazai környezetben fogadja a Diósgyőri ASE legénységét. A találkozóra szombaton 11 órától a Szemere Középiskola tornatermében kerül sor. A közlekedésieknél kérdéses a sérüléssel bajlódó Laczkó Sándor játéka, amennyiben nem léphet asztalhoz, akkor Nagy László helyettesíti. Rajta kívül Kővári Balázs, Lehoczki Gábor és Licsák Levente veszi fel a harcot a Boros Zoltán, Fekete József, Géczi István, Pados Zoltán kvartettel.A csarnokban lesz még egy mérkőzés is, ugyanis az NB II-ben szereplő Borsod Volán II az újonc Kömlő együttesét fogadja. Ez a találkozó is szombaton 11 órakor kezdődik.

  • 2007-09-18 13:03 Mi lesz a miskolci kosárlabdával?

    Hosszú idő után nincs elsőosztályú női kosárlabdacsapat Miskolcon, a megyeszékhely sportéletének egyik legeredményesebb csapatjáték-sportága akár el is tűnhet a városból. Tegnap délután Orosz Lajos alpolgármester kezdeményezésére fórumot tartottak a miskolci Calypso Kisvendéglőben a diósgyőri női kosárlabda jelenéről, jövőjéről és múltjáról. Az is elhagzott: Stefánné Hegedűs Zsuzsa edzőnő vezetésével egy hónapja a Fráter Gimnáziumban edz az a csapat, amelyik akár NB I/B-sként, MISI SC-Diósgyőr néven elindulhatna a pontvadászatban egy hónap múlva. 

  • 2007-09-14 21:11 Speciális Olimpiai Játékok

    A 12. Nyári Olimpiára készülünk, amelynek házigazdája Sanghaj városa lesz 2007. szeptember 27 – október 12 között. Az olimpiára 170 országból 7000 versenyzőt, 3000 edzőt és kísérőt, 40 000 önkéntes segítőt, 20 000 családtagot, valamint a média képviseletében 2000 újságírót várnak, akik mellett még érdeklődők ezrei érkeznek Kínába.Az olimpián 21 hivatalos sportágban 33 különböző versenyhelyszínen mérkőznek majd a sportolók, de 4 bemutató sportág is bekerült az olimpia programjába, olyan igazi különlegességekkel, mint sárkány és oroszlán tánc, krikett, sárkányhajózás és az idehaza már jól ismert Motor Activity Training Program (mozgásélmény program).Magyarországot 11 sportágban 68 olimpikon képviseli majd a következő sportágakban:Asztalitenisz (4), atlétika (6), erőemelés (6), görkorcsolya (8), judo (2), kerékpár (7), kosárlabda (10), labdarúgás (10), tollaslabda (4), torna (4), úszás (7). Valamennyi sportoló – legyen az ép vagy fogyatékkal élő – számára sportpályafutása legkiemelkedőbb eseménye az olimpia. Magyarország az elmúlt évek eredményeinek köszönhetően nagy létszámú kvótát kapott és bíznak a magyar delegáció valamennyi tagja nagyszerűen teljesít majd az olimpián. Az olimpián, melynek üzenete: „I know, I can” – Tudom, hogy képes vagyok rá…” Az Olimpia hivatalos programja:2007. szeptember 28. – október 1. Vendéglátó város program 2007. október 2. Megnyitó ünnepség2007. október 2 – 11. Versenyek és kiegészítő rendezvények2007. október 11. Záró ünnepségA magyar delegáció „Vendéglátó városa” Sanghaj város Changning kerületének Zhoujiaqiao negyede lesz. A város nyugati részén fekvő negyedét 60 ezren lakják. 1998-ban fogtak hozzá a fejlesztéséhez, ma az egyik legnépszerűbb lakónegyed a fiatal üzletemberek (kínaiak és külföldiek egyaránt) körében. A program célja, hogy a delegáció kipihenje a hosszú utazást, akklimatizálódjon és megismerkedjen a kínai kultúra egy szeletével. A négy napos program során a szervezők sportolási és szórakozási lehetőséget, kínai családok látogatását, vásárlást és természetesen városnézést is biztosítanak.Kalifornia kormányzója és a Speciális Olimpia globális nagykövete, Arnold Schwarzenegger, valamint Hollywood sztárjai, Bruce Willis, Colin Farrell, Eva Mendes vagy a kínai származású sztár, Jackie Chan egyaránt részt vesznek a világjátékok megnyitóján.A Speciális Olimpia mozgalma a sportoláson és versenyzésen túlmenően a sportolók szociális és mentális egészségének megőrzésére is nagy hangsúlyt fektet. Ezen megfontolásból a versenyeket kiegészítő események kísérik, melyek ugyanakkor szerves részei minden rendezvénynek: – Rendészeti szervek fáklyás futása– Egészséges sportoló program (látás,- hallás,- fogászati szűrés, fitness, fit feet, egészséges életmód program)– Ifjúsági találkozó, iskolai program, sportolók vezetőképző programja, kulturális -és, szórakoztató programok (olimpiai falu), technikai továbbképző események, szponzorok találkozója.A 12. Nyári Olimpia logójának megalkotója – Zhou Baomei sanghaji speciális iskolai tanár – egy tágra nyílt szemet jelenít meg, benne grafikával, mely egyfelől két sportoló/ugró figurát ábrázol, másfelől Sanghaj hivatalos virágát, a virágzó magnóliát. Üzenete – mely egyben a 12. Nyári Olimpia üzenete is – a következő: ez a szem, anyai szeretetettel óv, ösztönzést és segítséget ad és a társadalomtól egyenlőséget, elfogadást és toleranciát vár. Egy gondoskodó tekintet, mely egyben arra ösztönzi az értelmileg sérülteket, hogy lépjenek ki „házaikból”, merjenek nyitni a világ felé. Egy figyelő tekintet is, mely a 2007-es világjátékokra fókuszál.A Sanghajba utazó magyar olimpikonok Sólyom László köztársasági elnök előtt teszik le az olimpiai esküt, amely így hangzik: „Engedd, hogy győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!” Az eskü szövegének szellemében képviselik majd ők 68-an, Magyarországot a 12. Nyári Speciális Olimpián.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!