Sport

  • 2008-03-20 17:32 Kamarás kupa

    Március 18-19-én immár 22. alkalommal rendezték meg a Kamarás kupa elnevezésű kosárlabda tornát, amelynek a Diósgyőri Gimnázium adott otthont. A rendezvényen a megye négy, legjobb leány és fiú középiskolás csapata vett részt. Miskolcot a Földes, a Herman Ottó, a Fáy és a házigazda Diósgyőri Gimnázium képviselte. A gimnázium sportéletében jelentős szerepet töltött be a Kamarás házaspár, és ezt a tornát a két testnevelő tanár emlékére rendezik meg.

  • 2008-03-20 11:11 Fórum a sportkoncepcióról

    Sportfórumot tartottak Miskolcon, az eseménynek az Ifjúsági és Szabadidőház adott otthont. A nyilvános rendezvényt Orosz Lajos, Miskolc alpolgármestere kezdeményezte azzal a nem titkolt céllal, hogy a megyeszékhely testnevelési és sportkoncepciójának munkaanyagát megvitassák az érdeklődők.

  • 2008-03-19 12:56 Ingyenebéd a japán légiósnak

    Az NB I-es diósgyőri labdarúgócsapat japán légiósa Homma Kazuo fontos gólt szerzett a legutóbbi fordulóban az MTK ellen, aminek jutalmaként egy hétig ingyen ebédelhet egy miskolci étteremben. A távol-keleti játékos a 90. percben szerzett találatával 1-1-re módosított az állást, és ezzel pontot mentett a DVTK-nak. Az egyik helyi étterem vezetője már korábban felajánlotta, hogy annak, aki győztes, vagy pontot érő gólt szerez, a bajnoki éllovas ellen, egy hétig nem lesz gondja az ebédjére, nála ingyen fogyaszthat. A magát „mindenevőnek” valló Homma most kedvére válogathat a magyar konyha finomságai közül.

  • 2008-03-19 12:37 Szurkolói ankét

    A Miskolci Jegesmedvék Jégkorong SE március 20-án 17.30 órától szurkolói ankétot tart a Jégcsarnok 130-as termében. A tájékoztatón részt vesznek az MJJSE elnökségének képviselői, Egri István, Kósa Bertalan, a csapat szakvezetője Jan Faith, edzője Nagy András és jó néhány játékos is.

  • 2008-03-18 13:35 Miskolc támogatja a vb-t

    A jövő évi, Miskolcon megrendezendő Tájékozódási Futó és Trail-O Világbajnokság első támogatója a város ön-kormányzata, amely arra törekszik, hogy a várhatóan jelentős közérdeklődésre számot tartó sporteseménynek megbízható támogatója legyen - tájékoztatott Ács Gábor médiaigazgató. A 26. tájfutó vb és a 6. Trail-O sajtófelelőse beszámolt: Miskolc közgyűlése egyhangúlag döntött arról, hogy határozott, biztos működést garantáló összeggel támogatja már a kezdetektől a világbajnokság szervezőbizottságát.

  • 2008-03-18 13:26 Készül a férfiválogatott

    A kézilabdáé a főszerep a héten a tatai edzőtáborban. A vb-selejtező előtt álló, csütörtöktől szombatig a Pannon-kupán (Ózd, Miskolc, Mezőkövesd) szereplő férfiválogatott már hétfőn megérkezett, az olimpiai selejtezőre készülő női keret pedig keddtől gyakorol a legendás létesítményben. A FÉRFIKERET A PANNON-KUPÁRA Kapusok: Fazekas Nándor, Liszkai Szilveszter, Mikler Roland. Jobbszélsők: Iváncsik Tamás, Gulyás Péter. Jobbátlövő: Rédei István. Irányítók: Császár Gábor, Nagy Kornél. Beállósok: Gál Gyula, Schuch Timuzsin, Zubai Szabolcs. Balátlövők: Grebenár Gábor, Ilyés Ferenc, Sutka Norbert. Balszélsők: Iváncsik Gergő, Halász Máté, Törő Szabolcs

  • 2008-03-15 20:14 Miskolc az első támogató

    A 2009. évi miskolci Tájékozódási Futó és Trail-O Világbajnokság első támogatója maga Miskolc városa, mivel a város törekvése, hogy a jelentős közérdeklődésre számot tartó, a sportolók táborát mozgósító sportteljesítmények, sportesemények megbízható támogatója legyen.Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése egyhangúlag döntött arról, hogy határozott, biztos működést garantáló összeggel támogatja már a kezdetektől a világbajnokság szervezőbizottságát, melynek köszönhetően többek között megkezdődhettek a világbajnokságra készülő több mint 60 négyzetkilométernyi új térkép terepi munkálatai, elkészülhetett a világbajnokság honlapja – http://tajfutovb2009.hu –, illetve megjelenhettek a hivatalos bulletinek, melyek a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség mind a 69 tagországba eljutottak.

  • 2008-03-15 19:54 Sztárok a Fittségi Sportnapon

    Tavaly átütő sikerrel mutatkozott be a Fittségi Sportnap, s ennek következtében az idén is sor kerül a rendezvényre, amelynek a Miskolci Városi Szabadidőközpont ad otthont. Az egész napos programot március 29-én, szombaton rendezik. A szervezőktől megtudtuk, hogy az egészséges életmódot, a rendszeres testmozgást hirdető programok fellépői között már egészen biztosan ott lesz Geszler Dorottya (pilates), Antal Miklós (fitt-ball), Varró Gyula (aerobic performance), és a tavalyihoz képest dupla mennyiségű, 200 pár Kangoo-cipővel érkező Hornyák Ádám is.Az esemény házigazdái jelenleg is tárgyalnak a 2007-ben remek hangulatot teremtő Katus Attilával, valamint a táncoktatásban egyedi óráiról ismert Südi Iringóval is. Az véglegesnek tekinthető, hogy a közeli napokban az MVSC-hez igazolt Mészáros László sokszoros fekvenyomó világ-, illetve Európa-bajnok ezúttal is ott lesz a sportcsarnok parkettjén. Igaz, tavalyhoz képest újít: most nem sportboltjának termékeit mutatja be, hanem amatőr fekvenyomó versenyt rendez az érdeklődők számára. Az érdeklődők bővebb információt kérhetnek a 46/504-780-as telefonon, de sok érdekességet megtudhatnak a www.borsodsport.hu honlapon is.

  • 2008-03-13 11:21 Magosi jól kezdett

    A közelmúltban adtunk hírt arról, hogy a miskolci Magosi Norbert az angol salakmotoros ligába szerződött. A sportoló bemutatkozására nem kellett sokat várni, ugyanis a hét végén már fordulót is rendeztek. Nos, Magosi jobb bemutatkozásról aligha álmodhatott, hiszen csapata a Tyne Tweed Trophy ligában a Newcastle Diamonds ellen csatázott és győzött 46–44 arányban. A magyar salakmotoros kitett magáért, ugyanis ötször állt rajthoz, és ezek közül háromszor elsőként haladt át a célvonalon. Egy esetben harmadik helyen intette le a vezető bíró, így összesen 10 ponttal járult hozzá együttese remek győzelméhez. Újság a csapat berkeiből, hogy az osztrák Manuel Hauzinger is a Berwick Bandits csapatához szerződött, így Magosi Norbert klubtársa lesz a Premier League sorozatban.

  • 2008-03-13 11:19 Miskolcon a magyar válogatott

    Semmi kétség: az országos kézilabda-szövetség vezetői kedvelik Miskolcot! Különben mivel lehetne azt megmagyarázni, hogy szívesen jönnek a borsodi megyeszékhelyre. Nos, nem időt tölteni, rangos tornákról, mérkőzésekről szól inkább a fáma. Most például szombaton a férfi kézilabda-válogatott lép pályára a városi sportcsarnokban a Pannon-kupa keretében.

  • 2008-03-12 14:37 Ötször nyert a DKC-MISI

    Remekül szerepelt és kitett magáért a DKC-MISI 1995-ös korosztályú fiú kézilabda csapata, amely részt vett az Ózdon megrendezett Lóci-kupa nemzetközi tornán. A miskolci fiatalok hat mérkőzést játszottak, s ezek közül öt esetben győztesen vonulhattak le a pályáról. Megverték a Hajdúböszörményt (24-7), a Lóci DSE II-őt (24-8), a Gyöngyöst (18-17), a Terebest (22-9), valamint a Kassát (17-14), s közben csak egyetlen vereséget szenvedtek, a Lóci DSE I-től kaptak ki 15-13-ra.A győztes csapatban Rozman Benjamin, Tóth Balázs, Medve Dávid, Bártfai Balázs, Balogh Máté, Juhász Martin, Csontos Máté, Lubinszki Csaba, Szabó Gergő, Szabó Bálint és Duber Kristóf szerepelt. Ez utóbbi lett a torna gólkirálya 59 góllal, míg Balogh Máté kapust beválasztották a torna legjobb csapatába.

  • 2008-03-12 13:39 Szexis szurkolókat keresnek

    Immáron egy hét telt el, hogy megújult a DVTK Borsodi honlapja. A szurkolók tetszését is elnyerte az új külső, amely mozgalmasabb, fiatalosabb és áttekinthetőbb, mint elődje. Lippai Gábor szerkesztő máris új ötlettel rukkolt elő: a honlapon felhívást tett közzé, amely szerint keresik a legszexisebb szurkolót! Akik jelentkezni akarnak, semmi más teendőjük nincs, mint elküldeni a legjobbnak tartott saját fotókat, egy rövid bemutatkozás kíséretével a media@dvtk.eu e-mail címre. A 11 legszexibb jelentkezőt a diósgyőri labdarúgók közreműködésével választják ki, a klub honlapján bemutatják őket, majd a szurkolók szavazással döntik el, hogy közülük ki kapja a megtisztelő címet. A győztesről egyedi, DVTK portfóliót készítenek, amit bemutatnak a Gólöröm és a Média 1 újságban. Jutalma lesz továbbá egy DVTK ajándékcsomag, valamint a következő hazai mérkőzés (a Kaposvár ellen) kezdőrúgása. Ráadásul egy hétvégére kipróbálhatja a Suzuki legújabb modelljét, a Splash-t. A beküldési határidő az MTK Budapest-DVTK Borsodi bajnoki mérkőzés kezdési időpontja, március 17., hétfő, 18 óra.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!