Szociális

  • 2014-03-27 12:59 Szakmai találkozó a gyermekvédelem összhangjáért

    Megtartotta Gyermekvédelmi éves szakmai tanácskozását a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény pénteken. A szakemberek a Városházán találkoztak, hogy az elért eredményekről tájékoztassák egymást, tapasztalatot cseréljenek, s a további munkát megszervezzék.

  • 2014-03-27 11:02 Idén is segítenek a rallysok

    Az előző két év sikerét folytatva idén is szervez játékgyűjtést Bibliák István autóversenyző. A jótékonysági akcióval a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermek-egészségügyi Központjában gyógyuló gyermekeknek gyűjtenek.

  • 2014-03-24 20:53 Tizenhatezerrel több, fogyatékkal élő ember dolgozik, mint négy éve

    16 ezerrel több, fogyatékkal élő ember dolgozik most, mint négy éve - mondta Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár a Fogyatékosságbarát Munkahely-díj átadásán. Az elismerést olyan szervezetek, cégek kaphatják, amelyek minden álláskeresőnek esélyt kínálnak.

  • 2014-03-21 18:24 2,64 milliárd forintot fordít a kormány a nyári gyermekétkeztetésre

    Idén 2,64 milliárd forintot fordít a kormány a szociális nyári gyermekétkeztetésre, ez 240 millió forinttal több, mint az előző évben, és 10 százalékkal több gyereknek biztosít napi egyszeri meleg ebédet a június 16. és augusztus 29. közötti időszakban.

  • 2014-03-21 17:42 A Gyermekvárosban is köszöntötték a tavaszt

    A Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete és a Csatárlánc önkéntes csoport ebben az évben is megrendezte „Tavaszköszöntő” programját a Gyermekváros 50 gyermeke számára pénteken. A fiatalok kreatív asztalokon mutathatták meg tehetségüket, vagy éppen ismerkedhettek meg új tevékenységekkel. A bátrabbak pedig sáskákat is „sétáltathattak”.

  • 2014-03-14 15:54 Segítség a fiatal édesanyáknak

    Bódvalenkén a település lakóinak több mint fele gyermek. Közülük 28 gyereknek az édesanyja nem idősebb 18 évesnél. Szociális körülményeik és alapvető higiéniás ismereteik is erősen korlátozottak. A Református Szeretetszolgálat idén elindítja Bódvalenkén a Biztos kezdet gyermekházat, ahol megtanítják az édesanyákat a csecsemők gondozására és ellátására, valamint itt lesz a település első mosógépe is, melyet ingyen használhatnak majd a családok. A program indításához támogatásokat gyűjt a Szeretetszolgálat.

  • 2014-03-13 14:16 Élelmiszer-gyűjtést tartanak a katolikus templomokban

    Tartósélmiszer-gyűjtést tartanak jövő vasárnaptól a katolikus templomokban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erre buzdító körlevelét most vasárnap, nagyböjt második vasárnapján olvassák fel országszerte a katolikus templomokban - tájékoztatta az MKPK sajtószolgálata csütörtökön az MTI-t.

  • 2014-03-09 09:23 Kommunikációs tréningen vehettek részt

    Kommunikációs tréninget tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei civil szervezetek képviselőinek a Roma Sajtóközpont Miskolcon.

  • 2014-03-08 08:51 Szórakozva segítenek

    Több mint 400 ezer forintot gyűjtött össze a Rotary a Kocsonyafarsangon. Az adománygyűjtési akció bevételét a miskolci Erzsébet Hospice Otthon és Alapítványnak adták át.

  • 2014-03-07 13:16 Miskolcon nem lehet jogosulatlanul segélyt felvenni

    Eddig 97 esetben tett feljelentést Miskolc város jegyzője jogosulatlanul felvett szociális segélyek miatt. A feljelentetteket összesen majd 22 millió forint visszafizetésére kötelezik, amiből 3,5-öt már vissza is fizettek.

  • 2014-03-06 16:50 Északerdő: véget ért a szociális tűzifaprogram

    Határidőre befejeződött a szociális tűzifaprogram az Északerdő Zrt-nél; a társaság 195 önkormányzattal kötött értékesítési szerződést, a települések összesen 161 ezer mázsa tüzelőanyagot igényeltek.

  • 2014-03-05 17:04 Komplex problémára komplex megoldást adnak

    A szegregált környezetben élők életminőségének tartós javulását célzó Komplex telep-program indult Alsózsolcán, melynek keretében képzéseket indítanak, javítva ezzel a hátrányos helyzetű lakosok foglalkoztathatóságát és felzárkózását. Ugyanakkor – egy sikeres pályázatnak köszönhetően – egészségmegőrző, kulturális és hagyományőrző programokat is szerveznek majd.

Miskolc TV mai műsora

2020-08-09 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!