Szociális

  • 2014-06-02 21:13 Több mint 1 milliárd forint maradt a SZÉP-kártyákon

    Több mint 1 milliárd forint maradt a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a még 2012-ben feltöltött összegekből, amelyeket május 31-éig lehetett elkölteni. A fel nem használt összegeket visszautalják a munkáltatóknak.

  • 2014-05-31 14:15 Lyukói gyermeknap, a közösségépítés jegyében

    Gyermeknapi rendezvényt szervezett szombaton Lyukóban a Regionális Civil Központ (RECIK) Alapítvány és a Csillag Szolgáltatóközpont. Az érdeklődőket zenés táncos programokkal, vetélkedőkkel, játékos versenyekkel várják.

  • 2014-05-29 17:23 Egy nap az esélyegyenlőség jegyében

    Tíznél is több egyesület várta az érdeklődőket a Hősök terén, csütörtökön. Az Esélyegyenlőségi nap legfontosabb célját minden bizonnyal elérte, hiszen a szándék az volt, hogy az egészséges emberek közelebb kerüljenek valamilyen betegséggel élő társaikhoz.

  • 2014-05-29 15:51 Gyerekeknek osztottak szeretetcsomagot

    Több mint kétszáz szeretetcsomagot osztott szét a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend helyi kommendája csütörtökön, az Erzsébet téren. Az ajándékokat miskolci gyerekek kapták – az elmúlt és a következő gyermeknap alkalmából.

  • 2014-05-28 12:47 A károsultak segítésére kéri a városokat a Máltai Szeretetszolgálat

    A Balkánon pusztított árvíz utáni közös segítségnyújtásra hívja a nagyvárosok, megyeszékhelyek és járásközpontok önkormányzatait a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

  • 2014-05-24 10:15 Emelhetik a kétgyermekesek adókedvezményét is

    Jelentősen emelkedhet a két gyermeket nevelők családi kedvezménye, a jelenlegi húszezer forint helyett havonta akár negyven-ötvenezer forint körüli összeg is megmaradhat náluk – írja a Magyar Nemzet.

  • 2014-05-23 16:06 Ezúttal palántákat kaptak a gondos gazdák

    Paradicsom- és paprikapalántákat osztott pénteken a lyukói Közösségi Ház udvarán a Katolikus Karitász azoknak a családoknak, akik korábban már kaptak vetőmagot és burgonyát, s vállalásukhoz híven megművelték és beültették kiskertjüket. Az eseményen részt vett Kriza Ákos polgármester is.

  • 2014-05-23 15:40 Segélyszállítmányt visz Szerbiába a Magyar Vöröskereszt

    Humanitárius segélyszállítmányt indított útnak pénteken a Magyar Vöröskereszt a balkáni árvíz által érintett területekre.

  • 2014-05-22 18:56 Merkel: az EU nem szociális unió

    Az Európai Unió nem a szociális ellátórendszerek és juttatások uniója - jelentette ki a német kancellár csütörtökön a társállamokból érkező bevándorlók szabad munkavállalása körüli vitával kapcsolatban.

  • 2014-05-21 20:24 Djokovic a római győzelmének pénzdíját ajánlotta fel

    A múlt heti római tenisztornán aratott győzelme után járó teljes pénzdíját, 749 934 dollárt (166,8 millió forint) ajánlotta fel Novak Djokovic, hogy ezzel segítsen a szerbiai árvízkárok felszámolásában.

  • 2014-05-20 21:06 A balkáni károsultakon segít a Vöröskereszt

    A balkáni országok árvíz sújtotta lakosságának megsegítésére indít gyűjtést a Magyar Vöröskereszt a 1359-es adományvonalon - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

  • 2014-05-19 15:53 „Örömforrás program” – kiadvány foglalja össze a miskolci modellt

    Programsorozatot indult Miskolcon három évvel ezelőtt. A generációkat összehozó eseményfolyam tapasztalataiból pedig módszertani kiadvány készült, amelyet ünnepélyes keretek között ismertettek a Belvárosi Óvodában, hétfőn. A találkozón a jelenlévők a könyv lényegét, üzenetét ismerhették meg.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!