Szociális

Miskolcon nem lehet jogosulatlanul segélyt felvenni

2014-03-07 13:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szoc_segellye_kapcs_sajtaj_140307_ja.jpg

Eddig 97 esetben tett feljelentést Miskolc város jegyzője jogosulatlanul felvett szociális segélyek miatt. A feljelentetteket összesen majd 22 millió forint visszafizetésére kötelezik, amiből 3,5-öt már vissza is fizettek.

Minderről Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Szekanecz Noémi, az egészségügyi és szociális osztály vezetője tájékoztatott pénteken délelőtt a városházán.

Mint Kriza Ákos elmondta, 2012-ben kaptak először olyan jelzéseket, elképzelhető, hogy vannak olyan miskolciak, akik jogosulatlanul veszik igénybe a hivataltól a szociális segélyt. Iskolákból is kaptak jelzést, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem járnak iskolába, tudomásuk szerint a család külföldön van. A polgármester hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a közpénzekkel felelősen bánjanak, és csak az kapjon segélyt, aki valóban jogosult rá. Éppen ezért elindultak a vizsgálatok, és 2013 januárjában már megtette az első feljelentést Miskolc jegyzője a NAV regionális bűnügyi igazgatóságán. Azóta is folyamatos a vizsgálat és azonnal feljelentést tesznek, ha jogosulatlanságot találnak.

Eddig 97 feljelentés történt, 7 esetben nem jelentették be a jogosultak, hogy külföldre távoztak, 48 ügyben azt, hogy munkából származó jövedelemmel rendelkeznek, 12 ügyben, hogy részükre rendszeres pénzellátást állapítottak meg (nyugdíj, gyes, gyet), 8 jogosult nem jelentett be egyéb jogosultságot érintő tényt, 21 esetben az érintett személyeket a munkaügyi központ törölte az álláskeresők nyilvántartásából, 1 esetben a jogosult egyéni vállalkozói tevékenységet folytat.

szoc_segellye_kapcs_sajtaj_140307_ja_2.jpg

A 97 feljelentésből 21-et elutasítottak, vagy az eljárást megszüntették bűncselekmény, bizonyítottság hiánya, vagy a gyanúsított halála miatt. 11 ügyben a Miskolc Járási Ügyészség az eljárást megszüntette, de megrovást alkalmazott, tehát a büntetőjogi felelősség fennáll. Vádemelési javaslat a NAV részéről 14 ügyben történt, a Miskolc Járási Ügyészség részéről szintén 14 esetben, a vádemelést két esetben elhalasztották. Bírósági szakaszban 11 ügy jogerősen befejeződött, a bíróság minden esetben megállapította a bűnösséget. Jelenleg 24 ügyben van folyamatban a nyomozás, mondta el a polgármester. A 97 feljelentettet összesen 21.822.949 forint visszafizetésére kötelezik, ebből eddig 3.573.040 forintot fizettek vissza.

A szociális segélyre jogosultságot rendszeresen felül kell vizsgálni, az ügyek nagy részében is így bukott ki a jogosulatlan pénzfelvétel. Ilyen esetekben meg kell szüntetniük a kifizetést és minden esetben feljelentést kell tenni, mondta el Szekanecz Noémi. Ha a jogosult tévedésbe ejti az önkormányzatot azzal, hogy elhallgat olyan okokat, amelyek kizárnák a jogosultsági körből bűncselekményt követ el. Az osztályvezető hangsúlyozta: az, hogy valaki visszafizeti a jogosulatlanul felvett összeget még nem jelenti azt, hogy megússza a bűnügyi felelősségre vonást: akár két év börtönre is ítélhetik.

H. I.
Fotó: Juhász Á.
 



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!