Szociális

  • 2014-04-05 15:17 45 milliárd fogyatékos- és idősellátásra

    Ebben a kormányzati ciklusban 45 milliárd forintot fordítottak fogyatékos gondozásra és idősellátásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára szombaton Debrecenben.

  • 2014-04-04 10:58 Önerőből javíthatnak helyzetükön Lyukóban

    Vetőmagot és burgonyát osztott Lyukóvölgyben élő családoknak a Katolikus Karitász csütörtökön. A rászoruló családok – idén összesen nyolcvan – így önerőből is javíthatnak helyzetükön.

  • 2014-04-03 12:20 Ismét nyert megyénkbeli iskola a brikettpályázaton

    Hét iskola nyert az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. pályázatán, amelyen száz tonna érvénytelenített Erzsébet-utalványból készült, a tűzifáéval azonos fűtőértékű brikettet kaphatnak - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

  • 2014-04-02 17:30 Modern szakmai és szolgáltató központ – és az összefogás szimbóluma

    Több ezer embert érint közvetlenül a családsegítő belvárosi központjának felújítása. A kívül-belül megújult épület nemcsak a napközbeni idősellátást vagy a 700 adagos konyha szolgáltatásait igénybe vevők, hanem a munkatársak körülményeit is nagymértékben javítja. Példaértékű, ahogy a város összefogott a szakmai vezetéssel – az idősek, a családok érdekében, mondta a szerdai átadó ünnepségen Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár.

  • 2014-04-02 15:54 „Útmutatóul szolgálnak” az autisták gondozásában, foglalkoztatásában

    A Baráthegyi Majorság egy több mint 67 millió forintos beruházásnak köszönhetően új manufaktúra-épülettel bővül, melynek alapkövét Soltész Miklós államtitkár rakta le április 2-án, az Autizmus világnapján. A fejlesztésnek köszönhetően kecsketejes csokoládéval és kézműves szappanokkal bővülhet a majorság által előállított termékek köre. A projekt megvalósítása 15 autizmussal és értelmi fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását teszi lehetővé. Felavattak ugyanakkor egy interaktív játszókertet is.

  • 2014-04-02 09:46 Ma van az autizmus világnapja

    Az idén is kékre világítják a Parlament kupoláját az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) kezdeményezésére ma, az autizmus világnapján, amelynek alkalmából az ország több mint 20 pontján tartanak rendezvényeket.

  • 2014-04-01 15:38 Elkezdődött a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány idei osztása

    Elindította idei vetőmag- és állatosztási akcióját kedden a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítván, elsőként a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán kaptak a rászorulók vetőmagot és malacot. Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy ebben az évben 28 településen összesen 2028 rászoruló család kap vetőmagot, malacot, csirkét és kacsát.

  • 2014-03-30 12:17 A fogyatékkal élők segítséget kérhetnek a szavazáshoz

    A tavaly elfogadott választási eljárásról szóló törvény alapelvei között új elemként jelent meg a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának segítése: a szavazáshoz például Braille-szavazósablont vagy mozgóurnát igényelhetnek.

  • 2014-03-29 20:46 Álmodtak egy világot maguknak

    Hátrányos helyzetű gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Művészetek Házában. A főként intézetekben és nevelőszülőknél élő fiatalok rajzokon mutatták meg, milyen lenne számukra a tökéletes világ.

  • 2014-03-29 20:03 Koncerttel segítették a testvérpárt

    Jótékonysági koncertet rendeztek szombaton délután a Lévay Gimnázium tornatermében. A miskolci In His Steps zenekar közreműködésével szervezett rendezvény teljes bevételét az árván maradt miskolci testvérpár, Fazekas Noémi és Fazekas Arnold lakáshitelének törlesztésére ajánlják fel.

  • 2014-03-28 17:19 Tavaszi kertrendezés a Gyermekvárosban

    A gyermekvárosi dolgozók és az ott élő fiatalok közösen kertészkedtek pénteken. A tavaszi, jó idő megérkeztével rendbe hozták a kerteket, hogy új virágpalántákat, facsemetéket ültethessenek.

  • 2014-03-27 21:20 Jótékonysági koncert Fazekas Noémi és Arnold javára

    Jótékonysági koncertet rendeznek március 29-én, szombaton délután fél 5-től a Lévay Gimnázium tornatermében. A miskolci In His Steps zenekar közreműködésével szervezett rendezvény teljes bevételét az árván maradt miskolci testvérpár, Fazekas Noémi és Fazekas Arnold lakáshitelének törlesztésére ajánlják fel. A koncert fővédnöke Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!