Szociális

Elkezdődött a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány idei osztása

2014-04-01 15:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Elindította idei vetőmag- és állatosztási akcióját kedden a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítván, elsőként a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán kaptak a rászorulók vetőmagot és malacot. Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy ebben az évben 28 településen összesen 2028 rászoruló család kap vetőmagot, malacot, csirkét és kacsát.

Hegedűs Zsuzsa emlékeztetett arra, hogy csak azok a települések pályázhatnak a támogatásra, ahol valamennyi halmozottan hátrányos helyzetű család benne van a programban.

Felidézte, hogy 2011-ben még 300 település 15 ezer 147 családdal, 2012-ben pedig 204 település 12 ezer 585 családdal jelentkezet az alapítványi támogatásra, a fordulat 2013-ban következett be, amikor 83 településen csak 7455 családot támogattak. Kiderült ugyanis, hogy ekkor már 90 ezren dolgoztak a korábbi támogatottak közül 8 órában közmunkásként, vagyis a 37 ezer rászoruló családból legalább 4-6 hónapot 1-2 felnőtt dolgozott - magyarázta Hegedűs Zsuzsa.

Hozzátette: az időközben bevezetett, a járulékokra is kiterjesztett adókedvezménnyel ez személyenként 64 ezer forint nettó jövedelmet jelent, ha ezt két családtag is kapta, kikerültek az alapítványi támogatottak köréből.

Hegedűs Zsuzsa arra is felhívta a figyelmet, hogy a rászoruló gyerekek óvodai-iskolai élelmezési fejkvótája az idén már 550 forintra emelkedett, ami lehetővé teszi, hogy a hét öt napján többszöri, megfelelő minőségű és vitamintartalmú élelmiszerhez jussanak.

A programban érintett családok esetében az a legfontosabb, hogy a hétvégén is legyen főtt étel, ebben a miniháztájik, a szociális földprogram és a közmunkaprogramok segítenek - jegyezte meg a kuratórium elnöke.

Hegedűs Zsuzsa tájékoztatása szerint ezekben a napokban vetőmagot és malacokat osztanak, április végén kezdik meg a csirkét és kacsák osztását.

A balmazújvárosi kistérséghez tartozó Újszentmargita főterén kedden 38 malac talált gazdára, a Hit Gyülekezete pedig - amely Hegedűs Zsuzsa szerint az alapítvány egyik jelentős partnere - 87 rászoruló családnak osztott ki vetőmagcsomagot. A nap folyamán további három kistérségben osztanak adományt.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-09-26 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!