Szociális

„Útmutatóul szolgálnak” az autisták gondozásában, foglalkoztatásában

2014-04-02 15:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE barathegy_140402_ja_25.jpg

A Baráthegyi Majorság egy több mint 67 millió forintos beruházásnak köszönhetően új manufaktúra-épülettel bővül, melynek alapkövét Soltész Miklós államtitkár rakta le április 2-án, az Autizmus világnapján. A fejlesztésnek köszönhetően kecsketejes csokoládéval és kézműves szappanokkal bővülhet a majorság által előállított termékek köre. A projekt megvalósítása 15 autizmussal és értelmi fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását teszi lehetővé. Felavattak ugyanakkor egy interaktív játszókertet is.

– Óriási mérföldkő az idén 15 éves Szimbiózis Alapítvány életében a manufaktúraépület – emelte ki köszöntő beszédében Jakubinyi László, az alapítvány vezetője azon a szerdai eseményen, ahol ünnepélyes keretek között lerakták az épület alapkövét a majorság folyamatosan épülő, szépülő területén. Az elnök kiemelte, az általuk végzett szociális gazdasági tevékenység és programjaik nemzetközileg is elismertek. Hozzátette, az elmúlt években több autizmussal foglalkozó nemzetközi konferencián mutatták már be a Baráthegyi Majorságot, és jelenleg is több európai autista majorsággal van élő kapcsolatuk és aktuálisan zajló projektjük.



A mostani projekt kapcsán ismertette, a mintegy 67,4 millió forintos beruházás során sajtüzem, egy kis helyi bolt és webshop kialakításával fejlesztik értékesítési potenciáljukat. A Baráthegyi Manufaktúra projekttel bővülnek kapacitásaik, és bővül az előállított termékek köre is: az eddigi – két védjegyet is birtokló – kecskesajt és a kézműves gyertya mellett új termékeket, így tejérzékenyek számára is fogyasztható kecsketejes csokoládét, valamint kézműves szappanokat is előállítanak majd.

barathegy_140402_ja_34.jpg

– A mai nap is bizonyítja, Miskolcon kiemelten foglalkoznak az autizmussal – ezt már Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár mondta köszöntőjében. Hozzátette, bármilyen programot is indítsanak el a Baráthegyi Majorságban, vagy a Miskolci Autista Alapítványnál, az „útmutatóul szolgál” az országban más, autizmushoz kötődően indított program számára is.

barathegy_140402_ja_11.jpg

– A kormány négy évvel ezelőtt a fogyatékossággal élők, s ezen belül a talán legsúlyosabb élethelyzetben lévő autisták helyzetének javítását, az őket ápolók, gondozók támogatását tűzte ki egyik legfontosabb céljaként – emelte ki az államtitkár. Soltész Miklós hozzátette, sok olyan tapasztalatot vehettek át a miskolci alapítványoktól, amelyek „bátran vállalhatók” máshol az országban, sőt akár határokon túl is. Kiemelte többek között, hogy az ápolás, gondozás mellett a Szimbiózis gondot fordít arra is, hogy a foglalkoztatásba bevonja ellátottjait. „Ez talán a legfontosabb, de egyben hatalmas feladat is. Meg kell tenni azonban mindent, hogy a kormány és az alapítványok minél több terhet levegyenek a hozzátartozók válláról”, hangsúlyozta az államtitkár.

– Minden lehetőséget megadunk a jövőben is azoknak, akik akár érintettként, akár hozzátartozóként segítséget, támaszt szeretnének kapni – mondta el Soltész Miklós, aki ismertette: a fogyatékossággal élők segítése érdekében több 45 milliárd forintot fordítottak épületek felújítására és -korszerűsítésére, valamint újak építésére. „Ez hihetetlenül nagy előrelépés, melyben egyben benne van a foglalkoztatás bővítésének lehetősége is”, fűzte hozzá.

barathegy_140402_ja_27.jpg

Az alapkőletétel mellett felavatták azt az interaktív játszókertet is, ahol nemcsak hagyományos játszótéri elemek, hanem egy eredeti mongol jurta is helyet kapott. Sebestyén László országgyűlési képviselő a játszókert kapcsán szólt a „Turizmus Korlátok Nélkül” programról, melynek keretében olyan családok egy-egy hetes ingyenes fogadása és mentorálása történik a Baráthegyi Majorságban, akik alacsony jövedelműek és autizmussal, vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek. Eddig több mint 100 családnak segítettek, a játszókert ennek, valamint az Erdei iskola programnak a folytatásaként jött létre.

– A mostani alapkőletétel vendégei is láthatják: a majorság folyamatosan és dinamikusan fejlődik. Úgy gondolom, ezt a törekvést nekünk is támogatnunk kell, mindent meg kell adni annak érdekében, hogy a kitűzött célok realizálódhassanak – emelte ki az országgyűlési képviselő.

barathegy_140402_ja_74.jpg

Kriza Ákos polgármester elmondta, nagyon fontosnak tartják, hogy az egészséges emberek mellett a fogyatékkal élők, csökkent munkaképességűek munkához jutását is segítsék.
– Miskolcon a gazdaság élénkül, fejlődik, és most azok is munkához juthatnak, akik fogyatékkal élnek. Akik tehát eddig a társadalom perifériájára szorultak, visszakerülhetnek a központba, s ugyanolyan értékes tagjai lehetnek a társadalomnak, mint bármely más egészséges ember. Ezt üzeni véleményem szerint az Autizmus világnapja mindenki számára – fogalmazott Miskolc polgármestere, aki kiemelte, a kormány mellett az önkormányzatoknak is segítenie kell a társadalmi integrációt.

barathegy_140402_ja_38.jpg

Az alapkőletételt követően Soltész Miklós, Sebestyén László és Kriza Ákos aláírta a manufaktúra alapítólevelét, majd felavatták az interaktív játszókertet, s ennek szélére 12 almafát ültettek el az ünnepség vendégei. Miközben pedig felcsendültek a Zivatar zenekar fülbemászó dallamai, az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Diósgyőri Óvoda ovisai megsimogathatták a majorság kisgidáit, kincskereső túrára indulhattak, vagy bejárhatták a farmot.

Kujan I.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!