Szociális

Lyukói gyermeknap, a közösségépítés jegyében

2014-05-31 14:15

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE lyuko_gyereknap_140531_ja_15.jpg

Gyermeknapi rendezvényt szervezett szombaton Lyukóban a Regionális Civil Központ (RECIK) Alapítvány és a Csillag Szolgáltatóközpont. Az érdeklődőket zenés táncos programokkal, vetélkedőkkel, játékos versenyekkel várják.

Szendlák Dóra, a RECIK ügyvezetője (képünk jobb szélén) a helyszínen elmondta, ez a rendezvény is annak a Szegregált lakókörnyezetben élők felzárkóztatását segítő, komplex kétéves programnak a keretében valósul meg, melyre korábban Miskolc önkormányzata a Türr István Képző és Kutató Intézet, valamint a RECIK konzorciumként pályázott, és mintegy 144 milliós támogatást nyert.

lyuko_gyereknap_140531_ja_7.jpg

Szendlák Dóra kiemelte, a Lyukóvölgy – Gulyakút városrész mélyszegénységben élő lakói közül mintegy 100 főt vontak be a számos elemből álló, múlt év elején induló programba, mellyel kapcsolatban nagyon fontos hangsúlyozni az önkéntességet. A felnőtt lakosság számára felzárkóztató - kertimunkás illetve kőműves-betonozó - szakmaszerző képzéseket indítottak, melyek gyakorlati részét saját környezetük rendbe tételével teljesíthetik. A program résztvevői egyebek mellett megszépítik a Lyukói Közösségi Ház udvarát, illetve építenek egy sportpályát is.

lyuko_gyereknap_140531_ja_6.jpg
A projekt másik célcsoportját a térségben élő gyermekek adják. Javítani szeretnék iskolai teljesítményüket, és egyben a továbbtanulásra ösztönözni őket, hogy a jövőben jobb esélyekkel indulhassanak a munkaerőpiacon, ki tudjanak lépni a generációkon át öröklődő munkanélküliség és szegénység ördögi köréből. Szendlák Dóra kiemelte, az ünnepkörök köré szerveződő, illetve egyéb közösségi rendezvényekkel – mint például a mai gyermeknap – is igyekeznek elősegíteni a terület lakóinak felzárkózását, integrációját, közösséggé szerveződését.

lyuko_gyereknap_140531_ja_1.jpg

A nyári szünidő alatt táborokat szerveznek a fiataloknak, akik önkéntes segítőkként is bekapcsolódhatnak a programba, a környezet szépítésébe. Az ügyvezető elmondta, a terület lakóiban, a mélyszegénységben élőkben kialakult egyfajta „értékvákuum”, a közösségépítő, formáló rendezvényekkel el szeretnék érni, hogy a résztvevőkben önkéntesen is kialakuljon egy lelki igény a jobb, igényesebb életre, a közösségi felelősségvállalásra.

minap.hu

Fotó: Juhász Á.

 


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!