Szociális

Gyerekeknek osztottak szeretetcsomagot

2014-05-29 15:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE adomany_lovagrend_140529ml_05.jpg

Több mint kétszáz szeretetcsomagot osztott szét a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend helyi kommendája csütörtökön, az Erzsébet téren. Az ajándékokat miskolci gyerekek kapták – az elmúlt és a következő gyermeknap alkalmából.

Rászoruló gyerekek kaptak ajándékot csütörtökön. A szeretetcsomagban volt ivólé, gyümölcs és természetesen édesség is. Mezei László, a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend, Észak-magyarországi Szent János Kommendája parancsnoka és két lovagtársa köszöntötte a kicsiket, akik szinte teljesen megtöltötték a teret.



A Kossuth-szobor lábánál az asztalon több mint kétszáz csomag várta, hogy gazdára találjon. Mezei László elmondta, a lovagrend úgy véli, a gyermeknap nem ér véget május utolsó vasárnapját követően sem, hiszen mint mondta, a gyerekek minden nap középpontban vannak, így bármelyik nap alkalmas arra, hogy meglepjék őket.

adomany_lovagrend_140529ml_16.jpg

– Harmadik alkalommal ajándékozunk rászorulóknak ajándékot. Ezúttal a gyereknaphoz kapcsolódóan szerveztük meg a csomagosztást. Nem csupán iskolásokat invitáltunk meg, szép számmal érkeztek ovisok is – mondta, hozzátéve, hogy az intézmények vezetése felé az volt a kérésük, hogy elsősorban a nagycsaládban élő, rászoruló gyerekek érkezzenek a térre – 220 fiatal várta, hogy megkapja az egészséges, édességben sem szűkölködő csomagját.

adomany_lovagrend_140529ml_22.jpg

Az ajándékcsomagokat Koós Ede érseki biztos atya áldotta meg, aki többek között azt kívánta, hogy a csomagokkal egy titokzatos vendég, az Isten is eljusson a gyerekekhez.

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend az 1200-as években jött létre. Akkoriban a legfőbb feladatuk az volt, hogy a rászorulókon, kiemelten a leprásokon segítsenek. A cél továbbra sem változott – önzetlenül segíteni azokon, akiknek szükségük van rá.

adomany_lovagrend_140529ml_34.jpg

A lovagrend harmadik alkalommal osztott ételt Miskolcon. Tavaly az elesett honfitársaiknak ajándékoztak meleg ételt, ezúttal pedig a gyerekek örülhettek ajándéknak.

K. J.
Fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!