Városinfó

„Örömforrás program” – kiadvány foglalja össze a miskolci modellt

2014-05-19 15:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ovoda_kiadvany_atado_140519ml_10.jpg

Programsorozatot indult Miskolcon három évvel ezelőtt. A generációkat összehozó eseményfolyam tapasztalataiból pedig módszertani kiadvány készült, amelyet ünnepélyes keretek között ismertettek a Belvárosi Óvodában, hétfőn. A találkozón a jelenlévők a könyv lényegét, üzenetét ismerhették meg.

Óvodások műsorával kezdődött a hétfő a Belvárosi Óvodában. Ezúttal nem egy tematikus ünnepi programot adtak elő a kicsik, hanem bemutatták, mi mindent tanultak az idősebb korosztálytól. A Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány elnöke, Dobos László ötlete nyomán, három évvel ezelőtt elindult ugyanis egy programsorozat, amely a generációk találkozásának biztosított – s biztosít a jövőben is – lehetőséget.



Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere az ünnepi programot megelőzően, köszöntőjében elmondta, a város számára kiemelten fontos a kezdeményezés. A kapcsolat erősítése – mondta – hiánypótló a mai, rohanó világban.

– A szépkorúak bölcsessége nélkülözhetetlen. Ha egyszer egy jó dolog, mint ez a programsorozat megszületik, azt tovább kell vinni. Az aktív idősek bevonása a jövőben miskolci modellt hozhat létre, a módszertani kiadvány pedig megalapozza ezt – fogalmazott, hozzátéve, szeretnék, ha ez a gyakorlat a város többi intézményében is elindulna, hiszen ez élmény a gyerekeknek, s az időseknek egyaránt.

ovoda_kiadvany_atado_140519ml_17.jpg

A programsorozat részeként volt kézműves foglalkozás, sakkfoglalkozások, de a nagyszülő korú idősek és az ovisok számos egyéb foglalkozáson találkoztak. Az ötletgazda Dobos László kiemelte, fontos, hogy a gyerekek számára természetes legyen, hogy szülőkre és nagyszülőkre nagyon sokáig szükség van.

– A kiadvány az elmúlt három év találkozóit, programjait foglalja össze. A két korosztály számára lehetőséget biztosított a találkozásra. Mindenki számára örömforrás program volt ez. A gyerekek és az idősek is nagyon jól érezték magukat – hangsúlyozta Dobos László.

A módszertani kiadvány előszavát Molnár Péter önkormányzati képviselő írta, aki elmondta, már első perctől nagyon hasznos és fontos kezdeményezésnek tartotta az ötletet. – Az ünnepi műsorból is kiderült, milyen fontos, hogy a gyerekek és az aktív idősek jól érezzék magukat együtt. A szépkorúak átadják a megszerzett tudást, tapasztalatot, amit az ovisok nem kaphatnának meg mástól. Amikor gyerekként cserkész lettem, emlékszem, mennyit tanultam az idősektől – tette hozzá.

ovoda_kiadvany_atado_140519ml_19.jpg

Az eltelt három évet összefoglaló, s ezzel modellt kialakító kiadvány magában foglalja az elmúlt idők programjait. Lépésről lépésre olvashatók a folyamatok. A nyugdíjas klubok tagjai és az óvodás gyerekek és szüleik számára létrehozott programok sikerét mutatja be. Számos kiemelkedő eseményről van benne szó. Többek között a Mihály-napi vásárról, a Nyuszi-buliról, a Sakkozzunk együtt Nagyi! programjáról, a Ki mit tud? eseményéről, de a Süssünk együtt Nagyi! alkalmai is a kiadványba kerültek. A kötetet ünneplő, hétfői összejövetelen a gyerekek és a szépkorúak is meglepték egymást egy kulturális műsorral – ezzel is bemutatva, bizonyítva, milyen közel áll egymáshoz a két korosztály.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!