Kultúra

  • 2007-10-15 08:49 Európa bajnokságon a Ködmön

    A Standard Formációs Táncok Európa Bajnokságán a Moldáviai Kisinyovban képviseli hazánkat az Ifjúsági és Szabadidő Ház Ködmön Formációs Táncegyüttese. A csoport a hétvégén vesz részt a megmérettetésen, majd november második felében Németországba, Stuttgartba utazik, hogy a Formációs Táncok Világbajnokságán is bizonyítson. A Csokonai Közösségi- és EuroPAS díjjal kitűntetett együttes jövő év februárjában ünnepli fennállásának 30-ik évfordulóját.

  • 2007-10-13 20:34 Egyházzenei kórustalálkozó

    Tizennegyedik alkalommal ad otthon Miskolc a Veczán Pál Egyházzenei Kórus- találkozónak a hétvégén. A kórusmuzsika mit sem vesztett népszerűségéből. A fiatalok korunk rohanó hétköznapjaiban sokasodó iskolai feladataik közepette is szívesen énekelnek együtt, de kíváncsiak egymás produkcióira is az ilyen fesztiválok.

  • 2007-10-10 16:19 Hollandiában a szimfonikusok

    Hollandiában vendégszerepelnek a Miskolci Szimfonikusok. A zenekar csütörtökön utazik a fellépésre, ahol azt a programot játsszák majd, amellyel a Filharmónia-Raiffeisen Szezonbérlet sorozatot kezdték Miskolcon. A Művészetek Házában a vendéglátó holland énekkar is fellépett hétfő este.A holland csoport mellett a Budapesti Ifjúsági Kórus is közreműködött a Miskolci Szimfonikusok koncertjén, melyen Kodály születésének 125-ik évfordulójára emlékeztek. A hangverseny előtt Bócz Sándor zenekritikus méltatta a zeneszerzőt, akinek egyik ritkán játszott darabját hallhatta a koncert első felében a közönség. A hangversenyt Jos Vranken Jr vezénylete – a karnagy most harmadszor dolgozott együtt a Miskolci Szimfonikusokkal – legutóbb tavaly és úgy fogalmazott kifogástalanul együtt tudtak működni a miskolci muzsikusokkal. – Nekem és a kórusnak is nagy kihívás ez a koncert, mert Kodály művével a magyar lelket kell megmutatnunk és ez egy külföldinek sokkal nehezebb. A korábbi évek tapasztalatai miatt vettem a bátorságot, hogy ebbe belevágjak és bízom benne, hogy sikerült – mondta a karnagy. A szezonbérletben Haydn születésének 275-ik évfordulóján játszanak a Miskolci Szimfonikusok Kovács László vezényletével és a világhírű Perényi Miklós közreműködésével, majd a sorozatban egy Beethowen-koncertet is tartanak az évadban, ahol Medveczky Ádám dirigálja a zenekart.-czikora-

  • 2007-10-09 13:08 Képmutatók cselszövése

    Mihail Bulgakov: Moliere (Képmutatók cselszövése) című darabját mutatja be pénteken a Miskolci Nemzeti Színház; a művész és a hatalom kibékíthetetlen ellentétéről szóló művet Radoslav Milenkovic rendezésében láthatja a közönség. Bulgakov (fotónkon) darabja az abszolút hatalom és az író végsőkig kiélezett konfliktusát, az önmagát minden áron megőrizni kívánó ember és művész lelki gyötrődését mutatja be, amelyben az abszolutizmussal szembeni párharc a művész számára elveszett játszma - mondta el a darabról Balogh Csilla, a színház szóvivője.

  • 2007-10-08 11:04 Karnevál a kastélyban

    Kopacz Mária alkotásaiból nyílt kiállítás a felsőzsolcai Bárczai-kastélyban. A művésznő színes pasztelljeit Karnevál címen állították ki a patinás épületben. Kopacz Mária alkotói tevékenysége független szellemi gondolkodást tükröz, művészete nem kapcsolható „jólfésült” globalizált irányzatokhoz, a szentendrei avantgárdok körében is megőrizte tiszta forrásból táplálkozó művész-identitását – írja a művésznő kiállítása kapcsán Máger Ágnes festőművész, aki a tárlatot is megnyitotta a felsőzsolcai Bárczai-kastélyban. Kopacz Mária kiállítása a Karnevál címet viseli, ám pasztelljei nem egyértelműen ezt a témát tükrözik. Az alkotásokon ugyan sok vidámság látszik – amennyire szomorkásak, annyira bohókásak is a képek, de mégsem a klasszikus karneváli hangulatot sugározzák.Kopacz Mária Erdélyből származik, Marosvásárhelyen született és a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát. 1994 óta Szentendrén él. A képzőművészet mellett az irodalomba is belekóstolt – több kötete jelent meg. Gyermekkönyvének folytatásán dolgozik most és ezzel egy időben persze a felsőzsolcai Bárczai-kastélyban állít ki. Czikora

  • 2007-10-05 11:28 Megújult a megyei könyvtár

    Ma adták át a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár részlegesen, mintegy 300 millió forintból felújított épületét. Dr. Ódor Ferenc, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke ünnepi beszédében köszönetet mondott a közgyűlés korábbi vezetésének - mindenekelőtt dr. Kormos Dénesnek - akik döntöttek a felújításról, és támogatást szereztek, biztosítottak ehhez. Dr. Ódor Ferenc felhívta a figyelmet arra a fontos szerepre, amelyet az 1972-ben épült, jelenleg 560 ezer kötetet számláló intézmény a megye és a régió kulturális, oktatási életében betölt.

  • 2007-10-03 13:32 Ki nyer ma? - szerdánként Miskolcon

    A Magyar Rádió regionális adóira került a Ki nyer ma? hétfőtől – szerdán az egyik miskolci könyvesboltból jelentkezett a műsor. A zenei műveltségi vetélkedő 11.50-től került adásba, mindig más helyről: hétfőnként Pécsett, kedden Debrecenben, szerdán Miskolcon, csütörtökön Győrben, pénteken pedig Szegeden készítik. A vidéki adók erre az időre átveszik egymás műsorát, így mindegyiken hallható a műsor, amelyben ezentúl a könnyebb műfajok, a híres musicalek vagy a klasszikusok popzenei feldolgozása felé is elkalandoznak a szerkesztők. A Ki nyer ma? - immár 38 éve fut Játék és muzsika 10 percben alcímmel.  A vidéki stúdióknak október elsejétől MR6-ra változott a nevük.

  • 2007-10-03 13:29 Olvashow a megyei könyvtárban

    Megkezdődött a Nagy Olvashow programsorozata a megyei könyvtárban. Az intézményben október 3-tól 20-ig pecsétet kapnak a látogatások alkalmával a baba-jeggyel rendelkező családok, amelyik kicsi a legtöbbet gyűjti össze, az karácsony előtt ajándékot kap. A rendezvénysorozat nyitányaként most könyvbemutatóval, játék-csereberével és mesés-zenés foglalkozással várták a leendő kis olvasókat és szüleiket. Megalakult a baba-mama könyvtári klub, illetve megnyitották a földszinten kialakított pelenkázót is. Péntektől kezdődik a kölyökolvashow is, a gyerekeknek szóló egész napos programokkal, cserépállat-készítéssel és üvegfestéssel. Október 7-én könyves vasárnapot, október 8-án pedig tiniolvashow-t tartanak a 14-18 éves olvasóknak. Október 10-én a nagyszülőket várják a megyei könyvtárba.

  • 2007-10-03 13:26 Válogatást tart a Romano Theatro

    A Romero Közhasznú Egyesület Baross utcai székházába  várják kortól és nemtől függetlenül azokat, akik szeretnének részt venni a társulat munkájában. A jelentkezők egy szabadon választott  verssel és monológgal, népdallal és könnyűzenei produkcióval készüljenek a meghallgatásra október 14-én délután három órától. Akik felvételt nyernek a társulathoz, színi képzésben részesülnek és játszhatnak a következő darabban, amely a Romano Theatro saját produkciója.

  • 2007-09-28 13:34 Egyedülálló táncteríték

    Országosan is egyedülálló kezdeményezésnek számít a Táncteríték című előadássorozat, amelyen négy nap alatt hét táncszínházi egyfelvonásost láthat a közönség ugyanattól az együttestől: a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozatától - mondta Balogh Csilla, a teátrum szóvivője. Tájékoztatása szerint a négy évad táncszínházi termését bemutató Táncteríték összegzés és provokáció, a társulat a művek megtekintése után beszélgetésre invitálja a közönséget, a színházat fenntartó önkormányzatot és a táncszakma képviselőit. A táncosok a teátrumban négy évvel ezelőtt kezdték el azt a műhelymunkát, melynek célja az önálló tánctagozat létrehozásának előkészítése, a kortárs táncszínház meghonosítása volt – emlékeztetett a szóvivő. Mint Balogh Csilla fogalmazott, a művészi tisztánlátás miatt, illetve a tánctagozat ügyének előremozdítása érdekében vált szükségessé az ezen időszakban született táncművek felújítása, és egy retrospektív előadássorozat szervezése. A programról szólva elmondta: október 4. és 7. között a közönség egyebek mellett megtekintheti a Fekete zaj, a Divertimento Mortale, a Vasgyári capriccio, a Negyed, a Faust és a Cipolla című darabot. Minden előadás után közönségtalálkozót szerveznek, amelyen nem csak a látottakról de a színházról, a kultúráról és Miskolc kulturális életéről is beszélgethetnek az érdeklődők - tette hozzá Balogh Csilla.

  • 2007-09-28 13:26 Esély a miskolci képzőművészetnek

    Az egyik legismertebb miskolci művészettörténész, a Mission Art Galéria tulajdonosa szerint a nemrégiben lezajlott Montmartre Fesztivál nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a városban végre a képzőművészet is a maga helyére kerüljön, s a fiatal alkotók ne vándoroljanak el a fővárosba. Kishonthy Zsoltnak (fotónkon balról) korábban voltak kifogásai a rendezvénnyel kapcsolatban, ezt ugyanis eleinte „művészdiákok utcafesztiválja”-ként hirdették. - A képzőművészetben, annak jellegénél fogva, diákok még nem tudnak igazi műalkotásokat létrehozni, tehát helytelen volt az elnevezés - szögezte le a művészettörténész.

  • 2007-09-25 10:16 Lendvára utazik A kölyök

    A tavaszi Hippolyt, a lakáj után újra meghívást kapott a Miskolci Nemzeti Színház Szlovénia magyarlakta városába, Lendvára. Ezúttal a komoly-könnyű, mulatságos-érzelmes, Halasi Imre színházigazgató által rendezett, A kölyök című musicallel vendégszerepel a társulat. A Chaplin-történet ihlette darab már járt a határon túl: a tavalyi évadban a kassai közönség tapsolhatott a Chaplin Csavargó szerepébe bújó Bakai Lászlónak és társainak.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!