Kultúra

  • 2007-11-09 10:10 Lappföldi Mikulással vonatozhatnak

    Idén is útnak indul a miskolci Mikulás-vonat, a meglepetés, hogy december 1-jén az igazi lappföldi Mikulás nyitja meg hivatalosan a különleges szerelvény programját. A finn, azaz a lappföldi Mikulás – ottani nevén – Joulupukki indítja útjára a 2007-es téli szezon Mikulás-vonatát, amely már 2003 óta kedvence a gyerekeknek és nem kevésbé a felnőtteknek.  A Mikulás-vonat első járatai egyébként már november 26-án elindulnak, ugyanis rengeteg az érdeklődő. Minden évben egyre többen jelzik, hogy szeretnének utazni a nem mindennapi vonaton, amelyen tavaly például több mint 14 ezren ültek.

  • 2007-11-05 11:07 Kiállítás a könyvtárban

    Szakállas Zsolt festményeiből nyitottak kiállítást a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. A tárlat az alkotó első önálló kiállítása. Szakállas Zsolt 1965-ben született Miskolcon. A Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. A művészet iránti vonzódása már kora gyermekkorban megmutatkozott. A Vihar című alkotásával, amelyet 14 éves korában festett, országos első helyezést ért el. Családi és anyagi akadályok miatt azonban nem volt lehetősége felsőfokú tanulmányokat folytatni. Ideje nagy részét az irodalom és a képzőművészet tanulmányozásának és művelésének szenteli. Szakállas Zsolt tizenegy éve foglalkozik festészettel. Műfaja az absztrakt expresszionizmus. Művei kialakulására nagy hatással voltak többek között Joan Miró képei. Eszközei tárháza bőséges: spaklival, telefonkártyával, gombbal, cérnával, és természetesen ecsettel dolgozik. Szeret az olajfestékkel bánni, ám a zománcfesték csillogó felületét ez sem szárnyalja túl. A technikák között egyre inkább előtérbe kerülnek a kollázsok, és erőteljesen foglalkoztatja az alaktalanság kérdése. A rend is káoszból született – vallja, – s ez a kaotikus rend tükröződik vásznain, kartonjain, rajzain. Képei több kiállításon is szerepeltek már, azonban a Megyei Könyvtárban nyitott tárlat az első önálló bemutatkozása. Az alkotóra jellemző, hogy sokszor versekből merít – 1986 óta maga is ír szürrealista költeményeket. Kedvenc költői: Kassák Lajos, József Attila és Kálnoky László. Szakállas Zsolt tagja az Új Bekezdés Irodalmi Alkotócsoportnak és Művészeti Egyesületnek, valamint a Másképp Látók Internetes Irodalmi és Művészeti Körnek.

  • 2007-10-27 13:22 Regényes Dél-Borsod

    Regényes Dél-Borsod címmel jelent meg Hajdú Imre legújabb könyve izgalmas történetekkel azokról a hírességekről, akik a megye e részéből származnak, éltek vagy jártak ott. Az újságíró 33-ik könyve olvasmányos és sok meglepetéssel szolgál az érdeklődőknek. Hajdú Imrét elsősorban újságíróként ismerhetjük – az Észak- Magyarországnál, majd a rövid életű Új Északnál dolgozott – több mint 10 éve pedig a Tiszaújvárosi Krónika főszerkesztője. Ez utóbbi időszak alatt született könyveinek zöme harmincegy – ezek között kilenc kötetre rúg Tiszaújváros története, de két miskolci iskola nagy tanárairól portrégyűjtemény született és írt könyvet a borról is.

  • 2007-10-26 16:15 A színház és közönsége kapta az elismerést

    A Miskolci Nemzeti Színház és közönsége kapja a 2007-es Miskolci Múzsa Díjat. A rangos elismeréssel évente azokat a miskolci vagy megyei alkotókat, alkotói csoportokat jutalmazzák, akik munkásságukkal értékteremtő módon hozzájárultak Miskolc művészeti életének fejlődéséhez, a város hazai és külhoni megítélésének javulásához, rangjának növeléséhez.

  • 2007-10-25 16:27 Színes program diákoknak

    Dráma és musical, zenés játék és gyerekdarab várja a diákokat az őszi szünet idején, október 30. és november 4. között a Miskolci Nemzeti Színházban. A zenés műfajok kedvelőinek a Valahol Európában című musical barátságról és emberségről szóló megható története, valamint a ’70-es évek olasz slágereit felidéző, szellemesen bájos és szeretnivaló figurákat megjelenítő Anconai szerelmesek című darab jelenthet kellemes kikapcsolódást. Az őszi szünet kínálatában szerepel a Lev Tolsztoj elbeszéléséből készült, Legenda a lóról című darab is, amely a kirekesztettség megalázó érzésének fájdalmas útján vezeti végig a közönséget. A több síkon zajló, filozófiai kérdéseket felvető Látatlan találkozások pedig az emberi életek véletlen-, illetve sorsszerű alakulását feszegeti. A mumus című musicalt, amelyet szeptemberben mutatott be a Miskolci Nemzeti Színház, - több más darabhoz hasonlóan - kétszer láthatják a szünidő alatt a gyerekek.  

  • 2007-10-25 13:19 Jubileumi Benkó koncert Miskolcon

    November 17-én szombaton este adja a Benkó Dixieland Band Miskolcon a nagy érdeklődéssel várt 50 éves jubileumi koncertjét. A koncertet a Művészetek Házában tartják, az együttes előzenekara a Miskolci Dixieland Band lesz. Benkóék meghívott sztárvendégei lesznek Micheller Myrtill, Berki Tamás énekesek és Deseő Csaba hegedűművész. Jegyeket a Művészetek Házának jegypénztárában lehet – akár előzetesen is – rendelni, vásárolni október 19-től. Az első száz vásárló 3900.- forintért, a továbbiak 4900.- forintért vehetnek jegyet.

  • 2007-10-22 12:14 Jubileumi kiállítás

    Jubileumi kiállítás nyílt a 85 éves Papp László festőművész alkotásaiból a Herman Ottó Múzeumban. Papp László munkásságának kezdete óta aktív részese Miskolc művészeti és oktatási életének, és fiatal alkotók egész sorát indította el a képzőművészeti pályán.Papp László egészen nyugdíjba vonulásáig a megye és a város számos gimnáziumának volt rajz szakfelügyelője, 1952-től pedig ő vezette a Vasas Képzőművészeti Kört, ahonnan sok fiatal festő, grafikus, szobrász, iparművész, rajztanár és építész pályája indult el. A mester azt mondja, ő mindig igyekezett az igazán fontos dolgokra ráirányítani tanítványainak figyelmét.Papp László most megnyitott kiállítása a művész munkásságának egyfajta áttekintése, amely bár némileg hiányos, mivel a hely szűkössége és a magángyűjteményekben lévő alkotások hiánya miatt nem tudtak minden igazán fontos képet bemutatni, mégis jó áttekintést ad a festő pályájáról, amelyet mindvégig az értékek és az emberiesség mellett való kiállás jellemzett. A művész jubileumi kiállítását Veres László a Herman Ottó Múzeum igazgatója, és Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg.petruskó

  • 2007-10-22 11:18 Már a százezredik látogatónál tart a debreceni sikerkiállítás

    Kellemes meglepetés érte Lafferton Gabriellát és fiát, Ivkovic Ivánt szombaton kora délután, miután átadták jegyüket Az igazi da Vinci című kiállítás teremőrének: a hölgy volt a százezredik látogatója a MODEM tárlatának. Gulyás Gábor, a művészeti központ igazgatója és Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere ajándékot adtak át a jubileumi vendégeknek: a debreceni négycsillagos Aquaticum Hotelben eltölthető családi wellness-hétvége értéke mintegy 200 ezer forint. Hogy otthon legyen mivel koccintani az örömre, egy üveg tokaji furmintot is átnyújtottak a hölgynek – a Szepsy István pincészetéből származó borkülönlegességet kifejezetten a Leonardo-kiállításra palackozták korlátozott számban.A nyertesek Szolnokról érkeztek, az édesanya könyvvizsgáló. Mint mondta, még két gyermekük van. A legnagyobb szociológia szakos a Debreceni Egyetemen, a legkisebb óvodás korú. Iván negyedikes. Édesanyjával nagyon kíváncsiak voltak a kiállításra. Máskülönben nincs idejük sűrűn tárlatokra járni, mert a fiatalember versenyszerűen úszik – a közelmúltban harmadik lett a tiszaföldvári versenyen.

  • 2007-10-19 16:58 Megjelent a második Műút

    Megjelent az újjászervezett Miskolci székhelyű irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat második száma. Az Új Holnapot Műút címmel egy küllemben és tartalomban is átformált kiadvány váltotta fel. A Műút első számának megjelenése után a sajtót tájékoztatták a változásokról, a második számot pedig már nyilvánosság előtt is bemutatták a Miskolci Galéria Kondor termében.

  • 2007-10-15 10:21 A miskolci színjátszás története

    „Legendák, anekdoták, emlékek” címmel jelent meg Gyarmati Béla színháztörténész és dr. Dobrossy István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatója szerkesztésében az a kötet, amely a miskolci színjátszás történetét dolgozza fel. A könyvben több mint 280 fotót sorakoztatnak fel és több száz színészről szó esik benne. Az angol és a német nyelvű kivonat pedig a külföldiek figyelmébe ajánlja Magyarország első kőszínházát. 150 évvel ezelőtt avatták fel Miskolc második színházát, amelynek nyitóelőadását Latabár Endre társulata tartotta. 1957-ben a 100. évfordulón az ünnep elmaradt, miután éppen akkor alakították át a színházat. A 150.-et így annál ünnepibbé szeretné tenni a város. Az évforduló kapcsán jelent meg ez a kötet is. Ez már az ötödik kötet, amely a Miskolci Nemzeti Színház történetét összegzi. Emellett színészlegendák vallanak önmagukról a kiadványban: többek között Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán vagy például Darvas István. Epizódok, történetek, legendák, sok-sok archív képpel illusztrálva. A könyv részletesen foglakozik a Bartók+ Nemzetközi Operafesztivállal, amely az elmúlt évek egyik legsikeresebb színházi rendezvénysorozata. Ez is oka annak, hogy a következő immár hetedik fesztiválra érkezők német és angol nyelven is olvashatják a kötetet. K. A.

  • 2007-10-15 10:14 Megjelent a második Műút

    Megjelent az újjászervezett Miskolci székhelyű irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat második száma. Az Új Holnapot Műút címmel egy küllemben és tartalomban is átformált kiadvány váltotta fel. A Műút első számának megjelenése után a sajtót tájékoztatták a változásokról, a második számot pedig már nyilvánosság előtt is bemutatták a Miskolci Galéria Kondor termében. Zemlényi Attila főszerkesztő és Borkúti László lapigazgató neve fémjelzi mostantól a kiadványt, amelynek szerkesztői között Kishonthy Zsolt, K. Kabai Lóránt és Jenei László is megtalálható. A legújabb lapszámban nagy felületen a képző- és performance művész, feLugossy László hatvanadik születésnapja apropóján több cikk is megjelent.A második lapszám érdekességei emellett, hogy az Operafesztivál idején az egyetemi fűtőműben rendezett előadás az Artemis diadala kapcsán Kovalik Balázzsal olvasható beszélgetés és egyedülállóan az irodalmi lapok között képregényt is közöl. A Műút erős kritikai műhellyel dicsekedhet – egy 16 fős, egyetemistákból és végzett hallgatókból álló csapat ír ebben a műfajban. A lapra egyébként a műfaji sokszínűség is jellemző.A Műút hatszáz példányban jelenik meg és valamennyi megyei jogú város fontosabb könyvesboltjában kapható. Miskolcon a könyvesboltok mellett a hírlapárusok is forgalmazzák az irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratot. -czikora-

  • 2007-10-15 09:04 Politikai cselszövés a színpadon

    A művész és a hatalom kibékíthetetlen ellentétéről szól az a Bulgakov darab, amelynek premierjét pénteken tartották a Miskolci Nemzeti Színházban. A történet Moliere és 14-ik Lajos viszonyán át minden idők politikai cselszövéseit akarja érzékeltetni. Bulgakov Képmutatók cselszövése című történelmi drámája Moliere életéről szól, ám a szerző és a darabot rendező Radoslav Milenkovic is időtlen játéknak szánja. Ezért a színpadon is elsősorban a kortalanságra helyeződik a hangsúly – a díszletek például egyetlen konkrét utalást sem tartalmaznak. A súlyos drapériák inkább a dramaturgiai fordulatok érzékeltetésére szolgálnak.Bár a Napkirály, aki a balett és a színház elkötelezettje volt és maga is sokáig táncolt – élete végéig támogatta Moliere társulatát, a Bulgakov darabban halála előtt azonban elfordul tőle. Molierről egyébként néhány lényegtelen dokumentum adatain túl szinte semmit sem tudunk – a Miskolci produkció olyannak mutatja őt, amilyennek Szatmári György a főszereplő formázza, ő pedig elsősorban az emberek kapcsolataira figyel. Mihail Afanasjevics Bulgakov 1917-ben kezdte író tevékenységét – Molierről írott műve 1933-ban azután született hogy betiltották műveit – 1928-tól nem publikálhatott, 1929-ben a színházak is levették műsorukról darabjait. A képmutatók cselszövése című írásában a Napkirályt a mindenkori hatalommal, vagyis a korabeli Stálinnal azonosították. -czikora-

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!