Kultúra

  • 2007-08-17 16:33 Tip-Top a várban

    A Tip-Top Dixie is fellép augusztus 20-án a várban az ünnepi programban. A zenekart egy éve Molnár István hívta életre, aki korábban a Miskolci Dixieland Band alapítója is volt.A tagoknak nem jelentett problémát összeszokni, korábban, különböző formációkban és felállásokban már zenéltek együtt. Molnár István meséli: 2001-ben jött haza Németországból, és miután folyamatosan jöttek a fellépési lehetőségek, megérett benne az elhatározás a zenekar megalapítására. Végül tavaly tavasszal állt össze a hattagú banda. Elsősorban Abaúj térségébe hívják őket – augusztusban öt fellépésük van ott –, tavaly ők nyitották meg Miskolcon a dixie-fesztivált. Minden lehetőséget szívesen fogadnak, hiszen ahogy az alapító mondja: ők szerelemből zenélnek.

  • 2007-08-17 15:50 Jiri Menzel a moziünnep díszvendége

    Mostanra bizonyossá vált, hogy Jiri Menzel, korunk egyik leghíresebb cseh film- és színházi rendezője augusztus végén Budapestre látogat, hogy a negyedik Moziünnep díszvendégeként megnyissa az országos rendezvénysorozatot. A cseh újhullám egyik szellemi vezére új filmje, az Őfelsége pincére voltam premier előtti díszbemutatójára érkezik fővárosunkba. Idén hat premier film kerül a Moziünneppel egy időben a mozikba: Az Igen, akarom? című francia romantikus vígjáték Alain Chabat-val és Charlotte Gainsbourg-ral a főszerepben, a Spike Lee rendezte vígjáték, az Utál a csaj Monica Beluccival, Woody Harrelsonnal és John Turturróval, a San Sebastian-i Filmfesztiválon fődíjat nyert Kisfiam, a Pokoljárás, valamint Nicole Blonsky, John Travolta, Christopher Walken és Michelle Pfeiffer főszereplésével a Hajlakk.

  • 2007-08-15 14:17 Kiállítás a fotográfia napján

    Kaleidoszkóp címmel nyílt kiállítás a Miskolci Fotóklub képeiből az Ifjúsági és Szabadidőházban. A tárlatot a magyar fotográfia napja alkalmából állították össze. Fél évszázada alakult a Miskolci Fotóklub, amelynek most is mintegy 30 tagja van. Az igényes képeket készítő amatőr fotósok száma pedig a digitális technika terjedésével egyre bővül. A hobbi sokaknál szenvedéllyé válik, a csoport tagjai az előző két évi munkájuk terméséből összeállított tárlat megnyitóján is fényképezve vettek részt. A magyar fotográfia napját augusztus 29-én ünneplik. Az ennek tiszteletére rendezett, 44 fotóból álló miskolci kiállítás szeptember 4-ig látható.

  • 2007-08-13 14:40 Megjelent a MŰÚT

    Ma mutatták be a MŰÚT (korábban Új Holnap) folyóirat legújabb számát. Mint ismeretes, a patinás lapot új szerkeszőség állítja össze, a főszerkesztői feladatok ellátására pedig Zemlényi Attila költőt kérte fel a kiadó alapítvány kuratóriuma. Jenei László jegyzi a kritikai és esszé rovatot, K. Kabai Lóránthoz tartozik a líra, próza, online, Kishonthy Zsolthoz pedig a művészet és a képzőművészet. Idén négy lapszám jelenik meg. A megújult folyóiratot már a Tokaji Írótáborban is bemutatták, most pedig Dobrik István felelős kiadó, Zemlényi Attila főszerkesztő, valamint Jenei László és Kishonthy Zsolt rovatvezetők ajánlották a MŰÚT-at a média és a közvélemény figyelmébe. 

  • 2007-08-13 11:37 Megelevenedett a középkor világa

    Gyertya- és fáklyafényes vacsoraest várta a vendégeket augusztus 11-én este 6 órától a diósgyőri várban a Diósgyőri vigasságok című rendezvényen. A Nagy Lajos király várába látogatók a középkor világába repülhettek vissza: lovagi tornabemutató, zenészek, táncosok, komédiások, zászlóforgatók, tűznyelők fergeteges műsora idézte fel a középkori királyi, főúri várakban, kastélyokban zajló életet.

  • 2007-08-10 14:54 A világ élvonalában a Fazekas Gyermekkar

    Három napot töltött Japánban a miskolci Fazekas Gyermekkar a Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozón. Az ötévente megrendezett fesztiválra a szervezők meghívása alapján jutottak ki a diákok. Augusztus elsején utazott ki a harminchat diák hat felnőtt kísérővel Japán Hamamatsu városába. Bár a rendezők vállalták a kórus teljes ellátását, szállás- és (országon belüli) utazási költségeit, a kiutazás tetemes költségét az iskolának kellett előteremteni. Magánszemélyektől, cégektől, Miskolc polgármesterétől, a kulturális és vendégforgalmi osztálytól, a terület önkormányzati képviselőjétől, Varga Lászlótól is kaptak támogatást – mondja Kascsák Ferenc, a Fazekas-Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója.

  • 2007-08-08 11:47 Szent István-hangverseny

    Augusztus 19-én, vasárnap délután 16 órai kezdettel idén ötödik alkalommal megrendezésre kerül a Miskolci Szent István Ünnepi Hangverseny. Miskolc város nyári komolyzenei programjának kiemelkedő eseménye évről évre magas színvonalú, ünnepélyes műsorral ajándékozza meg a közönséget, amely különböző előadóművészek, kórusok és zenekarok előadásaiban csendül fel.Az V. Miskolci Szent István Ünnepi Hangverseny közreműködői: Egressy Béni Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, vezényel: Gergely Péter Pál. Cardinal Mindszenty Kórus, Eperjesi Erika – operaénekes, Fülep Benedek – furulyaművész, Varga László – orgonaművész, Zobay Béla – trombitaművész. Helyszín: a miskolc-vasgyári Szent István-templom, amely nagy befogadóképességével és kedvező akusztikai tulajdonságaival kiváló helyszíne az ünnepi hangversenynek, s otthona Miskolc legnagyobb koncertorgonájának.A hangverseny művészeti vezetője: Fülep Benedek. A belépés díjtalan.

  • 2007-08-08 11:30 Rekord nevezés a CineFest-en

    Minden eddiginél több, mintegy 360 nevezés érkezett a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljára, amelyet immár negyedik alkalommal rendeznek meg szeptemberben Miskolcon. Nemcsak a nevezések számát, hanem a díjak összértékét tekintve is kimagasló lesz az idei mustra. A versengő alkotások között több mint másfél millió forintot oszthatnak szét a szervezők. Az előzsűri már elkezdte munkáját, a CineFest végleges versenyprogramja augusztus második felére alakul ki.

  • 2007-08-07 18:19 Koncert a templomban

    Fassang László és Lehotka Gábor is fellépett már az idén azon a koncertsorozaton, amelyet az avasi református templomban rendeznek hagyományosan minden nyáron. A következő hangversenyre hétfő este egy fiatal orgonaművész, Karosi Bálint és a közismert szaxofonos, St. Martin vonzotta a közönséget. A produkcióra mintegy félezren voltak kíváncsiak.Az est különlegességének a két művész improvizációja ígérkezett – a majd másfél órás hangverseny végén ugyanis együtt szólalt meg az orgona és a szaxofon. Ez volt a koncert harmadik blokkja – elsőként Karosi Bálint, majd St. Martin szólaltatta meg saját hangszereit. Az előbbi művész orgonán, az utóbbi szaxofonon és pánsípon játszott. Többek között Buxtehude-, Reinberger-, Reger- és Bach-darabok csendültek fel, de közismert filmzenéket is hallhatott a közönség.St. Martin legutóbb önálló koncertet adott a borsodi megyeszékhelyen legújabb lemeze anyagából, míg Karosi Bálint a Miskolci Szimfonikusokkal együtt zenélt a budapesti Művészetek Palotájában. Az ifjú tehetség, aki nemcsak orgonán, de klarinéton is játszik, Svájcban és az Egyesült Államokban végezte tanulmányait, a közelmúltban pedig elnyert egy állást is Amerikában. Karosi Bálint számos nemzetközi verseny győztese és ismert zenei fesztiválok visszatérő fellépője.Az orgonahangversenyek az avasi református templomban sorozat következő előadását augusztus 13-án este héttől tartják. Pálúr János koncertjén Sipos Marianna közreműködik. A műsorban többek között Vivaldi-, Handel-, Bach-, Berlioz-, Verdi-, Fauré-művek csendülnek fel és Pálúr János improvizációival teszik izgalmasabbá a programot.-czikora-

  • 2007-08-07 18:11 Várszínházi esték

    Rendhagyó módon a Szinva teraszon kezdődött az idén a Várszínházi esték programsorozata. A három hátralévő előadást azonban már a diósgyőri várban tartják. A második produkció a Komáromi Jókai Színház társulata előadásában a Federico Garcia Lorca: Vérnász című darabja volt. Hátra van még a Kassai Thália Színház két bemutatója, a Dzsungel könyve és az Imádok férjhez menni című zenés vígjáték a jövő héten hétfőn és kedden.Egyórás késéssel indult az előadás hétfő este a diósgyőri várban – először az eső miatt vált kétségessé a kezdés, majd kiderült, hogy a víz nem tett jót a technikai berendezéseknek sem. A közönség azonban így is kitartott és teltház előtt játszhatott a Komáromi Jókai Színház társulata. Pedig Lorca: Vérnász című darabja a Jászai-díjas Görög László rendezésében nem ígérkezett könnyed nyáresti szórakozásnak.Fontos szerep jutott a darabban a Ghymes együttes frontemberének Szarka Tamásnak. Ő írta a zenét és maga is játszik a produkcióban – ő az éneklő hold, aki azt a zenei nyelvet közvetíti itt is, amit együttesétől már megszokhatott a közönség. A Komáromi Jókai Színház társulata a következő évadban ünnepli fennállásának 55 éves évfordulóját. A csoport, amely egyre fiatalodik, húsz művészt tömörít. Évente hét bemutatót tartanak a legkülönbözőbb műfajokban. A népszínházi jellegből adódóan a kommersztől, a zenés színházon át a legkomolyabb művekig, mint Lorca Vérnásza sok mindent színpadra állít a társulat. Mindebből ízelítőt kaphatott már a Miskolci közönség is – a Várszínházi esték visszatérő fellépője a Komáromi Jókai Színház társulata.

  • 2007-08-07 17:30 Latabár-szobor

    Ma és holnap még megtekinthető a Latabár Endre néhai színházigazgatónak emléket állító mellszobor mintája az alkotó Varga Éva szobrászművész Derkovics utcai műtermében. A „Latabár év” alkalmából szeptember harmadikán a Miskolci Nemzeti Színház előtt avatják fel az alkotást, amelyet még nem öntötte gipszbe a szobrászművész, szeretné ugyanis kihasználni azt a néhány napot, ami rendelkezésére áll, és kis finomításokat végezni a művön. A szobor bronz mása a színház bejáratához kerül, az első posztamensen kap majd helyet, ahogy épp az intézmény felé tekint.

  • 2007-07-17 12:11 Megújul a Coburg-kastély?

    Három jelentős idegenforgalmi projekt szerepel kiemelt helyen az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács előtt, a tervek elfogadása után csaknem hatmilliárd forint uniós és kormányzati támogatásban részesülhet az edelényi, a Tisza-tavi és a tokaji program – mondta Gúr Nándor, a tanács tagja miskolci sajtótájékoztatóján hétfőn. Edelényben a Coburg-kastély, Tokajban a valamikori Patkó-bányában kiépülő úgynevezett aréna, míg a Tisza-tó környékén a poroszlói ökocentrum fejlesztése élvezhet prioritást a Regionális Operatív Program (ROP) keretében.

Miskolc TV mai műsora

2021-12-03 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!