Kultúra

  • 2007-11-29 09:57 Egy reményteljes pálya elején

    Soha még miskolci zeneiskolás hegedűs növendék (nem egészen 12 éves) ilyen sikert versenyen nem ért el, mint Soós Máté, az Egressy Béni zeneiskola növendéke. A háromévente Szombathelyen megrendezésre kerülő Koncz János Országos Hegedűversenyen II. díjat, továbbá Különdíjat kapott – zeneiskolai hegedűtanára Tanári díjban részesült. Hogy ennek a teljesítménynek az értékét megítéljük: ez a hangszertudás 8-10 évvel ezelőtt már szakközépiskolában is megállta volna a helyét. Köszönhető ez annak az óriási fejlődésnek, amely a zeneművészet minden területén tapasztalható. A mostani eredmény fényében nem nehéz szép jövőt jósolni Máténak. Ő egy nagyon udvarias, figyelmes ifjú ember. Imád hegedülni (és gyakorolni is!), szorgalmas, közismereti iskolában is jól tanul. Tanárának, dr. Nádassy Lászlónénak minden szavát, utasítását figyelemmel követi és azt hangszerén megvalósítja. A megtanulandó műveket gyorsan sajátítja el, biztonságosan, felszabadultan hegedül, ami egy versenyen például nagyon fontos, ritka erény. Máténak volt kitől örökölni zenei tehetségét. Édesapja Soós Levente, a Miskolci Szimfonikus Zenekar oboa szólamának vezetője, kiváló művésze hangszerének. Édesanyja, pedig akinek megadatott, hogy zongorakísérőként szeretetteljesen segítse fiát, egyben édesanyaként, drukkoljon érte. Ő az Egressy Béni Zeneiskola és a Bartók Béla Főiskola tanára. A verseny előkészületei Máté számára jól alakultak, hiszen a területi válogatóról maximális pontszámmal jutott a szombathelyi elődöntőbe, s onnan a döntőbe. A zsűri elnöke, Perényi Eszter, a Zeneművészeti Egyetem professzora elismerő szavak és további biztatás mellett adta át részére a díjakat. Hogyan tovább? Folyik a képzése Nádassyné Magdi néni irányítása mellett, de a cél a Zeneakadémia, annak előkészítő tagozata talán nem is távoli időpontban. Figyeljük fejlődését és mi miskolciak legyünk már most büszkék Soós Mátéra.Bócz Sándor

  • 2007-11-27 18:27 Operett-bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban

    A „keringőkirály” operettjének, A denevérnek a bemutatóját november 30-án este 7 órakor tartja a Miskolci Nemzeti Színház. A Jászai-díjas Halasi Imre által rendezett, ma is izgalmas témát feldolgozó előadásban a történet a saját korában, az eredeti miliőben játszódik. Főbb szerepekben: Molnár Erik, Seres Ildikó és Alessandro Codeluppi.

  • 2007-11-26 16:29 Százötvenezer látogató

    Az igazi da Vinci című kiállítás 150 ezredik látogatóját köszöntötte Debrecenben Kósa Lajos polgármester. A cívis város Moderm Művészeti Galériájában augusztus közepén megnyílt kiállításon egy miskolci házaspárt fogadtak 150 ezredik látogatóként. Molnár János és felesége egy 40 tagú csoporttal érkezett a kiállítás megtekintésre. A feleség a miskolci gyermekegészségügyi központ dolgozója és a csoport többi tagjával együtt a házaspár is a daganatos és leukémiás gyermekeket támogató Reménysugár Alapítvány debreceni szervezetének meghívására látogatott a városba.

  • 2007-11-25 18:24 Egy élet, két könyv

    Posztumusz könyv- bemutatót tartottak a Miskolci Galériában. A rendezvényen a fiatalon, mindössze 27 évesen elhunyt Furmann Dávid két könyvét ismerhette meg a nagyközönség. Ezek egyike, a Köztes Európa című kiadvány a fiatal politológus nagyobb tanulmányait foglalja össze, a Soul brother című kötetben pedig Dávid versei, dalszövegei, jegyzetei és újságcikkei kaptak helyet. Furmann Dávid szülei, Furmann Imre és Pankucsi Márta a sokoldalú fiatal alkotó szellemiségét egy alapítvánnyal szeretnék továbbvinni és ápolni, amely többek között ifjú politológus-hallgatóknak nyújt majd anyagi segítséget.

  • 2007-11-23 16:02 Hatalmas siker a MODEM Leonardo-kiállítása

    Az elővételi jegyeladások alapján várhatóan november 24-én, szombaton délelőtt 10.45 és 11.00 között érkezik a MODEM-be Az igazi da Vinci című tárlat százötvenezredik látogatója. A szerencsés vendégnek Kósa Lajos polgármester és Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója értékes ajándékokat ad át. A debreceni kiállítás iránt változatlanul óriási az érdeklődés: ahogyan szeptember vége óta mindig, hétvégére ezúttal is elővételben elkelt az összes belépő. Az egy hét múlva záró kiállítás naponta tizenkét órában tart nyitva, de így is sokan akadtak, akik nem tudtak bejutni. Számukra (is) jó hír, hogy az utolsó két napon, december 1-jén és 2-án az összes helyszínen jegyet váltó látogató biztosan bejut a kiállításra – a nyitva tartást ezen a két napon rugalmasan, a közönség igényének megfelelően alakítja a MODEM.

  • 2007-11-23 15:09 Fotók az Emberről

    „Arcok és szemek” címmel nyílt fotókiállítás a Magyar Máltai Szeretet- szolgálat Gondviselés Házában Miskolcon, Horváth Dávid munkáiból. A fotóművész ezeket a portrékat Miskolcon és Tokajban, a hajléktalanszállók lakóiról készítette, a Gondviselés Házában figyelemfelkeltő szándékkal rendezték meg a felkavaró tárlatot. „Harmincöt éve fényképezem az embert. Nem tájat, nem csendéletet, nem sajtótájékoztatókat, hanem az embert” - írja Horváth Dávid egy önvallomásában. „Még közelebbről, az arcát. Keresem, és meg is találom a tekintetében, hogy boldog-e, hogy miért kiszolgáltatott.

  • 2007-11-21 16:53 Kodály-emlékkoncert

    Kettős évfordulót köszöntöttek a Kodály-emlékkoncerttel a Miskolci Egyetemen a zenebarátok. A magyar és az egyetemes zeneművészetre és zeneoktatásra máig tartó hatással bíró Kodály Zoltán 125 évvel ezelőtt született és 10 éve tartozik az egyetem kötelékébe a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet. A koncerten a Bartók kórus lépet fel a zeneművészeti Intézet női énekkara és Szimfonikus Zenekara mellett.

  • 2007-11-20 12:29 Kulturális Fesztivál

    2007-ben már a 34. Regionális Kulturális Fesztivált rendeztek meg a diósgyőri Ady Művelődési Házban, ami a sajátos nevelési igényű tanulók kulturális seregszemléje. A már hagyományos találkozót az Éles Mátyás – Tüskevár összevont iskola szervezte meg és 22 fellépő mutatta be produkcióját. Az érintettek részéről nagy örömmel várt kulturális fesztiválon Miskolc és B.-A.-Z. megye speciális tanintézményeinek növendékei vettek részt és ebben az évben rendhagyó módon két többségi iskolából is meghívtak fellépőket, így a Munkácsi általános iskola néptánc csoportját és az Arabesq stúdió táncosait is, azzal a céllal, hogy a gyógypedagógiai intézmények ne csak saját berkeiken belül rendezzék meg a kulturális fesztivált. A sajátos nevelési igényű tanulók kulturális fesztiválján a hagyományok alapján a mozgáskorlátozottak nevelésében – fejlesztésében egyedülálló eredményeket elérő Sályi iskola érte el az elmúlt években a legjobb eredményeket, de ezen a fesztiválon is inkább a részvétel volt a fontos, amit nem helyezések, hanem a fellépők élményei mérnek igazán.

  • 2007-11-13 12:08 Meghajolt a világ az Iszka utazása előtt

    Bollók Csaba író-rendező a 38. Magyar Filmszemlén jelentkezett az Iszka utazása című drámájával. A Filmszemle legjobb szerzői filmnek járó fődíjával jutalmazott remekmű azóta a nemzetközi filmfesztiválok kedvence lett. A Romániában forgatott dráma alapjául és alanyául egy Zsil-völgyi kamaszlány, Varga Mária és sorsa szolgált. A tinédzser lánnyal Bollók és a producer-színésznő Csere Ágnes egy erdélyi utazása során találkozott véletlenül, amikor egy vasúti átjáróban Marika és barátai eldobált fémhulladék után guberált. Beszédbe elegyedve az utcagyerekekkel, a filmesek úgy döntöttek, félre teszik minden tervüket, és Mária – valamint húga, Rózsika (akivel később egy árvaházban találkoztak, mivel a kislány szüntelenül elszökdösött az otthoni terror elől) – történetét filmesítik meg.

  • 2007-11-12 14:13 Serfőző Simont ünnepelték

    Serfőző Simon József Attila-díjas költő, író szerzői estet tartott a felsőzsolcai Bárczai- kastélyban. A rendezvény a Sajó Parti Nemzeti Esték sorozatban egyben ünnepség volt, ahol a 65 éves alkotót köszöntötték.Serfőző Simon Zagyvarékason született 1942-ben. Újságíróként dolgozott a Szolnok Megyei Néplapnál, 1968-tól pedig a miskolci Napjaink munkatársa – a Hetek költői csoportosulás tagja. A szabad formákat kedveli, lemond a verszene akusztikai hatásairól – írják elemzői, akiknek akad dolguk bőven, mert a költőként, majd íróként is ismertté vált Serfőző Simon több tucat könyvet megjelentett már munkáiból. Hogy csak az utóbbi időszak termését említsük: négykötetes életműsorozata, elbeszéléskötete és októberben egy verses kötete is napvilágot látott. Serfőző Simont barátai, ismerősei, tisztelői ünnepelték a felsőzsolcai Bárczai kastélyban, közöttük Vasy Géza irodalomtörténész, Cs. Varga István egyetemi tanár, Szakolczay Lajos művészetkritikus, Dinnyés József előadóművész, aki a költő megzenésített versei közül a szerzői esten is előadott jó néhányat.Serfőző Simon szerző estje után legközelebb december 6-án Rostás László lesz a Sajó Parti Nemzeti Esték vendége. Az építész, a Nagy Lajos Király Magánegyetem tanára a Szkíta kereszténység és hatása a Kárpát-medencében címmel tart előadást a felsőzsolcai Bárczai-kastélyban.

  • 2007-11-12 13:39 Vasútmodell-kiállítás

    Veresegy- házának és környékének látnivalóit, természetesen életszerű, kicsinyített mását tekinthették meg azok az érdeklődők, akik a hétvégén ellátogattak a miskolci Ady Endre Művelődési Házba. A borsodi megyeszékhely kulturális intézménye már nem először adott otthont különleges vasútmodell kiállításnak, amelyeken minden alkalommal más-más vasútbarát és modellező klub anyagát ismerhetik meg az érdeklődők. Az idei kiállítás gerincét a veresegyházi Baranyai János Vasútbarát és Modellező Klub modulrendszere alkotta. A települést és területét hűen tükröző kicsinyített terepasztalok összes hossza mintegy 35 méternyi volt. A lakóházaktól a hidakig, minden életszerűen lett megmintázva. 

  • 2007-11-09 11:02 Kodály országa Miskolcon

    A Kodály országa című országos rendezvénysorozat Miskolcon és Nyíregyházán folytatódik ezen a hétvégén. A program keretében bevásárlóközpontokban és forgalmas köztereken szólalnak meg a zeneszerző művei - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi évben az OKM és a Balassi Intézet megbízásából, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége közreműködésével 2007 utolsó negyedévében tizenegy állomást érintő programsorozatot rendeznek, amely a nagyobb magyarországi városokban és egy határon túli helyszínen, Galántán, Kodály Zoltán gyermekéveinek színterén zajlik, helyi kórusok bevonásával.

Miskolc TV mai műsora

2022-01-23 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!