Kultúra

  • 2007-09-24 13:32 Emléktábla és filmes díj

    Emléktáblát avattak Pressburger Imre, miskolci születésű Oscar-díjas filmrendező emlékére. A Szentpéteri kapuban álló háznál a Fiatal Filmesek 4. Fesztiváljához kapcsolódóan emlékeztek az egyetemes filmtörténet kiemelkedő alakjára. A Szentpéteri kapu 3. számú házban született Pressburger Imre, vagy ahogy a filmtörténetben nyilvántartják, Emeric Pressburger. Pressburger forgatókönyvíróként nyert Oscar-díjat, de rendezett, vágott és producerkedett is, sőt, gyakran filmjei zenéjét is maga válogatta. Itthon mégis kevesen ismerik. Miskolc és a miskolciak azonosságtudatának megerősítéséhez szükség van arra, hogy megkeressék és ismertté tegyék a város híres, akár világkarriert is befutott leszármazottait – mondta Fedor Vilmos alpolgármester. A világhírű filmművész emlékére 2007-től a Cinefesten odaítélt Miskolc város díja a Pressburger Imre nevet viseli majd.

  • 2007-09-24 13:30 Montmartre-díjátadó

    A Miskolci Montmartre-on résztvevő iskolák, diákok, és a rendezvénysorozatot támogató intézmények vehettek át oklevelet az Erzsébet téren. Az emléklappal a szervezők az ifjú művészek és az őket képző intézmények munkáját, illetve a vállalatok és intézmények által nyújtott segítséget ismerték el és köszönték meg. A miskolci Montmartre ma már igazi hagyománynak számít a borsodi megyeszékhelyen. A rendezvénysorozaton évről évre a helyi művészetoktatási intézmények diákjai kapnak bemutatkozási lehetőséget, munkáikból pedig rendre kiállítás nyílik, amelyet bárki megtekinthet. Az ifjú alkotók idén többek között a modern család címerét tervezték meg. A hatodik miskolci művészdiák-fesztiválon meghirdetett pályázat legjobbnak ítélt alkotásaiból decemberben kiállítást állítanak össze a Montmartre szervezői.

  • 2007-09-24 13:04 Kerpely-emlékülés

    Közös emlékülést tartott szeptember 21-én Kerpely Antal professzor halálának centenáriuma alkalmából Miskolcon az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, a Miskolci Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia illetékes bizottsága. A rendezvényt támogatta Miskolc város Önkormányzata, a Kohászati Múzeum, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés is. Kerpely Antal a Selmeci Akadémia kiváló professzora volt, nagyszerű tudós, nagytekintélyű iparfejlesztő és vaskohász.

  • 2007-09-24 11:20 Véget ért a CineFest

    A spanyol Elvind Holmboe: Diente Por Ojo című alkotása nyerte a szombaton Miskolcon befejeződött CineFest-Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválját; a seregszemlére több mint 350 nevezés érkezett, a versenybe került majd' száz film közül döntött a zsűri - közölte Józsa Bernadette sajtóreferens a díjkiosztást követően. Minden eddiginél több, összesen 359 filmet neveztek idén a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljára, a CineFestre, a miskolci filmes seregszemlére 97 nevezés érkezett Magyarországról, az Egyesült Államokból 65, Németországból pedig 47 fiatal filmes küldte be munkáját, de érkeztek alkotások Azerbajdzsánból, a Fülöp-szigetekről és Bolíviából is.

  • 2007-09-21 09:11 A vasgyártás „eredményei”

    „A vasgyártás múltja és jelene” címmel nyílt kiállítás a Bartók Béla Művelődési Házban a Fazola-emléknaphoz kapcsolódóan. A tárlat anyaga azon kulturális szervezetek, sportegyesületek tevékenységét, sikereit, eredményeit vonultatja fel, amelyek a munkásosztály megjelenésével egyidejűleg alakultak meg Miskolcon. Bemutatja a kiállítás egyebek mellett a Jó szerencse Dal- és Önképző, a diósgyőri vasas képzőművész kört, a tízezer kötettel bíró könyvtárat, a fotószakosztályt, vagy a diósgyőri vasgyári színházat. A kiállítás jövő hét végéig 8 és 16 óra között tekinthető meg.

  • 2007-09-19 13:09 Már félszázezren nézték meg

    Értékes nyeremény várta a debreceni Leonardo-kiállításra szeptember 17-én koradélután érkező pedagógus házaspárt. Rozman Béla rajztanár az ötvenezredik látogatója volt az egy hónapja nyitva tartó kiállításnak – ebből az alkalomból őt és feleségét Halász János, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere köszöntötte, majd Gulyás Gábor, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ igazgatója és Kárpáti Zoltán szállodaigazgató átadták nekik a több mint 100 ezer forintot érő ajándékcsomagot, mellyel a pár két napon át pihenhet az Aquaticum Termál és Wellness Hotelben, és igénybe veheti a pihentető, relaxáló szolgáltatásokat. A vendégek grátisként kaptak egy-egy palackot abból a tokaji borkülönlegességből, amelyet kifejezetten a Leonardo-kiállításra palackoztak korlátozott számban: a Kolosszus Cuvee-ből és a Leonardo Furmintból. A rajztanár elmondta, hogy feleségével, Rozmanné Homoródi Ildikóval együtt művészeti iskolában tanítanak, és csoportokat készülnek hozni a tárlatra. – Festészetet is oktatok, és – bár tudom, hogy a kiállítás Leonardót mint polihisztort mutatja be – szeretném elhozni a festőcsoportomat is – fűzte hozzá. TestbeszédAz igazi da Vinci idején az Antal–Lusztig-gyűjteményből tematikus válogatás tekinthető meg Testbeszéd címmel. Az önálló tárlat nem csak külön, hanem kombinált jeggyel, a Leonardo-kiállítással összekötve is megnézhető. Ezt az elmúlt egy hónapban több mint 15 ezren tették meg.Cél a százezres látogatószám– Reméljük, hogy elérjük a százezres látogatószámot. Ha ez megtörténik, akkor a bevétel fedezi kiadásainkat. Ez óriási eredmény lenne – válaszolta a sajtó munkatársainak érdeklődésére Gulyás Gábor igazgató. Elhangzott, hogy szeptember elejétől többnyire csoportok nézik meg a kiállítást, így a látogatottság az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt.

  • 2007-09-17 16:41 Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja

    Vasárnap este ünnepélyes keretek között kezdetét vette Miskolcon a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja a CINEFEST.

  • 2007-09-13 14:48 A Spanyolnátha és a kulturális örökségvédelem

    A Spanyolnátha a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal felhívásához csatlakozva, a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház felkérésére az Európai Kulturális Örökség Napjai alkalmából irodalmi kávéházat rendez szeptember 16-án, vasárnap este hat órától az Ifiházban.Az Ifjúsági és Szabadidő Ház a Magyar Művelődési Intézet, a Képzőművészeti Lektorátus, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, valamint a Magyar Népművelők Egyesülete partnereként rendezi meg a „Kultúrházak éjjel-nappal” című programsorozatát. Ennek keretén belül mutatkoznak be művészeti csoportjai, közösségei a szeptember 15-16-i hétvégén. A Spanyolnátha negyedévi, élő lapszámbemutatóit 2006-tól tartja a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban: a helyszínen működő Ifi-Net Kávézó nem csupán a lapszámbemutatók, hanem a szerkesztőségben folyó műhelymunka helyszínéül is szolgál. A kávézóban ennek bemutatására is szerveződik a Spanyolnátha irodalmi kávéháza 2007. szeptember 16-án, vasárnap este hat órától.Az Európai Unióban 1991 óta minden év szeptemberében megrendezik az Európai Kulturális Örökség Napok programsorozatot. Múzeumok, emlékhelyek és műemlékek, művelődési házak nyílnak meg a közönség számára. Magyarország 1992-ben csatlakozott e rendezvénysorozathoz. A 15. évforduló alkalmából hazánkban az Európai Kulturális Örökség Napokon első alkalommal nyílik meg irodalmi, művészeti szerkesztőség kapuja az olvasók előtt: kortárs szerzők élő bemutatkozásain túl azzal a céllal, hogy lehetőséget adjon az internet és a kulturális örökségvédelem lehetséges kapcsolódási pontjainak megvitatására. Köszöntőt Tánczos Tamás, az Ifjúsági és Szabadidő Ház igazgatója mond. Felolvasnak: Bán Olivér, Fazekas Csaba, Fecske Csaba, Huszka Levente, Lapis József, Korpa Tamás, Magolcsay Nagy Gábor, Puskás Balázs, Tatár Balázs János, Török-Szofi László, Vass Tibor. A folyóirat szerkesztőinek, szerzőinek felolvasását vitaest követi az internet és kulturális örökségvédelem témájában. Örökké(-)való-e az interneten a kortárs irodalom, művészet? Mi az önkormányzati, „vendégváró” portálok szerepe-felelőssége a (kulturális) örökségvédelemben? Vitaindítók, felkért hozzászólók: Eszenyi Miklós, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális és Vendégforgalmi Osztály (www.miskolc.hu) munkatársa, Hajdú János, Hernádkak polgármestere (www.hernadkak.hu); Filip Gabriella, a www.vendegvaro.hu vezető szerkesztője, Homonna György képzőművész (www.homonna.hu). Az est fotódokumentációját Ádám János készíti. A rendezvényre a belépés ingyenes. A Spanyolnáthát Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Ifjúsági és Szabadidő Ház és az Ifinet Kávézó támogatja.

  • 2007-09-12 17:54 Művészdiákok utcafesztiválja

    A hétvégén rendezik a Miskolci Montmartre-t, a művészdiákok utcafesztiválját. A belvárosban hét helyszínen zajlanak a programok. A nyitóparádét csütörtökön délután négytől a Hősök terén tartják.

  • 2007-09-11 13:13 A kultúra mindenkié

    Több ezer, nehéz körülmények közt élő gyermek is eljuthat a debreceni Leonardo-kiállításra. Többségükben olyanok, akiknek erre minimális esélyük volt. Nincs posta, nincs vasút, a lakosság nagy része munkanélküli: az ilyen, igazán hátrányos helyzetű településen élő szülőknek komoly gondot okoz néhány ezer forint útiköltség is; a kisiskolásoknak nincs esélyük eljutni olyan kulturális rendezvényekre, amelyeket városban lakó társaiknak természetes vagy mindennapos meglátogatni. – Sok iskola jelezte hazánkból és a határon túlról, hogy szeretne csoportokat hozni Az igazi da Vinci című kiállításra. Nem egyszer hozzáfűzték, hogy e vágy akadálya az útiköltség. Legalább tízen érdeklődtek, hogy kaphatnának-e valamilyen módon vasúti vagy egyéb utazási kedvezményt – mondta Gulyás Gábor, a kiállítást befogadó Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ igazgatója a napokban tartott sajtótájékoztatóján.Ingyenes tárlatvezetés– Akciót szervezünk ezért a Hajdú Volánnal összefogva a leginkább hátrányos helyzetű települések diákjainak „A kultúra mindenkié” címmel. A gyerekek a kedvezményesnél is kedvezményesebb belépőt kapnak a Leonardo-tárlatra. „Ráadáskedvezményt”, ingyenes szolgáltatásokat ad a MODEM: a kiállítást kísérő múzeumpedagógiai foglalkoztatásokat, vagy a tárlatvezetést nem kell kifizetni e csoportoknak – ismertette az igazgató. Majd hozzáfűzte, a Volán vállalása, hogy önköltségi áron utaztatja ide a csoportokat különjáratokon, azaz csak az üzemanyag árát kéri. Sokaknak már ez is nagy segítség. Akarat kérdéseVállalkozókat von be az akciójába a kulturális központ, hogy előteremtse a hátrányos helyzetű kisiskolások utaztatásának költségeit. Igazából e segítség nem függ az adományozó anyagi helyzetétől: – Kisösszegű támogatást kérünk a cégektől, akik három fokozat közül választhatnak. A legkisebb hozzájárulás ötezer forint, ez az ezüst kategória; az arany 15 ezer forintos, a harmadik a platinafokozat – legalább – 25 ezer forintos támogatás. A jótékonysági akcióba belépő cégek logóját a Leonardo-kiállításra érkezők megtekinthetik, mert egy külön vendégfalon sorakoznak majd az intézmény bejáratánál. A támogatók természetesen követhetik, hová kerül a pénzük – mondta az igazgató. Határon túlról isAz akció most indul. Első nekifutásra 600 céget kerestek meg a szervezők, és máris több igenlő választ kaptak a platinafokozatú támogatásra. Akadt olyan vállalkozó, aki határozottan egy települést, szülőfaluját kívánja segíteni, és a kis iskola összes nebulójának kifizeti az utazást. Volt, aki Erdélyből települt át, és szeretné, ha pénzéből szülőföldjéről jöhetnének el a kiállításra a diákok. – Határon túlról is több iskola érdeklődött, őket is bevonjuk az akcióba, ügyüket hasonló módon kezeljük a határon belüli intézményekével. Az előzetes számítások szerint „A kultúra mindenkié” elnevezésű akció segítségével több ezer gyermek juthat el a Leonardo-kiállításra azok közül, akiknek másképp alig lenne esélye erre – hangsúlyozta az igazgató.

  • 2007-09-11 12:28 Lillafüredi Kísérleti Régészeti Nap

    2007. szeptember 15-én a Herman Ottó Emlékházban (Lillafüred, Erzsébet sétány 33.) Lillafüredi Kísérleti Régészeti Napot tartanak.Program:10.30 órától: Szittya lovas íjászcsoport ruházat- és fegyverzet-bemutatója12.00 órától: Az uralkodók és a pórnép játékai a Borókás társulattal13.30 órától: Játék az ősi betűkkel14.00 órától: Tarsoly készítése nemezbőlNapközben ősi ízek kóstolója! A rendezvényre a belépés ingyenes!

  • 2007-09-10 14:14 Itthon koncertezett az énekes

    Több miskolci származású már az ország más városaiban élő művész koncertezett a múlt héten szülővárosában. Egy jótékonysági koncerten a Zenepalotában négyen is közönség elé álltak. Közöttük az a Fülep Máté, aki ma már a Debreceni Csokonai Színház tagja. A fiatal énekest két testvérével együtt is láthatta már fellépni itthon a közönség – valamennyien zenészek. Máté a legidősebb a sorban. A szerdai fellépést követően pénteken a diósgyőri római katolikus templomban is koncertet adott Fülep Máté – ott egy önálló programmal várta a közönséget a fiatal énekes.Augusztus végén rendezték a II. Nemzetközi Oratórium Énekversenyt Budapesten. A megmérettetésen Fülep Máté első helyezést és különdíjat nyert. Öttagú zsűri döntött arról, hogy a miskolci művész a legjobb a mezőnyben – olyan énekesek értékeltek, mint Hamari Júlia, Temesi Mária, Csengery Adrienn vagy Ionel Pantea. Fülep Máté nyolc éve tanul énekelni – többször fellépett már a diósgyőri Szűz Mária templomban is. Ezúttal vendégeivel, Flach Antallal és Tálas Annával együtt koncertezett. Világi és egyházi énekek egyaránt voltak a műsorban, amely azt a célt szolgálta, hogy a közelgő búcsúra hangolja a közönséget Mária énekekkel, zsoltárokkal. Fülep Máté koncertjét követően szombat este a Cardinal Mindszenthy Kórus lépett fel a diósgyőri római katolikus templomban.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!