Miskolc anno

  • 2012-12-30 08:30 Akiknek Diósgyőrt köszönhetjük

    Az önkéntesség évében miskolci fiatalok igazi régészeti kincsre leltek a Bükkben. Az ő munkájuknak köszönhetően a város lakói megismerhették a Szentléleken található kolostorromot, amely egykor több mint hétszáz méter magasan, gótikus stílusban emelkedett az ég felé. A Miskolci Kalendáriumból pedig az is kiderül, mi köze a romnak Diósgyőrhöz.

  • 2012-12-22 11:53 Miskolc-Mindszent – akkor és most...

    A XIX. század utolsó éveiben, helyi nyomdában készült „Látkép” Miskolc-Mindszentről. Érdekességét az adja, hogy az akkori Mindszent utcán kívül csak a távoli evangélikus templom azonosítható.

  • 2012-12-18 08:32 Miskolci pincék a Kalendáriumban is

    1779, számon tartott pince volt egykor Miskolcon, ma azonban mindössze egyharmadukat gondozzák rendszeresen. Számos présháztulajdonos összefogva igyekszik felhívni a figyelmet az értékekre, s feléleszteni a pincekultúrát – többek között erről is olvashatnak a 2012-es Miskolci Kalendáriumban.

  • 2012-12-15 11:42 A Széchenyi utca – akkor és most...

    A Széchenyi utca alsó szakaszán a 111., 113., 115. számú ház látható a XX. század legelején. A két egyemeletes sarokházat az Újváros utca (ma: Szentpáli István) választja el.

  • 2012-12-08 11:27 A Royal szálloda – akkor és most...

    Közel egy évtizede járt már a villamos a város főutcáján, amikor 1906-ban felépült a kétemeletes, „utcahossznyi”, s Szinvára néző szálloda. Földszintjén kávéház, a szálloda étterme és üzletek kaptak helyet.

  • 2012-12-02 11:12 Névadó – Bezerédj István

    A Csabai kapu és a Szilágyi Dezső közötti kelet-nyugat irányú utcát (a városi térképek és címtárak alapján) 1932 után és 1942 előtt nevezték el a reformkori politikusról. Mivel előneve „bezerédi” volt, ez szolgál magyarázatul, hogy a régi térképek és a könnyebb kiejthetőség miatt neve így rögzült a köztudatban.

  • 2012-12-01 11:18 A Széchenyi utca – akkor és most...

    A Széchenyi utca alsó szakasza (egykor Alsó Piacz utca) a XIX. század végére beépült egyemeletes lakó- és üzletházakkal. Ahol az utcaképet magasabb épületek változtatják meg, azok a XX. század első évtizedének, vagy az 1930-as éveknek új építményei vagy felújításai.

  • 2012-11-30 16:07 Az utolsó beszélgetés Kulcsár Imrével

    A Miskolci Kalendárium éves kiadványból sosem hiányozhat a Miskolci Nemzeti Színház. Ezúttal a társulat közös emlékeit idézzük fel, melynek központi alakja a napokban elhunyt Kulcsár Imre, a teátrum örökös tagja.

  • 2012-11-29 14:29 Jön a Miskolci Kalendárium!

    Idén is megjelenik éves kiadványunk, a Miskolci Kalendárium, melyben az elmúlt esztendő történéseit, történeteit, helyi érdekességeit vesszük sorra interjúk, riportok, elbeszélések formájában. Most induló sorozatunkban – kedvcsinálóként – ízelítőt adunk a kiadványban szereplő írásokból.

  • 2012-11-25 08:45 Névadó – Petneházy Dávid

    A Csabai kapu és a Soltész Nagy Kálmán közötti kelet-nyugat irányú utcánk. Ebben a háromszögben 1952–1961 között épült az úgynevezett Petneházy-bérházak lakótömb. A Csabai országútról bejövet itt épült az első „magasház” Bakos Dezső tervei alapján.

  • 2012-11-24 11:09 A Széchenyi – Szemere sarok – akkor és most...

    A XX. század elején a Szemere utcát két emblematikus épület nyitotta meg, mindkettő a Széchenyi utcáról kapta a számozását. A nyugati sarkon a Megay-cukrászda egyemeletes saroképülete állt, míg vele szemben a szintén egyemeletes, úgynevezett Győri-ház.

  • 2012-11-18 12:40 Névadó – Esterházy Antal

    A Csabai kapu és a Szilágyi Dezső közötti kelet-nyugat irányú utcánk. A vele párhuzamos utcák elnevezése a XX. század elejéről származik, s mind a Rákóczi-szabadságharc katonai vezetőinek állít emléket.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!