Miskolc anno

Miskolc-Mindszent – akkor és most...

2012-12-22 11:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 00012_regilap.jpg

A XIX. század utolsó éveiben, helyi nyomdában készült „Látkép” Miskolc-Mindszentről. Érdekességét az adja, hogy az akkori Mindszent utcán kívül csak a távoli evangélikus templom azonosítható.

00012_regilap_1.jpg

A bal alsó sarokból „lemaradt” a mindszenti templom, a bal felső sarokból az avasi templom, a jobb alsó sarokban pedig a munkácsi görög katolikus püspökség kétemeletes székházának csak egy homlokzati részlete látható. (Később ez lett a MÁV üzletvezetőség épülete.) A székház melletti földszintes házak sora az Alsó-Papszeren (később Rákóczi u.) vezet a Szinváig, a mai Csengey utca nyomvonala még nincsen meg. A kép bal oldalának két L-alaprajzú épülete viszont nagyon fontos. Az első Horváth Lajos országgyűlési képviselő háza, amelyet az 1960-as években bontottak le (BÁÉV-székház épült a helyén). A másik épület Doleschall Gábor egykori megyei főorvos háza, amelyben a városi könyvtár működik.
(Dobrossy István szövege és képeslapja, Mocsári László fotója)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!