Kultúra
Akiknek Diósgyőrt köszönhetjük
2012-12-30 08:30
Az önkéntesség évében miskolci fiatalok igazi régészeti kincsre leltek a Bükkben. Az ő munkájuknak köszönhetően a város lakói megismerhették a Szentléleken található kolostorromot, amely egykor több mint hétszáz méter magasan, gótikus stílusban emelkedett az ég felé. A Miskolci Kalendáriumból pedig az is kiderül, mi köze a romnak Diósgyőrhöz.
A pálos az egyetlen hazai alapítású szerzetesrend, amelyet az esztergomi születésű Boldog Özséb kanonok hívott életre. Remete Szent Pál földi maradványait a keresztes háborúk idején Bizáncba, majd Velencébe szállították. Nagy Lajos király békekötésének következményeképp pedig Magyarországra került, a Szentlőrincnél lévő kolostorba. Nagy Lajos szívesen töltötte idejét Diósgyőrben, a diósgyőri-majládi pálosok így számos adományt kaptak. Kezdetben István nádortól, de a király is sok földterületet adott nekik.Egyházi tevékenységük mellett mesteri szinten foglalkoztak fafaragással is – a kolostorok, templomok berendezéseit is maguk készítették. A minorita templomban találhatók a stallumok dúsan faragott oldaldeszkái, míg a diósgyőri katolikus plébánia templomát egy általuk készített Mária-szobor díszíti.
A szentléleki pálos kolostor mellett azonban Diósgyőrben is volt egy középkori épület, s a településrész nevét is ennek, s a pálosoknak köszönheti, pontosabban a pálosok kertészeti tevékenységének nyomán. Ha kíváncsi rá, mivel foglalkoztak a pálosok, hogy miért lett a városrész neve éppen Diósgyőr, akkor keresse a Miskolci Kalendáriumot az újságárusoknál!
K. J.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.