Miskolc anno

  • 2013-04-27 17:04 Az Árpád utca – akkor és most…

    A diósgyőri képeslap kormeghatározója az 1906-tól közlekedő villamos, amely elhaladt a református templom előtt, s végállomását a községháza előtt alakították ki.

  • 2013-04-20 14:00 Evangélikus templom Diósgyőrben – akkor és most…

    A diósgyőri vár szomszédságában ma is meglévő parókiát 1898–1899 között építették. Ugyanazon a telken 1898 nyarán kezdtek az evangélikus templom építéséhez, s azt 1902-ben szentelték fel.

  • 2013-04-13 13:35 Hősi emlékmű Diósgyőrben — akkor és most…

    1928. június 10-én a Táncsics téren, a református templom előtt avatták fel „Diósgyőr község hazáért halt hős fiainak” emlékművét. A 221 nevet három táblára írták, ezek övezik a koronás nagycímerrel ellátott fő kőlapot.

  • 2013-04-06 15:29 A diósgyőri templom – akkor és most…

    A római katolikus templomról a XIX. század végén, XX. század elején készült a képeslap. A szentélyével kelet felé néző gótikus templomot 1752–1753-ban építették újjá. Erről tanúskodik a főhomlokzat előtti torony, amely díszesen faragott, s a bejáratot biztosító kapuja fölött feliratos táblát őriz.

  • 2013-04-01 11:10 Névadó – Sályi István

    Az Avas városrészben, a Szentgyörgy utca déli szakaszából kiinduló, s abba visszatérő utca, amely a Középszer utca patkó alakú folytatása Tapolca felé. A névadás az 1970-es évek közepén történt.

  • 2013-03-30 14:49 A diósgyőri városháza – akkor és most...

    Az egyemeletes sarokház Diósgyőr főutcáján 1898–1899-ben épült Staud János egri mester tervei alapján és kivitelezésében. A „városháza” Diósgyőr nagyközség, Felsőgyőr vagy Majláth, Pereces bányatelep és Vasgyár-telep közigazgatásának székhelye volt. Ezt a funkcióját mint kerületi tanácsháza 1971-ig megtartotta.

  • 2013-03-24 12:39 Névadó – Aulich Lajos

    Az Avas keleti részén, északról a Perczel Mór, délről a Szabadságharc utca által övezett, illetve azokban folytatódó utcánk. Az elnevezés egyidős a városrésszel, korábban a Győri kapuban volt Aulich Lajos utca.

  • 2013-03-23 11:39 A Casco-ház – akkor és most…

    Egy „jelkép” épület 1949-ből. A Tizeshonvéd utca képét a háborús romeltakarítás után először a mai Malomszög utcára homlokzattal néző, háromemeletes bérház felépítése és átadása változtatta meg.

  • 2013-03-16 10:17 A Központi Leánykollégium – akkor és most…

    A képeslap 1970-ben mutatja a Palóczy utcai leánykollégiumot. Elődje egy földszintes, az utcára 12 ablakkal néző épület volt, amelyben a Tóth Pál Leánynevelő Intézet működött az államosításig.    

  • 2013-03-10 20:21 Névadó – Pöltenberg Ernő

    Hejőcsabán található, a Pesti úttal párhuzamos utcánk. Északról a Görgős, délről a Bognár utca határolja. Az 1993. évi utcanév-változtatás során került szomszédságába keletről a Bizony Ákos, nyugatról pedig a Szűcs Sándor utca. A névadás Csaba Miskolchoz csatolásakor, a városkerületek kialakítása során történt.

  • 2013-03-09 15:13 A zsidó fürdő – akkor és most…

    Ezt a képeslapot 110 éve dátumozták és adták fel Miskolcon . A kép a „Dávid király zsidó fürdőt” ábrázolja, szomszédságában a Király utca három földszintes lakóházával.

  • 2013-03-03 10:58 Névadó – Csonka János

    Martin-kertvárosban, a kelet-nyugati irányú Csokonai Vitéz Mihály utcától déli irányban elhelyezkedő kis utca.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!