Helyi hírek

  • 2007-06-14 12:08 Kerülő, öngyilkosság miatt

    A Budapest–Miskolc vonalon is kerülővel közlekedtek néhány óráig a vonatok tegnap délután és kora este. Aszód állomáson ugyanis feltételezhetően öngyilkosságot követett el egy személy, az állomást lezárták. Az  állomáson 13.34 perckor a síneken bekövetkezett halálesett miatt Vác felé kellett kerülniük a vonatoknak, ezért a menetidő jelentősen nőtt, s bár késő délutánra elvileg helyreállt a közlekedési rend, késésekkel az elkövetkező órákban is számolni kellett.

  • 2007-06-13 18:52 A sztrájktól sem riadnak vissza

    Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban működő alapszervezete szolidaritást vállal a sztrájkra készülő egyetemi klinikákkal. Az intézet közleményben tudatja, hogy az áprilisban bevezetett változások hasonlóképp sújtják a kórházat, mint az egyetemi klinikákat a teljesítmény-volumen korlátozása és a progresszív ellátás elismerésének hiánya miatt.Így a kórház is gazdasági nehézségekkel küzd, pedig ez korábban nem fordult elő. A szakszervezet megítélése szerint önerőből a nehézségek nem küzdhetők le. Amint fogalmaznak: a munkatársak elkeseredettek, a jövőt kilátástalannak ítélik. Véleményük szerint kívánatos, hogy a lakosság is tisztában legyen azzal, hogy a betegellátás körülményei miért változtak meg, azaz a probléma (műtétek elmaradása, megnövekedett várakozási idő, frusztrált személyzet) okait kendőzetlenül a nyilvánosság elé kell tárni. Hangsúlyozzák, a kórházban nincs sztrájkhelyzet, de a szakszervezeti bizottság folyamatosan követi az egészségügyben és intézményeiben zajló változásokat, intézkedéseket, és szükség esetén a sztrájktól sem riadnak vissza!

  • 2007-06-13 16:39 Bombát találtak

    Második világháborús lövedéket találtak Miskolcon szerda délután a Kuruc utcában – tájékoztatott a rendőrség. A lövedék közelében lévő lakóházat kiürítik, amíg a robbanószerkezetet elviszik. A borsodi megyeszékhelyen szerdán kora délután bukkantak egy vélhetőleg második világháborús robbanószerkezetre. A bomba miatt a helyszínre riasztották a tűzszerészeket, az utca egyik lakóházát pedig kiürítették. A lakók előreláthatólag a szerkezet elszállítását követően térhetnek vissza lakásaikba.

  • 2007-06-13 16:35 Kifosztottak egy iskolabuszt

    Lopás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a miskolci rendőrkapitányság, ugyanis a miskolctapolcai Bencések útján található hotel udvarán álló kirándulóbuszból készpénz és iratok tűntek el; a gyors nyomozás eredményeként a rendőrség szerdán késő délután gyanúsítottként hallgatott ki két fiatalembert - közölte a rendőrség. A megyei rendőrség kommunikációs irodája az ügy előzményeiről elmondta: kedden kora délután Miskolctapolcán, a Bencések útján található, működési engedéllyel nem rendelkező hotel udvarára invitálta parkolni egy kiránduló busz vezetőjét és utasait a szálloda idős tulajdonosa, majd a kialkudott parkolási díj megfizetése után a járművel be is álltak az udvarra. A sofőr kis időre elhagyta a buszt, majd amikor visszament, azt látta, hogy a rosszul záródó ablakot valaki elhúzta, kiderült, hogy a busz utastéréből ellopták pénztárcáját, valamint egy másik utas pénzét és iratait is elvitték - ismertette a kommunikációs iroda. A miskolci rendőrségen tett bejelentést követően a forró nyomosok a helyszínen megkezdték a szemlét, kihallgatták az érintetteket, majd egy házkutatást követően két fiatalembert gyanúsítottként hallgattak ki.

  • 2007-06-13 16:31 Francia kapcsolat

    Miskolc is részt vett azon az Európai Kutatási és Innovációs Expo-n - illetve társrendezvényein - melyet Párizsban rendeztek, június elején. A francia fővárosban bemutatkozott még Budapest, Debrecen, Szeged és Pécs is. Június 6-án, a MEDEF (Francia Gyáriparosok Szövetsége) székházában a magyar kormányzat részéről Bajnai Gordon kormánybiztos, valamint a Pólus-városok képviselői munkaebéd keretében adtak rövid tájékoztatást a magyar gazdaság- és fejlesztéspolitikáról, az együttműködési és befektetési lehetőségekről.

  • 2007-06-13 16:19 Új fejlesztési területek Miskolcon

    Új fejlesztési területeken indulhat meg a munka Miskolcon, a tervek szerint Mechatronikai Ipari-, Nano-, és Science Park létesülhet, kiemelt figyelmet fordítanak majd a helyi vízbázis védelmére, a szennyvíziszap kezelésére, illetve megkezdődhet a történelmi Avas-belváros rehabilitációja – jelentették be mai sajtótájékoztatójukon a város vezetői.

  • 2007-06-13 13:26 Szárazelemet gyűjtöttek

    Több mint három és fél tonna szárazelemet gyűjtöttek össze azok az általános és középiskolások, akik idén jelentkeztek a Fodor Zoltán önkormányzati képviselő és az AVE Miskolc Kft. által meghirdetett gyűjtőakcióra. Az általános iskolások legjobb csapata egy egyhetes balatoni nyaraláson vehet részt, a második helyezett pedig Csillebércre utazhatott.

  • 2007-06-13 13:22 Kimosták az ovisok gyomrát

    Mérgezés gyanújával tizenegy óvodást vittek kórházba a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba Hejőpapiból. A kórházat még hétfőn, ügyeleti időben keresték meg az óvónők azzal, hogy a 4-6 éves gyerekek az intézmény szomszédságában lévő kertből a kerítésen át csipegették a pöszmétét és még „más bogyókat” – mondta el a Miskolc Televízió híradójának Németh Gyula, a Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjának főorvosa. Hozzátette: a gyerekeket megfigyelésre szállították a GYEK-be, de nem volt mérgezéses tünetük, a kórházban mind a tizenegy gyermek gyomrát kimosták, a gyomormosó folyadék nem mutatott mérgező anyagot. Az óvodásokat 24 óráig megfigyelés alatt tartják. A főorvos arról is beszámolt, hogy az óvónők a bogyós növényt is bemutatták, amely a maszlagos nadragulyához hasonlít, és valóban okozhat mérgezéses tüneteket.

  • 2007-06-13 13:21 Csőtörés az Avason

    Több mint száz lakás maradt vezetékes ivóvíz nélkül az Avason. A Felsőruzsin körúton egy hatméteres cső repedt meg, a lakók ellátását lajtoskocsi biztosította. Kedden délután még mindig szivattyúztak a Felsőruzsin körúton. Reggel 7 óra 10 perckor telefonáltak a lakók a szolgáltatónak, hogy folyik az aszfaltról a víz. A bontáskor kiderült, hogy egy 300 mm-es PVC főnyomó-vezeték repedt meg. Mivel egy teljes, 6 méter hosszú csőszálról van szó, 100-120 lakás maradt víz nélkül. Az itt lakók lajtoskocsiról kapták az ivóvizet. Közlekedni estére már lehet az útszakaszon, de betonnal csak később fedik majd le az érintett részt.

  • 2007-06-13 13:20 Ellenőrzött tavak

    Megkezdte a fürdőzők által látogatott természetes vizek ellenőrzését az ÁNTSZ. Mivel egyre többen járnak ki a tópartokra, a tisztiorvosi szolgálat a nem hivatalos fürdőhelyeket is ellenőrzi, hogy minimálisra csökkentsék a közegészségügyi kockázatot.Itt az igazi nyár, a látogatók nemcsak a strandokat, de a folyók és az állóvizek partjait is ellepték. A szabadtéri fürdőzés vonzereje nemcsak a korlátlan nyitva tartásban rejlik, ha valaki egy tó vagy folyó partján strandol, belépőjegyet sem kell fizetnie.Mivel a hűsölni vágyók nemcsak a hivatalosan kijelölt természetes fürdőhelyeket látogatják, a tisztiorvosi szolgálat nyáron havonta más vizekből is mintát vesz bakteriológiai vizsgálathoz. Az ÁNTSZ már megkezdte a tavak vízminőségének ellenőrzését, az első mintákat még vizsgálják, az eredmények a hét közepére várhatóak. Idén is a Kistokaji-, a Debreceni-, az István-, a Középső- és a Mályi-tó vizét elemzik.Miskolc környékén a hivatalosan kijelölt természetes fürdőhelyek, az Arlói és a Dorogi-tó állapotát kéthetente ellenőrzi az ÁNTSZ.

  • 2007-06-13 13:15 Kiscsikó az állatkertben

    Hosszú évek után újra látható kiscsikó a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban! A háromhetes csikó mamájával együtt tegnap érkezett az Aggteleki Nemzeti Park jósvafői méneséből. Fajtáját tekintve a honfoglaló magyarok lovaihoz genetikailag igen közel álló huculok közé tartozik. A hucul igénytelen, kistermetű, ősi fajta, ugyanakkor nyugodt vérmérséklete révén gyerekek lovagoltatására is kitűnően alkalmas.

  • 2007-06-12 17:01 Kényszerkaszálást rendelhetnek el

    Általában július végén, augusztus elején kezdődik a parlagfű-szezon, de idén a szakemberek szerint a sok eső miatt előbb kezdenek majd tüsszögni az allergiások. A védekezés már megkezdődött Miskolcon, ahol a szintén allergén gyomnövény, a fekete üröm jelenthet főként gondot. A tulajdonosok figyelmét levélben hívják fel az irtásra. Aki parlagfüvet, vagy más gyomnövényt talál a földjén, annak június 30-ig érdemes azt lekaszálnia vagy lekaszáltatnia. Aki ezt nem teszi meg határidőig, azzal szemben kényszerkaszálást rendelhetnek el, vagy megbüntethetik, akár ötmillió forintra is.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!