Városinfó

  • 2014-05-20 10:28 Négy helyen kátyúznak ma

    Kedden két-két városrészben, illetve útszakaszon kátyúznak a Miskolci Városgazda munkatársai.

  • 2014-05-20 08:57 Avas-dél: pályázat miniprojektek támogatására

    Pályázatot hirdet Miskolc önkormányzata nonprofit szervezetek számára a „Szociális célú városrehabilitáció – Miskolc Avas-dél akcióterületen” című projekt részeként.

  • 2014-05-19 22:06 Ötmilliárdos plusz tavaly – stabil költségvetés idén

    Szélesebb körű és színvonalasabb feladatellátást tesz lehetővé, tehát igen kedvező feltételeket biztosít a miskolci önkormányzat ez évi gazdálkodásához a 2014-es költségvetés, amit az előző év 5 milliárd forintos pénzmaradványa is segít. Az eredmény a támogató kormányzati intézkedések mellett nagymértékben köszönhető az elmúlt évek helyi stabilizációs intézkedéseinek.

  • 2014-05-19 17:06 Rend a lelke mindennek

    Kalotai Lászlóné szereti a rendet, tisztaságot, szereti, ha meg vannak elégedve munkájával a diósgyőri egészségház orvosai, asszisztensei. A háziorvosi rendelők és szakrendelések megbízható takarítónője elmondása szerint „csak” teszi a dolgát – a jól végzett munka eredményét azonban a betegek és az orvosok is nagy megelégedéssel nyugtázzák, nap mint nap.

  • 2014-05-19 15:53 „Örömforrás program” – kiadvány foglalja össze a miskolci modellt

    Programsorozatot indult Miskolcon három évvel ezelőtt. A generációkat összehozó eseményfolyam tapasztalataiból pedig módszertani kiadvány készült, amelyet ünnepélyes keretek között ismertettek a Belvárosi Óvodában, hétfőn. A találkozón a jelenlévők a könyv lényegét, üzenetét ismerhették meg.

  • 2014-05-19 13:28 MSZP: a Jobbik csak riogat

    Egy, a Jobbik által terjesztett szóróanyaggal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót hétfőn az MSZP Miskolcon. Földesi Norbert önkormányzati képviselő, frakcióvezető szerint a kiadvánnyal csupán riogatnak, gyűlöletet keltenek. Mint mondta: arra kéri a miskolciakat, „ne dőljenek be a hazugságoknak.”

  • 2014-05-19 12:27 „Belső késztetést éreztem, hogy jogi pályára lépjek”

    Belső késztetésre lépett a jogi pályára, s bár karrierje során érték nem várt megpróbáltatások,  Czikray Zoltán mindig hitét, vallásos életszemléletét megtartva végezte munkáját, s állt ki egyháza mellett.

  • 2014-05-18 19:46 „Ha lemegy a nézőtéren a fény, az olyan, mint a születés”

    Harsányi Attilát Shakespeare Szeget szeggel című előadásában, Lucio szerepében ismerhette meg a miskolci közönség, 2008-ban. A közönség azonnal megszerette. Alakítása jelezte, megint egy különös, tehetséges ifjú színész szerződött a színházhoz.

  • 2014-05-18 15:29 „Együtt kell dolgozni ugyanazért a célért”

    Muzsikus családba született, belenőtt a zenébe, és azzal együtt Miskolc zenei életébe. A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertmestere, Kaulics-Nagy Zsófia tehetsége révén gyakran játszik szólókat, de igazi közege a zenekar, amikor másokkal együtt dolgozhat egy célért.

  • 2014-05-18 11:25 Miskolc Város Építészeti Alkotói Díja

    „Szeretem a várost, a környezetét, a feladatokat, amik megtalálnak”Szamosi Endre Miskolcon végzett építész tevékenységével érdemelte ki az Építészeti Alkotói Díjat.

  • 2014-05-17 12:39 A villamossínre terelik a forgalmat a Malomszögnél

    Lezárta a Diósgyőr felé vezető teljes útsávot a Hunyadi–Malomszög utca kereszteződésében a MIVÍZ Kft. A forgalomkorlátozásra, terelésre egy 300-as ivóvízvezeték meghibásodása, illetve javítása miatt van szükség. A munka miatt a közúti forgalom a Diósgyőr felé vezető villamos pályára kényszerül a Tízeshonvéd – Nagyváthy utca kereszteződésig.

  • 2014-05-16 13:10 Lezárják esténként az aluljárót

    Minden este 22 órától reggel 6-ig lezárják a Vörösmarty utcai aluljárót – tájékoztatott Koczák Szilvia, a polgármesteri hivatal szóvivője.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!