Zöld Nyíl

  • 2014-03-21 13:37 Ismét terítéken a Kandó tér

    A Kandó Kálmán téri villamos-forduló átépítésével kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket pénteki sajtótájékoztatóján Tompa Sándor, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője. A Zöld Nyíl projektigazgatóság közleményben reagált.

  • 2014-03-20 20:12 „©kodáztak” a segítséggel élők

    Menet közben próbálhatták ki csütörtökön fogyatékkal élő szervezetek tagjai az új miskolci villamost, hogy tapasztalatot gyűjtsenek, és megosszák észrevételeiket az MVK Zrt. vezetésével.

  • 2014-03-13 18:20 Pozitív eredmények a közösségi közlekedés fejlesztésében

    Záró konferencián összegezték az ATTAC projekt tapasztalatait Miskolcon a Palota Szállóban csütörtökön. A Miskolc Holding Zrt. az ATTAC projektvezető tagjaként a helyi közösségi közlekedési rendszer egy részén az igényvezérelt, rugalmas közlekedés kialakítását és kísérleti, tesztidőszakban történő üzemeltetését vállalta.

  • 2014-02-28 13:31 Zöld Nyíl: délután helyett délelőtt jár majd a 601-es Skoda

    Változik március 3-tól, hétfőtől a 601-es pályaszámú Skoda szerelvény menetrendje – közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

  • 2014-02-26 11:39 Villamospótló közlekedik csütörtökön éjjel!

    Villamospótló autóbuszok közlekednek csütörtök éjszaka a Tiszai pályaudvar és a Selyemrét között – közölte az MVK Zrt.

  • 2014-02-13 13:15 Régi-új hangot kaptak Miskolc új villamosai

    A megszokott és jól ismert „hang” köszönti és tájékoztatja csütörtöktől az utazóközönséget Miskolc első két új villamosán is. A lépéssel – a lengőkapaszkodók felszereléséhez hasonlóan – az utasok igényének tett eleget a Miskolc városi Közlekedési Zrt.

  • 2014-01-31 12:24 Hétfőtől forgalomban a második ©koda!

    Forgalomba áll február 3-án, hétfőn Miskolcon a második új, alacsonypadlós ©koda villamos. A 601-es pályaszámú szerelvény éppen két héttel követi társát, a 600-ast, mely január 20-án, hétfőn szállított először utasokat Miskolcon.

  • 2014-01-23 23:06 Kitört a „villamosláz”, mindenki a Skodával utazna!

    Átlagosan kilencvenszázalékos kihasználtsággal közlekedik a hétfőn forgalomba állított első új Skoda villamos. A tapasztalatok szerint sokan inkább megvárják a szerelvényt, ha látják messzebb, vagy épp tudják a menetrendjét, és sokan fotózzák is, az MVK jelenleg is zajló fotópályázatának köszönhetően.

  • 2014-01-20 13:08 Forgalomba állt az első ©koda!

    Forgalomba állt hétfő délután Miskolc első új ©koda villamosa. A szerelvény január 20-án, 13.54 perckor a Tiszai pályaudvarról indulva szállított először utasokat. A 600-as pályaszámú, új ©koda egy óra után néhány perccel gördült ki az MVK Zrt. megújult villamosremízéből – a háttérben a korábbi típusok – FVV, SGP és Tátra – is felsorakoztak. Az új villamos iránt hatalmas volt az érdeklődés, az 1-es vonalon szinte minden megállóban tömegek várták a szerelvényt, mely mostantól nap mint nap közlekedik.

  • 2014-01-18 09:56 Így jár majd az első Skoda villamos

    Közzétette az MVK az új Skoda villamos január 20-i, és azt követő menetrendjét. A cég közleményében leszögezi, az új villamoson, a korábbi pozitív tapasztalatok alapján, eleinte folyamatosan jelen lesznek a jegyellenőrök, illetve az önkormányzati rendészet munkatársai is. A villamost övező nagy érdeklődés miatt a járművezető mellett a jegyellenőröknél is váltható lesz jegy.

  • 2014-01-15 18:34 Vágányzár miatt változik a villamosközlekedés

    Ideiglenes vágányzár lesz 16-án és 17-én a Tiszai pályaudvaron és éjszakai vágányzár a teljes vonalon – közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

  • 2014-01-15 16:34 Indul a visszaszámlálás! – öt nap, és forgalomban az új Skoda villamos!

    Január 20-án délután forgalomba áll Miskolc új Skoda villamosa – közölte szerda délután a miskolci polgármesteri hivatal sajtószóvivője.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!