Városinfó

Így jár majd az első Skoda villamos

2014-01-18 09:56

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE skoda_villamos_130801_ja.jpg

Közzétette az MVK az új Skoda villamos január 20-i, és azt követő menetrendjét. A cég közleményében leszögezi, az új villamoson, a korábbi pozitív tapasztalatok alapján, eleinte folyamatosan jelen lesznek a jegyellenőrök, illetve az önkormányzati rendészet munkatársai is. A villamost övező nagy érdeklődés miatt a járművezető mellett a jegyellenőröknél is váltható lesz jegy.

Az MVK közleményében úgy fogalmaz, az új Skoda villamos a 21. század színvonalának megfelelő magas szintű, modern közlekedési eszközként olyan közvagyont jelent a városban, melynek megóvására nagy figyelmet kívánnak fordítani.

Emlékeztetnek, az MVK Zrt. folyamatosan törekszik arra, hogy szolgáltatását valóban azok vegyék igénybe, akik erre jogosultak, ezért van 1995 óta elsőajtós felszállási rend, és ezért vezették be a megszokott jegyellenőrzések mellett a kiemelt jegyellenőrzést, vagy a „nefelejcs”-akciót.

Az adventi villamos estében már állandó jegyellenőri jelenlétet is biztosított a közlekedési cég a járművön, ezt az intézkedést az utasok is örömmel vették, volt, aki ezt írta: „külön öröm, hogy ellenőrök is vannak a villamoson, így többnyire csak azok szállnak fel, akiknek bérletük van, vagy hajlandóak jegyet venni”.

Az MVK Zrt. és Miskolc város vezetése a fenti pozitív példa alapján úgy döntött – írja a közlekedési cég –, hogy az új villamoson is folyamatosan jelen lesznek jegyellenőrök, illetve mellettük, az ő munkájukat támogatva, a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai is.
– Emellett, a Skoda villamost övező nagy érdeklődésre tekintettel azzal is számolunk, hogy folyamatosan sokan szeretnének az új szerelvénnyel utazni, ezért kizárólag ezen a villamoson a járművezető mellett a jegyellenőröknél is váltható lesz jegy az utazás megkezdésekor, ugyanúgy 400 forintért, mint a járművezetőnél – írják.

Az új villamoson egyébként kamera is rögzíti majd az utastérben zajló eseményeket, a kiépített belső kamerarendszer lehetővé teszi a teljes utastér megfigyelését. A kamerák nemcsak az értékek, hanem a dolgozók és az utasok védelmét is szolgálják.

Az új villamos menetrendje
Január 20-án, hétfőn, a forgalomba állás napján:
– a Tiszai pályaudvarról: 13:54, 15:36, 17:00, 18:22
– Felső-Majláthról: 14:54, 16:18, 17:42, 19:07.

Január 21-től:

Munkanapon:
– a Tiszai pályaudvarról: 6:49; 8:07; 9:30; 11:00; 12:36; 14:06; 15:30; 16:54; 18:30; 19:50.
– Felső-Majláthról: 7:25; 8:48; 10:15; 11:57; 13:24; 14:48; 16:12; 17:48; 19:15; 20:35.

Szombaton:
– a Tiszai pályaudvarról: 9:00, 10:18, 11:36; 12:54; 14:15, 15:45, 17:07, 18:50, 20:12.
– Felső-Majláthról: 9:36, 10:54, 12:12, 13:30, 15:00, 16:22, 18:07, 19:27, 20:50.

Vasárnap:
– a Tiszai pályaudvarról: 5:00, 6:24, 8:00, 09:40, 11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:50, 18:30, 20:00
– Felső-Majláthról: 5:45, 7:12, 8:57, 10:17, 11:47, 13:17, 14:47, 16:07, 17:47, 19:17, 20:35.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!