Zöld Nyíl

Forgalomba állt az első ©koda!

2014-01-20 13:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE skodavillamos_140120ml.jpg

Forgalomba állt hétfő délután Miskolc első új ©koda villamosa. A szerelvény január 20-án, 13.54 perckor a Tiszai pályaudvarról indulva szállított először utasokat. A 600-as pályaszámú, új ©koda egy óra után néhány perccel gördült ki az MVK Zrt. megújult villamosremízéből – a háttérben a korábbi típusok – FVV, SGP és Tátra – is felsorakoztak. Az új villamos iránt hatalmas volt az érdeklődés, az 1-es vonalon szinte minden megállóban tömegek várták a szerelvényt, mely mostantól nap mint nap közlekedik.

elso_skoda_villamos_140120ml_3.jpg

Az indulást megelőzően Kriza Ákos, Miskolc polgármestere helyszíni köszőntőjében úgy fogalmazott: 1897. június 10-e nagy nap volt Miskolcon, hiszen a vidéki városok közül elsőként indult meg itt a villamosközlekedés. 2014. január 20-a ugyanilyen jelentőségű pillanat, mert az első ©koda villamos menetrendszerinti forgalomba állításával lassan lezárul Magyarország egyik legnagyobb kötöttpályás közlekedési fejlesztése.

eso_skoda_villamos_140120ml_5.jpg

A polgármester köszönetet mondott a ©koda Transportation, az MVK Zrt., illetve a közlekedési hatóság szakembereinek. Mint mondta, sok munka volt abban, hogy a szerelvény a tervezett februári időpontnál csaknem egy hónappal hamarabb megkezdheti miskolci útját.

Csöbör Katalin
országgyűlési képviselő örömét fejezte ki a villamos forgalomba állásával kapcsolatban.
– Meggyőződésem, hogy a legjobb választás volt ez a villamos, hiszen a jövő a tömegközlekedésé, Miskolc új villamosai pedig csendesek, takarékosak és környezetbarátak. Új korszak kezdődött a város történetében azzal, hogy a levetett ócska kocsikat új, kifejezetten nekünk gyártott szerelvények váltják fel – mondta a politikus.



Sebestyén László
országgyűlési képviselő azt mondta, a villamos mögött látható szerelvények jelentik a múltat, az pedig, amelyik ma forgalomba áll, a jövőt.
– Nagyon fontos, hogy ez a villamos nem csupán a 21. századi követelményeknek felel meg, hanem a miskolci igények szerint alakították ki – mondta Sebestyén László, aki reményét fejezte ki, hogy az új villamosok hosszú időn át szolgálják majd Miskolcot.

Zdeněk Majer, a ©koda Transportation értékesítési alelnöke magyarul köszöntötte az eseményen megjelenteket. Mint fogalmazott, a miskolci projekt kiemelt jelentőségű a ©koda számára, még pedig azért, mert előrevetíti a cég jövőbeni terveit is.

elso_skoda_villamos_140120ml_8.jpg

– A mai naptól a miskolci utazóközönség ugyanazt a komfortot élvezheti, mint amit ezeknek a villamosoknak a testvérei már hosszú ideje biztosítanak például Wrocławban vagy Prágában – mondta Zdeněk Majer, köszönetet mondva mindenkinek, aki az elmúlt két évben azért dolgozott, hogy pályára állhassanak az új miskolci ©koda villamosok.



Ezt követően a villamos elindult a Tiszai pályaudvarra, ahol 13.54 perckor menetrendszerinti forgalomba állt, és utasokkal együtt megteszi első körét a miskolci 1-es villamos vonalán. Az indulást ünnepélyes szalagátvágás előzte meg.

A szerelvény első munkanapját egyébként hatalmas érdeklődés övezte. Szinte a teljes villamosvonalon érdeklődők fotózták, videózták a 600-as szerelvényt, de a villamosmegállókban is „fürtökben” lógtak az emberek. A Tiszai pályaudvaron, de a legtöbb megállóhelyen is annyi ember gyűlt össze, hogy sokuk már nem is fért fel az első szerelvényre. Többen így megvárták a következő – bécsi vagy Tátra – villamos egyikét, az új kocsit azonban most már folyamatosan ki lehet próbálni, hiszen nap mint nap forgalomban lesz (menetrendje cikkünk végén található).

elso_skoda_villamos_140120ml_2.jpg

A ma forgalomba állt szerelvény a 600-as pályaszámot viseli, ez készült el elsőként Pilsenben, s kezdte meg a próbaköröket az ottani villamospályán. Miskolcra a szerelvény másodikként érkezett, augusztus 20-án, nemzeti ünnepünk éjjelén. Elsőként – melyet a Villamosok éjszakáján köszönthetett Miskolc város közönsége július 5-én – a 601-es pályaszámú prototípus érkezett, mely várhatóan néhány héten belül szintén forgalomba áll. 2015-ig még 29 új, alacsonypadlós ©koda villamos érkezik Miskolcra, az így kialakuló 31 tagú flotta pedig teljesen leváltja a jelenleg szolgálatot teljesítő SGP és Tátra szerelvényeket.

Az új villamos menetrendje
Január 20-án, hétfőn, a forgalomba állás napján:

– a Tiszai pályaudvarról: 13:54, 15:36, 17:00, 18:22
– Felső-Majláthról: 14:54, 16:18, 17:42, 19:07.

Január 21-től:
Munkanapon:

– a Tiszai pályaudvarról: 6:49; 8:07; 9:30; 11:00; 12:36; 14:06; 15:30; 16:54; 18:30; 19:50.
– Felső-Majláthról: 7:25; 8:48; 10:15; 11:57; 13:24; 14:48; 16:12; 17:48; 19:15; 20:35.

Szombaton:
– a Tiszai pályaudvarról: 9:00, 10:18, 11:36; 12:54; 14:15, 15:45, 17:07, 18:50, 20:12.
– Felső-Majláthról: 9:36, 10:54, 12:12, 13:30, 15:00, 16:22, 18:07, 19:27, 20:50.

Vasárnap:
– a Tiszai pályaudvarról: 5:00, 6:24, 8:00, 09:40, 11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:50, 18:30, 20:00
– Felső-Majláthról: 5:45, 7:12, 8:57, 10:17, 11:47, 13:17, 14:47, 16:07, 17:47, 19:17, 20:35.

Tajthy Á. - Soós P.
Fotó: Mocsári L., F. Kaderják Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!