Zöld Nyíl

„©kodáztak” a segítséggel élők

2014-03-20 20:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tesztvillamos_140320_vcs_01.jpg

Menet közben próbálhatták ki csütörtökön fogyatékkal élő szervezetek tagjai az új miskolci villamost, hogy tapasztalatot gyűjtsenek, és megosszák észrevételeiket az MVK Zrt. vezetésével.

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének, a Látás-Mód Alapítvány a Látássérült Emberek Oktatásáért, valamint a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének képviselői az MVK Zrt. telephelyéről a Centrumig és vissza utazhattak, hogy kipróbálják, hogyan tudnak fel- és leszállni, jelezni, illetve út közben közlekedni a villamoson. 


Az utazás előtt Devecz Miklós, a társaság vezérigazgatója látta el tanácsokkal az utasokat.
– Akadálymentes, a 21. század követelményeinek és valamennyi mozgásban korlátozott társunknak megfelelő villamosok ezek, melyeken kényelmesebben utazhat mindenki. Kerekesszékkel is egyszerű fel- és leszállni, hiszen egy szintben van a peron és a villamos alja, emellett olyan részek találhatók a ©kodákon, ahol komfortosan elférhetnek – sorolta az MVK vezetője, aki az utazás után a társaság telephelyén hallgatta meg a tapasztalatokat.

tesztvillamos_140320_vcs_14.jpg

Braun János, a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének elnöke úgy fogalmazott, eddig nem volt lehetőségük a kerekes székeseknek villamossal utazni a lépcső és a szintkülönbség miatt, a busz volt az egyedüli alternatívájuk, s mint mondta, azok is részben voltak akadálymentesítve. Lipusz László látássérült azt emelte ki, szokatlanok, de kényelmesebbek a cseh villamosok, mint a Tátrák és a bécsi járművek. Az oktatóteremben tartott megbeszélésen elhangzott, pár centiméterrel lehetne közelebb bizonyos megállókban a peron a villamoshoz, mert „beakadhat” a kerék, valamint az egyik utas úgy érezte, könnyen enged a biztonsági öv.

tesztvillamos_140320_vcs_17.jpg

Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs és PR vezetője azt hangsúlyozta, Miskolc projektjeinél – ahol lehetséges – kiemelten figyelnek arra, hogy érvényesítsék az akadálymentesítést – így van ez a közlekedésnél is – tette hozzá.
– Az utazás során a mozgáskorlátozottak és mi is megismerhettük, hol és mit lehet javítani. A javaslatokat igyekszünk beépíteni – mondta.

2013 őszén már valamennyi miskolci fogyatékkal élő szervezet ellátogatott a közlekedési vállalat telephelyére, hogy megismerhessék Miskolc új villamosát.

S. P.
fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!