Oktatás

  • 2009-11-06 21:55 Csöbör Katalin: A pedagógusok mellé állok

    Csöbör Katalin a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 01-es számú választókerületének elnöke sajtóközleményt jutatott el szerkesztőségünkbe, amelyben támogatja a november 6-ai pedagógustiltakozást.  

  • 2009-11-04 18:16 Szembenézni a halállal

    A felnőttek sem mernek szembenézni a halállal, nehéz elfogadni az elfogadhatatlant. A szülők azt hiszik, a gyermekeket meg kell kímélni a csalódástól. Nem beszélnek előttük gyógyíthatatlan betegekről, nem hozzák szóba a halált, pedig a kicsik is foglalkoznak a kérdéssel.  

  • 2009-11-04 17:36 Együtt Európában

    Idén 11. alkalommal rendezték meg az Együtt Európában elnevezésű konferenciát, ahol Miskolc város tehetséges általános és középiskolás diákjai mutatkozhattak be. A tanulók a társadalomtudomány, illetve a természettudomány témaköréből választhattak témát pályamunkáikhoz.  

  • 2009-11-04 15:40 „MOL tantárgyak” az egyetemen

    Stratégiai megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a MOL. A társaság évek óta kiemelt figyelmet fordít a jól képzettség utánpótlás-biztosítására, ezért szoros kapcsolatot ápol az egyetemmel. Több hallgató jól fizető álláshoz juthat a MOL vállalatainál, és a társaság is kiváló szakembereket kap.

  • 2009-11-04 13:46 Polgármesterképzés

    Képzés indul polgármesterek részére a Corvinus Egyetemen, ahol tíz hónapon át hatvanan sajátíthatják el a norvég településvezetői mintát. A kísérleti évfolyamként induló képzés iránt hatszázan érdeklődtek, de csak hatvan „gólyát” vettek fel.

  • 2009-11-04 13:05 Márton-napi vigasság

    Ünnepi vigasságokat tart a Hámori Waldorf iskola Szent Márton napja alkalmából. Közel két évtizede már, hogy ünnepséget és vásárt tartanak a miskolci oktatási intézményben a jeles napon. 

  • 2009-11-02 06:56 Kötelező lenne az egytárgynyi emelt szintű érettségi?

    Kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit 2012-től minden felvételiző számára legalább egy tárgyból az MSZP oktatási munkacsoportja – írja a Népszabadság.

  • 2009-10-30 12:11 Megújult a József Úti Óvoda

    Több mint 60 millió forintos pályázati forrásból sikerült a 33 éves óvodát felújítani, korszerűsíteni. A pénteki ünnepségen Sarkadiné Vajkó Éva óvodavezető köszöntötte a megjelent városvezetőket, a szülőket és természetesen a gyermekeket, akik egy kis műsorral kedveskedtek mindenkinek.

  • 2009-10-30 10:39 64 ezer tiltakozó aláírás

    Mintegy 64 ezer, a jövő évi költségvetés oktatást érintő tételei elleni tiltakozó aláírást gyűjtött össze a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), az íveket pénteken adta át a tömörülés elnöke az Országgyűlés civil irodáján.

  • 2009-10-26 17:29 Lefaragják a hátrányokat

    Egyedi pedagógiai programmal segíti diákjai fejlődését a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola. Az intézmény több évnyi munkával, a gyerekek adottságait figyelembe véve alakította ki azokat a módszereket, amelyekkel látványos előrelépés érhető el nemcsak a jó képességű tanulók, hanem a hátrányos helyzetű diákok esetében is.  

  • 2009-10-25 07:53 Lesújtó az idegen nyelvismeretünk

    Nem áll jól a szénánk, ami nyelvismeretünket illeti. Ráadásul az sem vigasztalhat bennünket, hogy legalább a mi nyelvünket sokan beszélik. A mai fiatalok számára nemcsak lehetőség, hanem kötelező is elsajátítani egy-két idegen nyelvet. Az eredmény azonban lesújtó.

  • 2009-10-21 14:58 Tárgyalást kezdeményeznek a rektori tanáccsal az ifjúsági szervezetek

    Újabb egyeztetéseket szeretnének a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei a Magyar Rektori Konferenciával azután, hogy a rektorok kedden elutasították a kezdeményezésüket, hogy rendezvényeket tarthassanak az egyetemeken. Szabó Gábor, az Magyar Rektori Konferencia elnöke korábban annak adott hangot, hogy nem szeretnék, ha az egyetemek és főiskolák a politikai csatározások színterévé válnának és nem kívánnak teret adni a szélsőséges politikai nézeteknek sem.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!