Oktatás

  • 2009-11-15 02:22 „Brit és amerikai kultúra”

    Lezárult a „Brit és amerikai kultúra” című több hetes programsorozat Miskolcon a Bulgárföldi Általános Iskolában. A város önkormányzata összesen 182 millió forintot nyert a kompetencia alapú oktatás alkalmazására.

  • 2009-11-15 01:38 Korszerű sportcsarnok az Avason

    A Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolában 600 millió forintos beruházás valósul meg. A sportcsarnokot több célra használják majd.  

  • 2009-11-14 23:16 Keresztféléves jelentkezési határidő

    Már csak néhány napig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények keresztféléves képzéseire.

  • 2009-11-14 18:20 Avasi Meseszínház

    November 17-én (kedden) 10 órától az egri Harlekin Bábszínház Csillagbajusz című verses-zenés műsorát nézhetik meg a gyerekek.

  • 2009-11-14 18:10 Nyílt nap a Jezsuita Gimnáziumban

    A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 2009. november 17-én, kedden 8.00 és 12.00 óra között nyílt napot tart, melyre az érdeklődő diákokat és szüleiket szeretettel várják.

  • 2009-11-14 03:30 A kicsik is úsznak

    Oklevelet és nyakláncot kaptak az óvodások, akiknek véget ért a kéthetes úszásoktatás az új Kemény Dénes Sportuszodában.

  • 2009-11-14 03:03 Környezetjogi Klinika az egyetemen

    A következő három évben is folytatódhat a Környezetjogi Klinika kurzus a Miskolci Egyetemen – az erről szóló együttműködési szerződést csütörtökön írták alá a campuson.

  • 2009-11-13 21:31 Kutatóegyetem a miskolci

    Kormos Dénes és Fedor Vilmos pénteken bejelentette, hogy kutatóegyetemi címet szeretnének a Miskolci egyetemnek. Ennek érdekében az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselői a felsőoktatási törvényhez módosító indítványt nyújtottak be.

  • 2009-11-12 14:13 Ki ismeri jobban Miskolcot?

    Várostörténeti vetélkedőt rendeztek csütörtök délelőtt a Központi Leánykollégiumban. A viadalon a miskolci középiskolák és kollégiumok csapatai vettek részt.

  • 2009-11-11 19:26 Fegyver, bilincs, önvédelem

    Nyílt napot tartottak Miskolcon a Rendészeti Szakközépiskolában. A fiatalok figyelmét a bilincsek, páncélok, fegyverek kötötték le leginkább.  

  • 2009-11-09 17:31 Ledöntötték a falakat

    Húsz évvel ezelőtt omlott le a Berlini fal, ekkor németek ezrei mentek a határátkelőhelyre, hogy találkozhassanak rég nem látott családtagjaikkal.

  • 2009-11-08 13:24 Fiatal kutatók az egyetemen

    Fényszennyezés, olajpala, klímaváltozás ezek voltak a  Miskolci Egyetemen megrendezett III. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia központi témái.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!