Helyi hírek

  • 2007-05-29 15:16 Zsongott Lillafüred

    Kilencedik alkalommal „zsongott” Lillafüred. A nagy hagyományú rendezvényen mintegy húsz sportágban próbálhatták ki rátermettségüket azok, akik kilátogattak a kétnapos programra. Már a hétvégi rendezvény első napján is sokan érdeklődtek a programok iránt. Volt, aki a sportrendezvényekre volt kíváncsi, más a színpompás megnyitót dicsérte. A szervezők már a kilenc évvel ezelőtt megtartott első rendezvénytől kezdve folyamatosan színesítették, bővítették a sport- és kulturális programot. A szervezők célja a szórakoztatáson túl az is, hogy a fiatalokkal megismertessék és megkedveltessék a sportot, melynek következtében később akár valamelyik sportegyesületben folytathatják pályafutásukat.Képgaléria: http://mikom.hu/plugins/coppermine_menu/thumbnails.php?album=22

  • 2007-05-29 15:14 Emlékhely Mártabányán

    Emlékhely kialakításával új nevet kapott a lillafüredi kisvasút diósgyőri városközpontnál lévő megállója. Az 1994-től évente megrendezett Kisvasutak Napjának rendezvényén az is elhangzott: az országban most is vannak olyan helyek, ahol meg akarják szüntetni a kisvasutat.

  • 2007-05-29 13:38 Az ónodi országgyűlés évfordulóján

    Az ónodi országgyűlés 300. évfordulójára emlékeznek Ónodon. Szombaton felavatták a domborművet, amely Rákóczi bevonulását mintázza meg az ónodi országgyűlésbe. A jeles történelmi esemény kapcsán több kiállítás is nyílt a településen. Borsos István szobrászművész alkotta meg a „Rákóczi bevonulása az ónodi országgyűlésbe” című domborművet, amelyet az ónodi országgyűlés háromszázadik évfordulójára készített el a művész. Borsos Istvánnak ez már a második köztéri alkotása a településen. Hazánk történelmének egyik legkiemelkedőbb eseménye az ország függetlenségéért vívott, a II. Rákóczi Ferenc által vezetett, 1703–1711 közötti szabadságharc. Az akkori Habsburg-uralom megdöntésére irányuló fegyveres küzdelem legfontosabb politikai eseményét az 1707 júniusában tartott ónodi országgyűlés jelentette. A település a jeles történelmi eseményt több napon át ünnepli.Több kiállítás is nyílt az évforduló kapcsán. A református parókián tekinthető meg például az 1600-ban, Ónodon született Lorántffy Zsuzsanna Oroszországból 2006 nyarán hazahozott bibliája és az ónodi országgyűlés eredeti jegyzőkönyve is. Az évforduló alkalmából megjelenik egy kiadvány is, amely az ónodi országgyűlés hiteles jegyzőkönyvét, II. Rákóczi Ferenc személyi titkárának feljegyzéseit és az ónodi vár történetét is magába foglalja. A következő program június másodikán a szónokversennyel folytatódik, amelyet a történelmi egyházak középiskolásainak szerveztek meg. K. A.

  • 2007-05-29 13:36 Rágurult a traktor

    Perecse határában műtrágyázta szombaton délután egy kölcsön kapott, egyébként műszakival nem rendelkező traktorral a földet a 48 éves férfi. Az elsődleges adatok szerint a lejtős kukoricaföldön megállt, kiszállt, a jármű mögé ment, hogy a műtárgyaszórón állítson. A traktor azonban a lejtőn megindult, kerekei pedig maga alá temették a sofőrt, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. A szemle során idegenkezűségre, bűncselekményre utaló nyomra a helyszínelést végzők nem bukkantak. A vizsgálat későbbi szakaszában lehet csak megállapítani, hogy a baleset bekövetkezésének okai között terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.

  • 2007-05-29 13:31 Az ápolónőket köszöntötték

    Az ápolónőket köszöntötték a Miskolci Háziorvosi Egyesülésnél. Az ápolók nemzetközi napja alkalmából rendezett ünnepségen többen munkájuk elismeréséül kitüntetéseket, elismeréseket vehettek át. Miskolc 130 háziorvosi praxisában csaknem 180 ápoló dolgozik az orvosok mellett, a betegek gyógyulása érdekében. Ők jelentik az egészségügy kapuját – hangzott el az ünnepségen. Idén is elismerésekkel jutalmazták és köszönték meg mindazok tevékenységét, akik területükön kiemelkedő munkát végeznek.Az ünnepségen köszöntötték az ebben az esztendőben országos, Pro Sanitate kitüntetésben részesült Paszternák Gábornét is, aki 1978 óta dolgozik az egészségügyben, 12 éve az alapellátásban. Negyedik éve Miskolc Város Önkormányzata is elismeréseket ad át ezen a napon. Ebben az esztendőben hárman vehették át az emlékplaketteket.

  • 2007-05-29 13:30 Oviünnep Arnóton

    Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte az Arnóti Óvoda. Az alkalomból a gyerekek mutatták be tudásukat színes műsor keretében szüleiknek. Az elmúlt években egyre többen költöztek Miskolcról Arnótra, és vették igénybe a helyi óvoda szolgáltatásait. A pedagógiai munka során a személyiségfejlesztésre és a tehetséggondozásra helyezik a hangsúlyt az óvónők, illetve szükség esetén a felzárkóztatásra. A 35 év alatt több száz kisgyermek nevelkedett az óvoda falai között, idén négy csoportban 100 gyermek jár az intézménybe.

  • 2007-05-29 13:29 Magyarország virága

    Felavatták a felújított Szent Erzsébet-ház homlokzatát Sárospatakon. Az eseményre több százan érkeztek az ország számos pontjáról, hiszen a 800 éve született szentnek ma is van mondanivalója, üzenete a hívő és nem hívő emberek számára egyaránt. Szent Erzsébet az egyház szentje, de üzenete nemcsak a hívő emberekhez szól. Magyarország virága – miként az őt tisztelők nevezik – nem pusztán adakozó, szegényeket segítő asszony volt, hanem rövid, 24 esztendeig tartó élete során a boldog házasság szimbólumává is vált. A középkorban kultusza volt a fejedelemasszonyok körében az úgynevezett szűz házasságnak, Szent Erzsébet azonban megmutatta Európa asszonyainak a boldog házasság szentségét, aminek ma is jelentősége van. A nap első számú ünnepeltje mégis Vincze Ildikó keramikus művész volt, az ő keze munkáját dicséri az átadott homlokzat. A homlokzat szimbolikája Szent Erzsébet életét és üzeneteit hordozza. Az átadáson elhangzottak szerint a legfőbb mondanivalója a szellem autonómiájának, és a szolidaritásnak az összekapcsolódása.M. B. L.

  • 2007-05-29 13:28 Tiltott helyen fürdőzött – bányatóba fulladt

    A speciális mentők emelték ki május 27-én délután annak a középkorú férfinek a holttestét, aki előző nap fulladt bele a bőcsi bányatóba. A 42 éves berzéki férfi egy kisebb társasággal érkezett – az egyébként táblával is jelzett tiltás ellenére – a bányatóhoz fürdeni. Néhány méter megtétele után társa még látta a mögötte úszót, a partra kiérve újra visszanézett – ám ekkor már hiába kereste a férfit, a parttól 15-20 méterre eltűnt. A rendkívüli haláleset körülményeit a közigazgatási eljárás szabályai szerint a Miskolc Rendőrkapitányság vizsgálja.Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több tucat bányató található. Kánikula idején sok esetben hiába a tiltó tábla, még a kijelöletlen partszakaszok is megtelnek fürdőzőkkel. Pedig az ártalmatlannak tűnő bányatavak számos veszélyt rejtenek. Hiába minden figyelmeztetés, évről évre akadnak áldozatok – ezeknek a tavaknak a többsége nem alkalmas fürdőzésre. Elsősorban nem a víz minősége, hanem a hirtelen mélyülés a probléma. A bányatavaknak lehetnek rendkívül mély pontjai, ahol a víz nem tud felmelegedni. Hirtelen beugrásnál pld. izomgörcsöt, akár szívleállást is okozhatnak, nem beszélve a beláthatatlan, változó mélységről, a fenéken rejlő sérülést is előidézhető tárgyakról.Ismételten kérik a fürdőzőket – legyenek sokkal óvatosabbak és körültekintőbbek. Szolgáljon a fenti tragédia intelemül azok számára, akik ilyen tavak közvetlen közelében pihennek, szórakoznak, netalán némi alkoholt is fogyasztanak – intve őket arra, hogy az esetleges könnyelmű, meggondolatlan fürdőzés tragédiához vezethet.

  • 2007-05-29 13:27 A hétvégén is mozdult az Avas

    Már 13 éve mozgatja a miskolciakat a Mozdul az Avas sport-, kulturális és szabadidős programsorozat. A négynapos eseményen a lakótelep tanintézményei, lakói, a miskolciak sportolhattak, táncolhattak, ehettek – mindezt versenyszerűen és évről évre nagyobb érdeklődés mellett.

  • 2007-05-29 13:25 Diákra támadtak a felnőttek

    A Miskolci Rendőrkapitányság eljárást indított csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt E. J. (20) berzéki, B. J. (20) cigándi és U. Zs. (26) hernádnémeti lakosok ellen. A társaság egyik tagja néhány nappal korábbi személyes vitája miatt támadt rá a hazafelé tartó fiatalkorúra, csatlakozott hozzá a társaságában lévő két ismerőse is. A támadói elől elfutó fiút a három felnőtt kergetni kezdte, végül az iskolába menekült fiatalt utolérték és bántalmazták, aminek a fiú segítségére sietők vetettek véget. Az értesített rendőrök garázdaság miatt állították elő a három fiatalembert, akiket később gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A bántalmazott 16 éves fiatal könnyű sérüléseket szenvedett.

  • 2007-05-29 13:23 Gyereknap a Mész utcán

    A Mész Utcai Óvodában pénteken tartott gyermeknapon a gyerekek szüleikkel együtt szórakoztak a színes programokon. A tervek szerint jövőre a már a felújított egykori Gárdonyi Művelődési Házban ünnepelhetik a gyermeknapot a hejőcsabaiak.A gyermeknap külön színfoltja volt a Mész Úti Óvoda majorett csoportjának bemutatója, amelyen a legkisebbek adtak számot tudásukról. A szervezők ebben az óvodában is alaposan kitettek magukért, így nem volt hiány a vidám programokban. A gyermeknapi rendezvény régi hagyománynak számít már Hejőcsabán.Jövőre megváltozik a gyermeknap helyszíne. Az elképzelés szerint 2008-ban már a felújított egykori Gárdonyi Művelődési Ház ad helyet a programoknak.

  • 2007-05-29 13:22 Egyéves a Szépkorúak Háza

    A Szépkorúak Háza Kht. 2007. június 1-jén, délelőtt 10 órakor ünnepeli megnyitásának első évfordulóját. Ez alkalomból ünnepi műsort rendeznek, amelyen fellép Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze. Hozzájárulnak az ünnepi hangulathoz a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Intézetének hallgatói, valamint saját műsorukkal a Szépkorúak Háza lakói is.

Miskolc TV mai műsora

2019-08-19 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!