Helyi hírek

  • 2007-05-23 17:08 Felnőttképzés a kistérségekben

    Keresztmetszetek címmel jelentetett meg kiadványt a B.-A.-Z. Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet. 2004-ben írták ki ugyanis a HEFOP 3.5.4-es pályázati programját, melynek célja az volt, hogy a művelődési intézmények bevonásával közelebb vigye a felnőttképzést a kistérségekben, kistelepülésekben élőkhöz. Erre a felhívásra készítette el az intézet pályázatát, melynek mottója: „Együtt az emberekkel”. A projekt idén januárban ért véget. A kötet ennek a programnak a kezdeményezéseit, képzéseit és tapasztalatait mutatja be.

  • 2007-05-23 17:04 Egészségvédelem

    A munkahelyi biztonság és egészségvédelem biztosításáról tartottak ingyenes szemináriumot a kis- és középvállalkozások képviselőinek Miskolcon. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség „Kezdeményezés az Egészséges Munkahelyért” című kampányát tavaly indították útjára az unió 12 új tagállamában, valamint Horvát- és Törökországban. Ezekben az országokban 100-ból 72 munkavállaló dolgozik kis- és középvállalkozásban, hazánkban 2006-ban 123-an haltak meg munkahelyi balesetben.

  • 2007-05-23 14:11 Gyerekeknek ingyen

    Május 27-én, vasárnap gyermeknap alkalmából a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba a gyermekek számára (18 év alatt) a belépés ingyenes. Június 1-jén az állatkert zártkörű rendezvény miatt rövidített nyitva tartással – 16.00 óráig – várja látogatóit.

  • 2007-05-23 13:50 Akadálymentesítést támogatnak

    25 miskolci közintézmény akadálymentesítéséhez biztosítja a szükséges betont a Holcim Hungária Zrt. Az erről szóló iratot a cég vezetői a mai betonüzem avatón adták át jelképesen a miskolci városvezetőknek. A cég egyúttal felhívta alvállalkozói figyelmét is, hogy csatlakozzanak a jótékonysági akcióhoz. Több szállítmányozó már jelezte: vállalják a felajánlott beton ingyenes helyszínre szállítását.Azzal, hogy tagjai lettünk az Európai Uniónak, az önkormányzatokra újabb kötelezettségek, feladatok, terhek hárultak - indokolta a felajánlást a cég közleményében - szerettünk volna a magunk módján hozzájárulni az önkormányzat tehermentesítéséhez, ezért döntöttünk úgy, hogy 25 közintézmény akadálymentesítéséhez ingyen biztosítjuk a szükséges betont.

  • 2007-05-23 13:44 Vízhiány a vihar miatt

    Mintegy 3000 lakásban okozott melegvízhiányt a kedd esti vihar Miskolcon, amikor a villámcsapások következtében rövid áramszünet keletkezett a Miskolci Hőszolgáltató rendszerében. A szakaszosan kialakított rendszer több részét szinte azonnal újra tudták indítani, volt azonban, ahol fennakadásokat okozott az áramszünet. Az újraindítással járó nyomáskülönbség miatt a belváros egy részének melegvíz ellátásáért felelős 500 mm-es vezeték tenyérnyi részen ugyanis kilyukadt. Ezért a Vologda és Jókai lakótelepeken kedd este 8 órától nem volt meleg víz. A szakemberek egész éjszaka dolgoztak a hiba elhárításán, amelyel hajnali fél 3-ra végeztek. Ezt követően indult meg újra a melegvíz áramoltatása.

  • 2007-05-23 13:41 Kerítésnek nyomta az autó

    Szerencsés kimenetelű, de nagyon tanulságos baleset történt tegnap Miskolcon, amikor egy rosszul rögzített, elszabadult teherautó sebezte meg sofőrjét. A 45 éves sofőr a Hajnal utca murvás lejtőjén állt meg teherautójával, majd mikor kiszállt, meglepve tapasztalta, hogy járműve önálló életre kelt: a tehergépkocsi megindult az úton, kidöntött egy gázcsonkot, majd utána rohanó sofőrjét egy betonkerítésnek nyomta. Az összeszorított férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a gázcsonk tőből kiszakadt - s mindez azért történt, mert nem fékezte be rendesen a lejtőn járművét a sofőr.

  • 2007-05-23 13:37 Leletek a mélygarázs helyén

    Egy építkezés miatt jelenleg 2500 négyzetméteres területet tárnak fel a régészek Miskolcon, és ebből eddig 700 négyzetmétert nyitottak meg. Jelenleg azon a területen ásnak, ahol egy mélygarázs épül majd, de ősszel a mögötte lévő placc következik, itt egy irodaépület kap helyet.

  • 2007-05-23 13:37 Ágyneműt, aranyat, edényt tessék!

    Trükkös csalók, rablók, tolvajok nyomára bukkannia a rendőrségnek nem könnyű – hiszen ezért trükkösök azok a módszerek. A trükkös bűnözők ugyanis csak rövid időt szánnak egy-egy térségre, településcsoportra, majd időben továbbállnak. Mostanában egy páros épp az emődi térség idősebb lakóit próbálja „levenni”, s bár a rendőrség a sajtó útján igyekszik figyelmeztetni a környékbelieket, hamarosan már máshol és más módszerekre kellene felkészülniük a potenciális áldozatoknak. Rendre magányos idős emberek otthonaiba csengetnek be. Tették ezt az elmúlt hetekben több tucatnyi alkalommal Emődön, Nyékládházán, Mályiban, Ónodon, Bükkaranyoson, Kistokajban (a rendőrségnek ezekről a településekről vannak bejelentései).

  • 2007-05-22 12:06 Labancz Anna-ügy: újabb fejlemény

    Öt és fél millió forintot ítélt meg a bíróság annak a férfinak, akiről a Labancz Anna megölésével foglalkozó könyvében gyilkosként írt a szerző. Ez az eddigi legmagasabb kártérítési összeg, amelyet Magyarországon kiróttak, bár az ítélet még nem jogerős.

  • 2007-05-22 11:49 Megújul Herman Ottó háza

    Megújul és megszépül Herman Ottónak, az utolsó magyar polihisztornak egykori háza Lillafüreden; a miskolci önkormányzat saját és pályázati forrásból több mint húszmillió forintot költ az épületre, a látogatók a jövő hónap végétől ismét felkereshetik az emlékházat.Összesen huszonkétmillió forintból újul meg a Herman Ottó Emlékház Lillafüreden, az utolsó magyar polihisztor egykori otthonát azért kellett renoválni és átalakítani, mert az évek során jelentősen leromlott az állapota. A rekonstrukciónak köszönhetően az épület nemcsak szebb lesz, de a mozgáskorlátozottak is akadálymentesen juthatnak majd be az emlékházban lévő tárlatra.A kivitelezés áprilisában kezdődött meg, a belső tér felújítása már a végéhez közeledik, ennek köszönhetően pedig vélhetően még ebben a hónapban megkezdhetik a kiállítás-rendezők is a munkát, hogy azzal a tervek szerint június utolsó napjaira végezhessenek.A tervek között szerepel a tető és a homlokzat megújítása is, ehhez azonban szükség van a tulajdonos megyei önkormányzat anyagi segítségére is.Herman Ottó, a természettudós polihisztor 1835-ben született és 1914-ben halt meg, a Lillafüredhez közeli hámori temetőben nyugszik.Nevéhez egyebek mellett "Miskolc és Borsod Vármegye" múzeumának megalapítása is fűződik, a magyarországi ősrégészeti kutatások elindítójaként is jegyzik.A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeum nevében őrzi emlékét, miként utcát is neveztek el róla Miskolcon.

  • 2007-05-22 11:47 Vizsgálat a Művészetek Házában

    Elrendelték a teljes műszaki vizsgálatát a miskolci Művészetek Házának, miután vasárnap délután egy gyermek előadás előtt leszakadt 2 négyzetméternyi vakolat a plafonról. A balesetben egy 4 éves kislány és egy középkorú férfi sérült meg könnyebben.A miskolci önkormányzat tegnap szakértőkkel megkezdte a tavaly szeptemberben átadott épület átvizsgálását. Az intézményben állítólag több helyen repedeznek a falak és a járólapok is - az épületre a kivitelező egy éves garanciát vállalt, a hibákat az elkövetkező napokban megpróbálják kijavítani. A legközelebbi előadás négy nap múlva lesz az intézményben.

  • 2007-05-21 14:19 Megvesztegetett rendőrök

    Előzetes letartóztatásba helyezték azt a 13 autópálya-rendőrt, és két vállalkozót, akiket az ügyészség folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettével vádol. A harmadik vállalkozó háziőrizetbe-vételét is elrendelték. A gyanú szerint a rendőrök a sztrádán történt baleseteknél csak bizonyos autómentő vállalkozóknak szóltak, akik cserébe fizettek a rendőröknek. Pénteken tíz órakor kezdődött a vesztegetéssel vádolt rendőrök és vállalkozók bírósági meghallgatása. A gyanú szerint a budapesti székhelyű autópálya rendőrség emődi és káli alosztályának rendőrei megegyeztek az érintett autómentőkkel, hogy baleset esetén őket hívják mentésre. Ennek fejében a rendőrök pénzt kaptak a vállalkozóktól. A nyomozást – amelyet titkos adatgyűjtés előzött meg – a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata feljelentése alapján indította a Miskolci Nyomozó Ügyészség.– A nyomozó ügyészség egy csütörtökön folytatott akció során 16 embert vett őrizetbe és ezeknél az embereknél házkutatást is tartott közülük 13 hivatásos rendőr és három vállalkozó – mondta el Martossy György, a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség szóvivője. A bíróság pénteken döntött a 13 rendőr, és két vállalkozó előzetes letartóztatásba helyezéséről. A harmadik vállalkozó esetében – egyészségi állapota miatt – házi őrizetbe vételt indítványozott a főügyészség. – Az előzetes letartóztatás egy hónap időtartamú, nyilvánvaló, hogy folyik a nyomozás, különböző bizonyítékokat be kell szerezni a nyomozó ügyészségnek, azt követően dönthetnek arról, hogy szükséges-e még a további előzetes letartóztatás, illetve az hogy a vádemelésre mikor kerül sor a nyomozás függvénye – mondja Szabó József, a B.-A.-Z. Megyei Bíróság szóvivője. A bírósági eljárás a vádemelés után kezdődik. Ha beigazolódik a gyanú, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők a vesztegetéssel vádolt rendőrök és vállalkozók. K. A.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!