Helyi hírek
Tiltott helyen fürdőzött – bányatóba fulladt
2007-05-29 13:28
A speciális mentők emelték ki május 27-én délután annak a középkorú férfinek a holttestét, aki előző nap fulladt bele a bőcsi bányatóba. A 42 éves berzéki férfi egy kisebb társasággal érkezett – az egyébként táblával is jelzett tiltás ellenére – a bányatóhoz fürdeni. Néhány méter megtétele után társa még látta a mögötte úszót, a partra kiérve újra visszanézett – ám ekkor már hiába kereste a férfit, a parttól 15-20 méterre eltűnt. A rendkívüli haláleset körülményeit a közigazgatási eljárás szabályai szerint a Miskolc Rendőrkapitányság vizsgálja.Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több tucat bányató található. Kánikula idején sok esetben hiába a tiltó tábla, még a kijelöletlen partszakaszok is megtelnek fürdőzőkkel. Pedig az ártalmatlannak tűnő bányatavak számos veszélyt rejtenek. Hiába minden figyelmeztetés, évről évre akadnak áldozatok – ezeknek a tavaknak a többsége nem alkalmas fürdőzésre. Elsősorban nem a víz minősége, hanem a hirtelen mélyülés a probléma.A bányatavaknak lehetnek rendkívül mély pontjai, ahol a víz nem tud felmelegedni. Hirtelen beugrásnál pld. izomgörcsöt, akár szívleállást is okozhatnak, nem beszélve a beláthatatlan, változó mélységről, a fenéken rejlő sérülést is előidézhető tárgyakról.Ismételten kérik a fürdőzőket – legyenek sokkal óvatosabbak és körültekintőbbek. Szolgáljon a fenti tragédia intelemül azok számára, akik ilyen tavak közvetlen közelében pihennek, szórakoznak, netalán némi alkoholt is fogyasztanak – intve őket arra, hogy az esetleges könnyelmű, meggondolatlan fürdőzés tragédiához vezethet.Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.