Hírarchívum - (83565)

  • 2007-04-19 15:43

    Gyermekek Közlekedésbiztonsági Napja

    Az ENSZ EGB által 2007. április 23-29. között meghirdetett közlekedésbiztonsági hét keretén belül – melyet az EU is támogat – a „Gyermekek Közlekedésbiztonsági Napja” címmel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében megyei központi rendezvény lebonyolítására kerül sor április 24-én, Szerencsen. A rendezvényhez szakmai segítséget nyújt a Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet.

  • 2007-04-19 15:35

    Dísztárcsákat loptak

    Az éjszakai órákban egy egyik miskolci utcából érkezett a bejelentés, miszerint egy autóról lelopták a dísztárcsákat. A bejelentő azt is látta, hogy az elkövetők egy fehér Lada személygépkocsival hajtottak el a helyszínről.

  • 2007-04-19 15:14

    Két vendégjáték egy napon

    Április 28-án a Csárdáskirálynő című nagyoperettel Szombathelyen, az Indul a bakterház című falusi burleszkkel, Sátoraljaújhelyen vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színház társulata. Mindkét előadást Halasi Imre színházigazgató rendezésében láthatják az érdeklődők. Ezen a napon a Lékó-Kramnyik rapid sakk párosmérkőzésen izgulhat kedvencének nemcsak a miskolci közönség a Nagyszínházban. Az idei évadban Kálmán Imre népszerű operettje még két, Rideg Sándor és Tímár Péter nagysikerű kacagtató műve pedig három alkalommal tekinthető meg a teátrumban.

  • 2007-04-19 15:03

    Szabó Lőrincre emlékeznek Dubrovnikban

    Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Alapítványa és a Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológiai Tanszéke április 20-án Szabó Lőrinc emléktáblát avat Dubrovnikban a miskolci születésű magyar költő emlékére. Városunk szülötte többször járt Dubrovnikban, itt írta az Egy raguzai leanderhez, a Lóci és a szakadék, valamint a Beszélgetés a tengerrel című verseit is. Az emléktáblát Policsányi István szobrászművész készítette. Az Adriai tenger egyik csodálatos városában, Dubrovnikban tartandó ünnepségen köszöntő beszédet mond többek között Mohai László, a Magyar Köztársaság zágrábi nagykövete, Kabdebó Lóránt, a Szabó Lőrinc Kutatóműhely vezetője, dr. ®agar-Szentesi Orsolya, a Zágrábi Egyetem Hungarológiai Tanszékének vezetője és Dubravka ©uica, Dubrovnik polgármestere.

  • 2007-04-19 15:01

    Rajzpályázat gyerekeknek

    A Művészetek Háza rajzpályázatot hirdet óvodás és alsó tagozatos gyerekeknek: Így képzelem el Bogárországot címmel. A rajzokat leadhatják névvel és az iskola feltüntetésével a Művészetek Háza portájára május 11-ig. A díjátadás és eredményhirdetés a rendezvény előtt lesz.

  • 2007-04-19 11:45

    Munkaerő-piaci adatok

    A KSH munkaerő-felmérése szerint a 2006. december – 2007. februári időszakban országosan a 15-74 éves népességből a gazdaságilag aktívak száma 4.239 ezer főt tett ki, mely az egy évvel korábbinál 29 ezer fővel volt több, míg az aktivitási arány enyhébben 54,5%-ról 54,9%-ra nőtt. A foglalkoztatottak száma 3 millió 926 ezer fő volt, 43 ezer fővel több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, aránya 50,8%. A munkanélküliek száma 313 ezer főt tett ki, 13 ezerrel többet, mint egy évvel korábban, aránya 7,4% volt. A gazdaságilag inaktív 15-74 éves népesség 2006. december - 2007. február között havonta átlagosan 3.483 ezer fő volt, 30 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.

  • 2007-04-19 11:42

    Ellenzik az átalakítást

    Az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány, és a Zöld Kapcsolat Egyesület közös nyilatkozatot adott ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vasúti közlekedési, illetve menetrend átszervezési tervei kapcsán.

  • 2007-04-19 11:33

    Bogármese

    Május 20-án, vasárnap 14.00 és 17.00 órakor, a Művészetek Házába látogat a KFKI Kamarabalett Bogármese című produkciójával. A Bogármese a KFKI Kamarabalett és a Magyar Állami Operaház közös produkciója. Az előadásban közreműködnek a Madách Musical Tánciskola növendékei. A Budapesti Tavaszi Fesztivál főszervezői álltak először Sárközi Gyula rendhagyó ötlete mellé, így elkezdődhetett az alkotómunka. A Nők Lapja is ekkoriban tervezett megjelentetni egy mesekönyvet. A két elképzelés találkozásából született a Bogármese, könyv és táncprodukció, Sárközi Gyula állhatatos munkája gyümölcseként. Gyula méltán büszke arra, hogy az ő ötlete alapján írta meg mesekönyvét Lázár Ervin és leánya, Zsófia. A könyv sajnálatos különlegessége, hogy ez lett a Mester utolsó alkotása.

  • 2007-04-19 11:28

    Félelem a cukorbetegségtől

    A 2-es típusú cukorbetegek elsöprő többsége nincs tisztában a betegséggel járó legnagyobb veszélyekkel. A cukorbetegek ismerethiánya az esetek több, mint 40%-ban jelentős állapotromláshoz, szövődmények kialakulásához vezet, mutatott rá a Szonda Ipsos legújabb felmérése. A kutatás azt is kimutatta, hogy a 2-es típusú diabéteszben szenvedők tájékozottságuk hiánya miatt komoly veszélyben vannak. Az érintettek nagy része nincs tisztában alapfogalmakkal, nem méri rendszeresen vércukor szintjét, így csökkennek az esélyeik arra, hogy a betegséggel járó súlyos szövődményeket elkerüljék – számolt be Dr. Vándorfi Győző, a Magyar Diabétesz Társaság vezetőségének tagja, az „Egészségesebben” az egészségeseknél-cukorbetegen? mozgalom sajtótájékoztatóján. A tavaly életre hívott kezdeményezés ezért idén a 2-es típusú cukorbetegek tájékoztatására koncentrál. Az országos mozgalom szerepét Kincses János a MACOSZ elnöke és Hevesi Tamás zeneszerző, előadóművész továbbra is kiemelten fontosnak tartja, és aktív szerepet vállalnak a betegek ismereteinek bővítésében. A 2-es típusú diabéteszesek kezelésében a háziorvosnak is kiemelkedő szerepe van, ezért a mozgalom testülete is bővült Dr. Mógor Márta személyével.

  • 2007-04-19 11:23

    Mesterkurzus a Zenepalotában

    Április 30. – május 1. között a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet és a Miskolc Zenei Felsőoktatásáért Alapítvány zongora mesterkurzust szervez a Zenepalotában. A kurzus vezetője Kocsis Zoltán zongoraművész lesz, aki megnyerte a Magyar Rádió Zongoraversenyének első díját, az egész világon ismert és nagyra becsült művész. Számos felvétele aratott nagy sikert több nemzetközi díjat is magáénak tudhat. Zeneszerzőként is tevékeny, az elmúlt években pedig egyre több időt szentel a vezénylésnek is. Jelenleg a Nemzeti Filharmonikusok vezető karnagya és zenekarával sok nemzetközi turnén vesz részt.

  • 2007-04-19 11:20

    Uniós ünnep

    Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját az Európai Unió, amelyhez 2004. május 1-jén Magyarország is csatlakozott. 2007. május 1-jén a Magyar Köztársaság kormánya a három évvel ezelőtti csatlakozási ünnepség helyszínén, a budapesti Hősök terén rendez egész napos ünnepséget.

  • 2007-04-19 11:08

    Zöld Családok Klubja

    Az energia felhasználás módjai, takarékossági lehetőségei a háztartásban. Az Ökológiai Intézet Alapítvány Zöld Családok Klubjának soron következő programjaként „Az energia felhasználás módjai, takarékossági lehetőségei a háztartásban” címmel tart előadást Kerékgyártó Róbert, az Öko- Régió Alapítvány elnöke április 23-án 17 órától a Miskolci Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Fiókkönyvtárában (Miskolc, Mindszent tér 2.). Az előadás során a hétköznapi fogyasztási szokásaink mögé nézve, megvizsgálják az okokat, összefüggéseket, hogy kiderüljön, mi-miért kerül valamennyibe, esetleg a kelleténél többe, és ésszerű, tudatos gazdálkodással, odafigyeléssel hogyan lehet takarékoskodni pénzünkkel, energiánkkal. Bemutatásra kerül, hogyan lehet egy teljesen hétköznapi lakás energiaszintjét csökkenteni, olyan módszerekkel, amelyek nem túl nagy beruházást igényelnek. Az előadásra mindenkit szeretettel várnak!

  • 2007-04-13 00:23

    Formációs Magyar Bajnokság

    Harmincharmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Formációs Táncfesztivál, Formációs Magyar Bajnokságot április 14-én a Miskolc Városi Szabadidőközpontban. 11 órakor elődöntők, 15 órakor döntők, 20 órakor gálaműsor.

  • 2007-04-12 10:47

    Kupameccs Zalaegerszegen

    A 2006/07-es bajnoki szezon legfontosabb mérkőzésére készül a DVTK. A diósgyőriek szerdán 18 órától, Zalaegerszegen játsszák a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóját. A tét tehát a legjobb négy közé jutás, a diósgyőri találkozón a piros-fehérek 2-1-re nyertek. A párharc nyertese a Debrecennel mérkőzik majd a fináléba jutásért. Az első találkozó április 17-én, kedden lesz, a visszavágó pedig 8 nap múlva, április 25-én, szerdán, utóbbi a hajdúsági megyeszékhelyen.

  • 2007-04-11 23:11

    Katonai bevetésen az Avason

    Az elmúlt évek során a Honvédelmi Minisztérium ifjúsági rendezvénye, a szabadidő hasznos eltöltését, a tudást mint szellemi kincs gyarapítását, az egészségesebb életmódot, a honvédségi pálya elfogadtatását és a fiatalokkal történő megszerettetését, valamint mindezek által egy járható út kijelölését tartotta mércének. Az idei évben a regionális selejtező az első bevetési rendezvény, ahol egy olyan szórakoztató, élményekben gazdag, játékosan komoly versengésnek ad Miskolc otthont, amelyben a résztvevő fiatalok észrevétlenül tesznek egy újabb, nagy lépést a katonaélet mindennapjainak megismerése felé.