Gazdaság

  • 2014-08-17 16:20 Lebukott a balek miskolci zöldséges

    Dinnyéért indultak az észak-magyarországi revizorok, komoly összegű bírság lett az akció vége. Élénk fantáziával megáldott, miskolci zöldséges bukott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzéssorozatában.

  • 2014-08-17 14:59 Nem változik a nyugdíjrendszer

    Nem tervez változást a jelenlegi nyugdíjrendszerben a kormány - erősítette meg képviselői kérdésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

  • 2014-08-17 14:02 Közel kétmilliárdból újult meg 21 kilométernyi út Borsodban

    Huszonegy kilométernyi mellékutat újított fel a Magyar Közút 1,8 milliárd forintból Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Szikszó és Gagyvendégi közt.

  • 2014-08-17 12:29 NAV: három és fél milliárdos fogás!

    Három és fél milliárd forintos értékű szajrét fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Rajkánál: a Kínában feladott 850 ezer zokni Koperen keresztül tartott Csehországba. A zoknik a vásárlók megtévesztésére voltak alkalmasak, ezért fülelték le a szállítmányt a vámosok.

  • 2014-08-15 20:38 Az NFM erősítené a fogyasztóvédelmet

    Seszták Miklós egyebek mellet az állam és a fogyasztók közötti kapcsolat szorosabbra fűzését, és a hatékonyabb kommunikációt hangsúlyozta a tárcához került fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárság országjárásának első helyszínén Nyíregyházán.

  • 2014-08-15 19:38 7 százalékkal nőtt a recept nélkül kapható gyógyhatású szerek forgalma

    A recept nélkül kapható gyógyhatású szerek hazai kiskereskedelmi forgalma 7 százalékkal, mintegy 77 milliárd forintra nőtt az idén az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest, a gyártók pedig ebben az időszakban 75 milliárd forintot költöttek reklámra, 35 százalékkal többet, mint 2013 azonos időszakában - tájékoztatta a Nielsen piackutató cég pénteken az MTI-t.

  • 2014-08-15 19:06 Szakértő: az orosz importtilalom felerősíti az árcsökkenést a magyar mezőgazdaságban

    Az orosz importtilalom felerősíti az árak csökkenést a magyarországi agrártermékek piacán - mondta Lukács László agrárszakértő, a Tejtermék Tanács korábbi ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.

  • 2014-08-15 16:30 Kissé gyengült a forint

    Kissé gyengült a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

  • 2014-08-15 15:31 700 milliót kaptak a bíróságok a devizahiteles perek intézésre

    Mintegy 700 millió forintot kaptak a bíróságok a devizahiteles perek intézésére - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egyik határozatból.

  • 2014-08-15 15:17 Megszentelték Miskolc város búzáját

    Pénteken délben a történelmi egyházak képviselői megszentelték Miskolc város búzáját, melynek lisztje a Magyarok Kenyerét ízesíti majd. Az eseményen részt vett Pfliegler Péter alpolgármester is, aki rendkívül örömtelinek nevezte, hogy az egész országból, sőt a Kárpát-medence magyarlakta területeiről is érkezett már búza Mohácsra – ezzel is mutatva a nemzeti összetartást és a szolidaritást.

  • 2014-08-15 11:57 Csökkent a fizetési mérleg többlete júniusban

    Júniusban 297 millió euró volt a folyó fizetési mérleg többlete, 20 millióval kisebb az előző havinál, de 222 millióval alacsonyabb az áprilisinál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb előzetes havi adataiból.

  • 2014-08-15 11:29 Több mint 300 millió okostelefon fogyott a második negyedévben

    A második negyedévben újabb mérföldkőhöz érkezett az okostelefonok világpiaci értékesítése: az eladási szám átlépte a 300 milliós küszöböt - közölte pénteken az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!