Gazdaság

  • 2014-08-23 08:20 Elutasította a bíróság az első devizahiteles banki keresetet

    Elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, a kereshetőségi jog hiányára hivatkozva. Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet egyoldalú hitelszerződés-módosításai.

  • 2014-08-22 19:21 Kazah üzleti lehetőségekről tárgyaltak magyar kkv-k

    Mintegy 60 vállalkozás vett részt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) által szervezett kazah-magyar üzletember-találkozón, ahol az érdeklődők megismerkedhettek a másik ország gazdasági helyzetével, a helyi lehetőségekkel és konkrét üzletekről is tárgyalhattak – tájékoztatott a kereskedőház pénteken.

  • 2014-08-22 15:18 Sok a fiatal munkanélküli Ausztriában

    Magas a fiatal munkanélküliek száma Ausztriában, ugyanakkor sok a betöltetlen, szakképesítést igénylő pályakezdő pozíció is – derül ki az osztrák szociális minisztérium felméréséből.

  • 2014-08-22 12:21 Nőttek az átlagkeresetek január-júniusban

    A bruttó átlagkeresetek 3, a nettó átlagkeresetek szintén 3 százalékkal haladták meg az idén január-júniusban az egy évvel korábbit – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • 2014-08-22 08:50 Varga Mihály: ősszel dől el, hogy az autóhiteleket forintosítják-e

    Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás.

  • 2014-08-21 15:50 Nem kizárt, hogy kivonul a Raiffeisen Magyarországról

    Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben.

  • 2014-08-21 13:44 Varga Mihály: folyamatosan figyelni kell az orosz embargóra

    Az orosz embargós intézkedéseket folyamatosan figyelni kell annak érdekében, hogy a magyar gazdaságot érintő veszteségeket ki lehessen védeni, erről a nemzetgazdasági miniszter beszélt hétfőn reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

  • 2014-08-21 12:20 Meghalt Beck Tamás volt kereskedelmi miniszter

    Meghalt Beck Tamás állami díjas gépészmérnök, a Németh-kormány egykori kereskedelmi minisztere, a Magyar Kereskedelmi Kamara volt elnöke – tudatta a család csütörtökön az MTI-vel.

  • 2014-08-21 10:52 Júliusban is nőttek az európai autóeladások

    Júliusban a tizenegyedik egymást követő hónapban nőttek Európában éves szinten az újonnan gyártott személygépkocsik eladásai a JATO Dynamics piackutató közleménye szerint. A 29 vizsgált országból 22-ben, a 10 legfontosabb gyártó közül 9-nél nőttek az eladások.

  • 2014-08-20 20:04 Indulnak a bankperek

    Nem csak a devizahiteles polgárok, de a kölcsönt nyújtó bankok is bírósághoz fordulnak, hogy igazukat bizonyítsák. E hét pénteken kezdődik a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet, jövő hét hétfőn pedig a K&H Bank pere, melyet az állam ellen indítottak a Fővárosi Törvényszéken.

  • 2014-08-20 16:16 Gyengült a forintárfolyam délutánra

    Gyengült a forintárfolyam szerdán a bankközi devizakereskedelemben: délután négy órakor 313,97 forinton állt az eurójegyzés a kora reggeli 313,31 forinttal szemben.

  • 2014-08-20 13:09 Több tízezer forinttal kapnak többet a kisgyermekes családok

    A havi átlagos gyermekgondozási díj (gyed) 6,2 százalékkal nőtt 2012-2013-ban, ez a kisgyermeket nevelő családok számára 2009 óta mintegy 20 ezer forinttal, a maximális juttatásra jogosultak esetében pedig csaknem 40 ezer forinttal magasabb juttatást jelent 2010-hez képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!