Gazdaság

  • 2014-08-10 10:10 Élénkülő forgalomban esett a BUX a héten

    Élénkülő forgalom mellett jelentősen esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények közül egyedül a Mol tudott erősödni.

  • 2014-08-09 18:18 Kiemelkedően teljesített az ingatlanpiac

    A válságot követő időszak egyik legkiemelkedőbb hónapját zárta az ingatlanpiac júliusban, országosan 9200 lakás kelt el, és csupán 2 olyan hónap volt az elmúlt években, amely ennél magasabb értéket hozott – közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat.

  • 2014-08-09 15:05 Megépült a Magyar Sajtút Hálózat első állomása

    Csaknem 37 millió forintos költségvetéssel megépült a tervezett Magyar Sajtút Hálózat első állomása a Nógrád megyei Szente községben, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium - jelenleg Földművelésügyi Minisztérium - 22,6 millió forintos támogatásával. A beruházó a Maszlik Tej Kft. A létesítmény a hagyományos tejfeldolgozás újraélesztése mellett az idegenforgalom céljait is szolgálja - hangzott el a szombati helyszíni bejáráson.

  • 2014-08-09 09:56 Újra 200 ezer felett a közfoglalkoztatottak száma

    Augusztus első napjaiban újra átlépte a kétszázezer főt a közfoglalkoztatottak száma - számol be róla szombati cikkében a Magyar Nemzet. Ennek fő oka az, hogy augusztus 1-jétől ismét elindították a kistérségi startmunka mintaprogramok több elemét. A téli közfoglalkoztatás áprilisi véget érésével egyik hónapról a másikra mintegy 100 ezer fővel esett a közfoglalkoztatásban állók állománya. Ez most fordult tehát vissza a kormány azon törekvésének (és anyagi támogatásának) hatására, hogy idén havi átlagban elérje a 200 ezer főt a közmunkások száma.

  • 2014-08-08 19:04 Pénteken erősödött a forint

    Pénteken széles árfolyam-ingadozás közepette a hét eleji árfolyamára erősödött vissza a forint a bankközi devizakereskedelemben: délután négy óra után az eurót 313,83 forinton jegyezték, szemben a kora reggeli 315,62 forinttal.

  • 2014-08-08 09:34 Júniusban 7,6 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma

    A szálláshelyek vendégforgalma 7,6 százalékkal nőtt júniusban és 6,8 százalékkal az első fél évben a múlt év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

  • 2014-08-08 08:53 Csökkent a benzin ára

    Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.

  • 2014-08-07 15:30 Állami Számvevőszék - két újabb egyetemről

    Két újabb felsőoktatási intézmény ellenőrzéséről szóló jelentést tett közzé az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön a honlapján.

  • 2014-08-07 14:14 Három nagy sörfőző vállalkozásé a bevétel 90 százaléka

    Miközben 72 sörfőző, malátagyártással is foglalkozó vállalkozás van Magyarországon, a három legnagyobb, a Dreher, a Heineken és a Borsodi tudhatja magáénak az összárbevétel 90 százalékát - közölte a Wolters Kluwer Kft., a Napi.hu-val közösen üzemeltetett céginfo.hu adatai alapján csütörtökön.

  • 2014-08-06 20:30 Csökken a benzin ára

    Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.

  • 2014-08-06 16:36 Tovább gyengült a forint

    Gyengült a forint árfolyama szerda délutánra a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

  • 2014-08-06 14:47 Nőtt a légiutas-forgalom

    Nőtt az utasforgalom, de a kapacitások nagyobb arányú bővítése miatt csökkent a légi járatok átlagos töltöttsége júniusban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!