Gazdaság
Közel kétmilliárdból újult meg 21 kilométernyi út Borsodban
2014-08-17 14:02





Huszonegy kilométernyi mellékutat újított fel a Magyar Közút 1,8 milliárd forintból Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Szikszó és Gagyvendégi közt.
Felújították Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Szikszó és Gagyvendégi közötti útszakaszt, a mintegy 21 kilométer hosszú mellékút korszerűsítése az Új Széchenyi Terv keretében, 1,8 milliárd forintból valósult meg - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel.Pécsi Norbert Sándor elmondta: a felújítás során szélesítették az útszakaszt, megerősítették és felújították a burkolatot, kijavították a pályahibákat, gondoskodtak az útpálya víztelenítéséről, kitisztították az árkokat és átereszeket, rendezték a padkákat is.
Az útfelújítás Monaj, Selyeb, Abaújszolnok, Gagyvendégi belterületi szakaszát is érintette - ismertette Pécsi Norbert Sándor.
Emlékeztetett arra, hogy az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az idén több mint 247 kilométert érintő beruházást hajt végre. Megjegyezte, az országos programon belül Borsod-Abaúj-Zemplénben tavaly csaknem 7 és félmilliárd forint értékben, 76,3 kilométernyi út felújítására volt lehetősége a társaságnak.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-02-19 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.