Városinfó

  • 2014-08-20 14:29 Az avasi templomban a Szent Korona másolata

    A Szent Korona nemzeti történelmünk szimbóluma, kifejezi a nemzet egységét, hányattatásai hazánk több mint ezer éves viharos sorsát példázzák. Az államalapítás ünnepén, Miskolcon a Szent Korona másolatát az avasi református templomban mutatják be a koronaőrök.

  • 2014-08-20 13:10 Miskolciak a nemzeti ünnepről

    Délutánra az olykor szemerkélő eső ellenére is megtelt a Szent István tér augusztus 20-án. A családi programok sokakat vonzottak, Miskolc mellett más nagyvárosokból is. Volt, akiket a népművészeti kirakodóvásár, vagy éppen a csacsifogatolás érdekelt, sokan pedig a közös ünneplés miatt látogattak el a Virágórához. Az ünneplőket arról kérdeztük, számukra mit jelent augusztus 20-a, az Államalapítás és az Új kenyér ünnepe.

  • 2014-08-20 11:08 Megemlékezés és koszorúzás Felsőhámorban

    Megemlékezést és koszorúzást tartottak szerdán délelőtt a felsőhámori Szent István szobornál is. Az ünnepi beszédeket követően Palotai Ádám káplán megszentelte és megáldotta az újkenyeret, majd ünnepi szentmisére várták a híveket a római katolikus templomba.

  • 2014-08-20 11:05 "Miskolc lelki megújulásának is szimbóluma"

    Miskolc megújulása nem képzelhető el, spirituális, lelki megújulás nélkül – ennek, s a reneszánszát élő lengyel-magyar barátságnak is szimbóluma az újjáépített, diósgyőri várkápolna – mondta el egyebek mellett Kriza Ákos polgármester szerdán délelőtt, a Szent Hedvig kegyelmébe ajánlott kápolna felszentelésén.

  • 2014-08-20 09:15 Tűzijáték: garantált látvány, garantált biztonság

    Hazánkban korábban még soha nem használt tűzijáték-elemekben is gyönyörködhetnek majd a nézők az augusztus 20-ai miskolci ünnepen, melyre várhatóan sokan látogatnak majd ki. A biztonságos ünneplés és szórakozás érdekében a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársai előzetesen bejárták a helyszíneket, és tájékoztatásuk szerint nem találtak olyan körülményeket, amelyek akadályozhatnák a tűzijátékok biztonságos lebonyolítását.

  • 2014-08-20 07:05 Útlezárások, terelések a tűzijáték miatt

    Késő este a tűzijáték miatt a belvárosban nem közlekednek villamosok, a 21-es autóbusz pedig terelve jár majd. Este 22:00 órakor kezdődik a tűzijáték, emiatt 21:30-tól várhatóan 22:30-ig lezárják az avasi református templom előtti területet is, a Szemere – Rácz György utcák között, illetve a Szent István teret.

  • 2014-08-19 23:12 Ökumenikus kenyéráldással kezdődött az ünnep

    Az augusztus 20-ai ünnephez kapcsolódó programok már kedden megkezdődtek Miskolcon, az Avasi Református templomban, ahol ökumenikus kenyéráldást tartottak.

  • 2014-08-19 21:47 Hajnalban megszűnik a villamospótlás

    Augusztus 20-ától újra teljes vonalon, a Tisza pályaudvartól a Felső-Majláthig közlekedik a villamos, miután a Kandó Kálmán téren is elkészült a vágányfelújítás. Az első szerelvény 4.07-kor indul a vágányzár feloldása után.

  • 2014-08-19 18:31 Közösségi közlekedés augusztus 20-án

    Augusztus 20-án vasárnapi menetrend lesz érvényben Miskolcon a közösségi közlekedésben, ennek megfelelően lesznek nyitva a bérletpénztárak is.

  • 2014-08-19 16:55 Elhalasztják az útépítést a Zsolcai kapuban!

    A korábban tervezettekkel ellentétben mégsem végez útjavítási munkákat csütörtökön és pénteken a Zsolcai kapuban a Magyar Közút. Így a kereszteződés lezárás is elmarad.

  • 2014-08-19 11:50 Ünnepi parkolás és nyitva tartás

    Augusztus 20-án (szerdán) Miskolcon a Régió Park Kft.-hez tartozó parkolókban a parkolás díjmentes lesz, kivéve az Európa téri mélygarázst.

  • 2014-08-19 09:06 Keddi kátyúzás

    A mai napon – időjárástól függően – az alábbi helyszíneken történik kátyúzás:

Miskolc TV mai műsora

2024-10-11 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!