Városinfó

Hajnalban megszűnik a villamospótlás

2014-08-19 21:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kando_ter_probauzem_140815_ja_2.jpg

Augusztus 20-ától újra teljes vonalon, a Tisza pályaudvartól a Felső-Majláthig közlekedik a villamos, miután a Kandó Kálmán téren is elkészült a vágányfelújítás. Az első szerelvény 4.07-kor indul a vágányzár feloldása után.

Singlár Zsolt, az MVK Zrt. vezérigazgatója elmondta, elkészültek a külső és belső vágánygeometriával, komoly sínleerősítéssel. Az átépítéssel pedig sokkal jobb lett a geometria, mint volt.
– Így 15 kilométer/órával tudnak fordulni a járművek, jelenleg vegyes üzemben a ©kodák, Tatrák és Siemensek. Hátravan még a peronok kiemelt szegélyemelése és aszfaltozása. A belső peron még üzemi terület lesz, míg a külsőn teljes kapacitásban el tudjuk látni a villamosközlekedést. A legvégére, október 31-re van hátra a két váltó beépítése, amikor a Zöld Nyíl nagyprojekt finanszírozása összeér a Kandó teressel, ahogy a felújított nagy pálya összeér a végállomással – sorolta.

A projekt költsége 153 millió forint, mely száz százalékban európai uniós forrásból valósult meg. A Kandó téri hurok felújításával a teljes pálya megújul, és az akadálymentesítés követelményének is megfelel majd.
 
minap.hu
fotó: J. Á.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!