MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.

  • 2010-03-08 14:57 Megkapta a rendőrség az első lakásokat

         Rendőrök költözhetnek azokba a lakásokba az Avason, amelyekhez korábban a Fészekrakó-programot kihasználva, csalás útján jutottak hozzá a tulajdonosaik, akik az együttélés minimális szabályait sem tartották be, és a lakás rezsijét sem fizették. Az önkormányzat már három lakás tulajdonjogát szerezte meg a kilakoltatások utáni árverésen, melyeket felújítottak, és felajánlottak a rendőrségnek.

  • 2010-03-05 09:48 Kiürítették az utolsót is

    Csütörtök délelőtt újabb belvárosi üzletet ürítettek ki a hatóságok, ezzel befejeződött a Széchenyi utcai üzlethelyiségek felszámolását célzó sorozat.

  • 2010-03-01 11:47 Ingatlanértékesítések a grémium előtt

    A március 4-i közgyűlési ülésen szerepel javaslat Miskolc Önkormányzatának tulajdonában álló két ingatlan eladására, az egyik Diósgyőrben, a másik a Győri kapuban helyezkedik el.

  • 2010-02-22 15:40 Idén is lesz ÖKO-Program

    Miskolc Megyei Jogú Város márciusi közgyűlésén napirendre tűzi az ÖKO-Programról szóló rendelet megalkotását és a 2010. évi pályázathoz szükséges döntések meghozatalát.

  • 2010-02-22 14:57 Lakásokat kapnak a rendőrök

    Csütörtökön, március 4-én ülésezik újra Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése. A grémium – többek között – tárgyal egy olyan előterjesztést is, melynek célja a rendőrök lakáshoz juttatása.

  • 2010-02-15 14:39 Segítség közös képviselőknek

         A Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete szervezésében Társasházban él? Önnel is megtörténhet! címmel tartottak konferenciát az önkormányzat Petőfi utcai nagytermében miskolci társasházak közös képviselői számára.

  • 2010-02-13 11:26 Sokan vennék meg bérlakásukat

    Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-i ülésén döntött arról, hogy az önkormányzati lakásokat elővásárlási jog alapján jelenlegi jogcímes bérlőjük megvásárolhatja.

  • 2010-02-12 17:11 Költözik a szülészet-nőgyógyászat

                     Másfél év után költözik a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ Szülészet-Nőgyógyászati Osztálya. A részleg 2008 augusztusa óta a Diósgyőri Kórház egykori Traumatológiai Osztályán működött, hétfőtől azonban – miután befejeződött a MISEK Kft. Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának rekonstrukciója – már ismét a régi helyén fogadják majd a betegeket, a kismamákat.

  • 2010-02-06 11:33 Végrehajtással szerzett főutcai bérlemények

    Ötéves bírósági eljárás befejezését követően 11 főutcai üzlethelyiség kerül vissza a MIK Zrt-hez az elkövetkező napokban a BELVISZ Kft.-től, amelyekben új bérlők kezdhetik meg tevékenységüket. Ezzel tovább folytatódik a belváros, illetve az itt található üzletek megújítása.

  • 2010-01-13 18:36 Sikeres fejlesztési pályázatok

    A helyi kis-és közepes vállalkozások több milliárd forintos telephely fejlesztési projekteket valósíthatnak meg 2010-ben Miskolcon. A Miskolci Ipari Park területén a sikeres előkészítő tevékenységnek köszönhetően – 5 telephelyen 100 új munkahely jöhet létre.

  • 2010-01-09 12:42 Megszépülő épületek a belvárosban

    A belváros-megújulási program keretében épületek és üzletportálok felújítása is megvalósul Miskolcon. Hogy pontosan mely épületekről van szó, arról Jirkovszky Tamással, a MIK Zrt. városfejlesztési igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

  • 2010-01-09 11:41 "Egy cég, négy médium"

    A Miskolc Holding Zrt. folytatva az önkormányzati cégek működésének hatékonyabbá tételét 2010. január 1-től két újabb szervezeti átalakítást valósított meg.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!