Gazdaság

Kiürítették az utolsót is

2010-03-05 09:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE _mg_5823.jpg

Csütörtök délelőtt újabb belvárosi üzletet ürítettek ki a hatóságok, ezzel befejeződött a Széchenyi utcai üzlethelyiségek felszámolását célzó sorozat.

Az elmúlt hetekben tizenegy főutcai üzlethelyiség került vissza a MIK Zrt.-hez egy 2005 óta tartó bírósági eljárás befejezését követően. Mint ismert, a Főutca Pláza Projekt 2004-es indítását követően a MIK Zrt. új szerződéseket kötött a bérlőkkel, két tulajdonosi kör azonban - melyekhez összesen tizenhét üzlet tartozott - nem írta alá a dokumentumot. Az ügyben bírósági eljárás indult, előbb a Megyei, majd a Legfelsőbb Bíróság vizsgálódott az ügyben.

A jogerős bírósági végzés kimondta: a MIK. Zrt. törvényesen és jogszerűen gyakorolta felmondási jogát. A végrehajtás során tizenegy üzlethelyiséget ürítettek ki – csütörtökön az utolsót – így belátható időn belül új bérlők kezdhetik meg tevékenységüket – velük egyébként már korábban szerződést kötött a MIK Zrt.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!