Programajánló

  • 2014-07-04 11:03 Lajkó Félixtől a bajuszmustráig – hétvégén Fonó a várban!

    Kitűnő nyári fesztiválhangulattal, bajuszmustrával és koncertek sokaságával várja látogatóit a Borsodi Fonó Folkfesztivál ezen a hétvégén a diósgyőri várban. És természetesen lesz sok kézműves bemutató, kapható sok szép, autentikus, vagy épp újragondolt népművészeti termék, és számos különleges finomság.

  • 2014-07-03 12:31 Fonó előtt játszónap lesz az alkotóházban

    Először, de a tervek szerint nem utoljára rendeznek játszónapot a Diósgyőri Kézműves Alkotóházban most szombaton, július 5-én. A bőséges programra elsősorban a gyermekeket várják, de garantáltan a felnőttek sem fognak unatkozni – a rendezvény végén pedig akár át is sétálhatnak a várba, a Fonóba.

  • 2014-07-02 11:33 DVTK-meccsek a Szinva-teraszon

    Azok a diósgyőri szurkolók sem maradnak le a közös szurkolás élményéről, akik nem tudnak elutazni Debrecenbe vagy Máltára. A csütörtöki és a július 10-i Európa-liga-mérkőzés is látható lesz a miskolci vb-teraszon – közölte a DVTK.

  • 2014-07-01 17:32 Győzelmet és továbbjutást várnak

    Szerdán elutazik Debrecenbe a DVTK, ahol 16 év után ismét nemzetközi kupamérkőzést játszik. Az új debreceni stadionban csütörtök este a máltai Birkirkara FC-t fogadják a piros-fehérek, akik bizakodva várják az összecsapást. A csapat célja kapott gól nélkül lehozni a találkozót, és minél többször betalálni a szigetországi ellenfélnek.

  • 2014-06-30 09:42 Nyílt nap a csillagvizsgálóban

    Július 4-én 20.30-tól újabb nyílt napot tart a Dorottya utcai Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló, ahol az iskolai nyári szünidő alatt a szakköri foglalkozások szünetelnek. A Kis-, illetve a Nagy Medve Csillagászati Szakkörre legközelebb szeptember 5-én várják az érdeklődőket.

  • 2014-06-29 09:18 Nagy nevekkel jön a fonó a várba

    Muzsikás, Makám, Paya Bea, Vujicsics, Lajkó Félix, Big Daddy Wilson, Boggie, Szirtes Edina Mókus, Maszkura és a tücsökraj, a Szinvavölgyi és más miskolci csapatok – erős és még nem is teljes ez a névsor. Többek között ők is várják a világ-, folk- és blueszene kedvelőit július 5-én és 6-án a diósgyőri várban. Borsodi Fonó Folkfesztivál ugyanakkor nem múlhat kézműves bemutatók és vásár nélkül sem.

  • 2014-06-28 18:41 Sportos strandhangulat a belvárosban

    Hétköznap mindenki, akár éjszakába nyúlóan strandröplabdázhat vagy -focizhat, hétvégén pedig ilyen versenyeket nézhet ugyanott – Miskolc belvárosában, egészen pontosan a Szent István tér melletti Belvárosi Ligetben. A különleges sporthelyszínt szombaton az I. Miskolci Középiskolás Strandröplabda-bajnoksággal avatták fel.

  • 2014-06-28 09:56 VOLT Fesztivál - kedden indul

    Mások mellett az Arctic Monkeys, a Thirty Seconds To Mars, a Morcheeba, a Volbeat, a Hurts, a 25. születésnapját nagykoncerttel ünneplő Tankcsapda, valamint a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató döntősei lépnek fel a kedden kezdődő, és idén már ötnapos VOLT Fesztiválon Sopronban.

  • 2014-06-28 08:45 Ma este rendezik meg először a Mozgás éjszakáját

    Először rendezik meg ma este a Mozgás éjszakája elnevezésű programot, amelynek keretében egy éjszakára a buli fővárosa helyett a mozgás fővárosává alakul Budapest.

  • 2014-06-26 17:49 Miskolcon ünnepelnek a magyarországi lengyelek

    Ebben az évben Miskolcon találkoznak a Magyarországon élő lengyelek és mindazok, akik tevékenységükkel támogatják őket, illetve segítik a lengyel és a magyar nép kapcsolatainak erősödését. Az Országos Lengyel Önkormányzat ugyanis itt rendezi meg június 28-án, a László-naphoz kötődően a Magyarországi Lengyelség Napját – amire természetesen magyar barátaikat is várják.

  • 2014-06-26 14:39 Jövő szombaton rendezik a 32. Balaton-átúszást

    Amennyiben az időjárás is kegyes lesz, július 5-én, szombaton immár 32. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon.

  • 2014-06-26 12:54 Péter-Pál-nap hazai tehetségekkel és sztárvendégekkel

    A harmadik évben már kijelenthető, új hagyomány született a legrégebbi miskolci „kapuban”, a Szentpéteriben: Péter-Pál napja alkalmából ismét megrendezik a városrész mulatságát. A sztárvendégekkel tűzdelt programra elsősorban az ott élőket várják, akiket vendégül is látnak, de természetesen örömmel látnak mindenkit más városrészekből is június 28-án, szombaton a Kassai úti Rónai iskola udvarán.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!