Programajánló

  • 2007-05-23 17:11 BMV koncert

    Harminc éves a miskolci BMV zenekar. A Becsületes Munkát Végző Rock Egylet szombaton jubileumi koncerttel ünnepli három évtizedes fennállását. A rockünnepen színpadra lép valamennyi zenész, aki az elmúlt 30 esztendőben játszott a bandában, a BMV után pedig az AB/CD zenekar AC/DC feldolgozásaira tombolhat a közönség. A BMV tagjai a régi slágerek mellett több szám újragondolt változatát is eljátsszák majd, és alighanem külföldi hard rock slágerek magyar nyelvű átdolgozásait is hallhatják majd szombaton a rockrajongók.

  • 2007-05-23 14:20 Egy sikerre ítélt kiállítás

    A nagy sikerű Munkácsy után újabb egyedi kiállítást rendeznek Miskolcon, melyen Benczúr Gyulát és kortársait mutatják be sajátos aspektusból. A tárlat több magyar és szlovák múzeum együttműködésében valósul meg.

  • 2007-05-23 14:09 Máté Péter-emlékkoncert

    A sorozatos sikerek és a továbbra is töretlen érdeklődés után a zenészek és a szervezők egyöntetű döntést hoztak: újabb emlékkoncerttel örvendeztetik meg a fővárosi közönséget.Az esemény időpontja: június 7-e, 20 óra. Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna (1148 Bp. Ifjúság útja 5.) Díszvendégek: Máté Edit (Máté Péter özvegye) és családja, az est házigazdája: Bereczki Zoltán színész. Fellépnek: Malek Andrea, Gallusz Niki, Payer András, Gáspár Laci, Havas Lajos Chico, Bebe és Back II Black zenekar, valamint a Bolyki Brothers acapella énekegyüttes. Az est során felcsendülnek Máté Péter legismertebb és legkedveltebb slágerei. A művészeket állandó zenekar kíséri. Ezt kiegészíti egy 16 tagú vonószenekar, 5 tagú fúvósszekció és 2 tagú vokal szekció is. Zenekarvezető: Sallai Tibor, Back II Black zenekar, vendégzenész, Fenyő Miklós zenekara, Emberek zenekar. A koncert művészeti vezetője: Havas Lajos Chico.

  • 2007-05-23 13:34 Hamupipőke jelnyelvi tolmácsok közreműködésével

    Pódiumi tolmácsolás első alkalommal a Miskolci Nemzeti Színházban. A május 24-én látható Hamupipőke című előadás hallássérült gyermek és felnőtt nézői számára Mészáros Gyula, Lukácsi László és Lukácsi Éva jelnyelvi tolmácsok fordítják le a produkció prózai részét. Az Agria-Humán Szolgáltató Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat munkatársai az esélyegyenlőség megteremtése érdekében díjmentesen működnek közre a színházi előadás közvetítésében. Az előadás előtt köszöntőt mond dr. Kormos Vilmos, a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Főosztályának vezetője.

  • 2007-05-22 16:55 Mozdul az Avas

    Szerdán kezdődik az immár tizenkét éves múltra visszatekintő „Mozdul az Avas” rendezvénysorozat, amelyet a Széchenyi Általános Iskola annak idején még csupán gyermekek számára kezdeményezett. Ma már a felnőttekre is, és az egész Avasra kiterjednek a többnapos sport- és kulturális programok. A „Mozdul az Avas” szerdán az avas-déli óvodások játékos közlekedési vetélkedőjével kezdődik. A fő programok szombaton lesznek. Reggel kilenc órakor kezdődik a rendezvény és este kilenc órakor tűzijátékkal zárul. 

  • 2007-05-22 13:23 Gyermeknap és lomtalanítás

    Általános takarítást és hagyományteremtő gyermeknapot szerveznek Perecesen június első hétvégéjén.Bazin Géza elnök elmondása szerint június 1-jén (pénteken) az AVE Miskolc Kft. közreműködésével szervez átfogó lomtalanítást a Perecesi Részönkormányzat, másnap pedig egésznapos gyermekprogramokra kerül a helyi futballpálya mellett nemrégiben átadott játszótéren. Már reggel 9 órától elkezdődnek a sportvetélkedők, zenés műsorok, de a délelőtt folyamán lehetőség nyílik arcfestésre, korongozásra, lovaglásra, kisállat-simogatásra, s karate-bemutatót is láthatnak az érdeklődők. Délben, a szabadtéri színpadon a Pécsi Sándor Guruló Színház művészeinek előadásában tekinthetik meg a gyerekek a Micimackót, majd a sportversenyek legjobbjait jutalmazzák. - Minden érdeklődőt szeretettel vár a Perecesi Részönkormányzat, hagyományteremtő rendezvényére - mondta Bazin Géza.

  • 2007-05-22 12:57 Közös koncertek

    Az Aschaffenburger Oratorienchorral közösen Verdi Requiemjét adja elő a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Miskolci Bartók Kórus május 30-án Miskolcon a Művészetek Házában, 31-én pedig Debrecenben lépnek föl ugyanezzel a műsorral. A koncert énekes szólistái: Váradi Marianna, Wiedemann Bernadett, Wendler Attila és Fried Péter.

  • 2007-05-21 12:39 Benczúr és kortársai

    Benczúr Gyula és kortársai címmel nyílik kiállítás a Miskolci Galériában június 12-én. A tárlat új és érdekes szempontból vizsgálja a 19. századi magyar festészetet. Benczúr Gyula alkotásai mellett elsősorban portrékat és életképeket mutat be a galéria olyan kiemelkedő mesterek életműveiből, mint Baditz Ottó, Barabás Miklós, Bihari Sándor, Borsos József, Csók István, Deák Ébner Lajos, Madarász Viktor, Markó Károly, Munkácsy Mihály, Paál László és Székely Bertalan. A kiállítás anyagát a Magyar Nemzeti Galéria, a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum és Galéria, a debreceni Déri Múzeum, a nyíregyházi Jósa András Múzeum és a miskolci Herman Ottó Múzeum anyagából válogatta Bellék Gábor.

  • 2007-05-18 15:45 Mozdul az Avas

    Május 23-26 között rendezik meg idén a már hagyományosnak mondható Mozdul az Avas rendezvénysorozatot. Május 23-án, 8-12 óráig Avas-déli óvodások játékos közlekedési vetélkedője a Középszer Utcai Napköziotthonos Óvodában.Május 24-én 8 órától Fogyatékkal élők sportversenye a Martin János Szakképző Iskolában, asztalitenisz, asztali foci, ügyességi sorverseny, boccia. 8.30-11.30 között szakmai bemutató ugyanitt. 9 órától Avasi óvodák sportnapja a Hétszínvirág Leszih Úti Napköziotthonos Óvodában. 14 órától Generációs vetélkedő az Iránytű Szociális Szolgálat Idősellátójában.Május 25-én 8 órától Akadályverseny az Avasi sportpályán, 10 órától kézilabdaversenyEperjessy Tibor emlékverseny a Pattantyús iskola tornatermében. 16 órától családi sportverseny a Leszih úti Napközotthonos Óvodában. Május 26-án 9 órától utcai futás rajt az Avasi Gimnázium előtti tér – Pattantyús utca. 9 órától sakk, felnőtt az Iránytű Idősellátóban, gyerek az Avastetői Pattantyús iskolában. 9.30 órától kispályás focibajnokság az Avasi sportpályán. 10 órától interaktív vetélkedő, gyülekező az Avastetői Széchenyi iskolában. Tollaslabda az Avasi sportpályán. Röplabda a Munkácsy Mihály Általános Iskola tornatermében. Street-ball az Avasi sportpálya kosárlabdapályáján. Akadályverseny az Avasi sportpályán. Közlekedési vetélkedő az Avastetői Pattantyús iskolában. Játszóház 10- 14 óráig a Pattantyús iskola aulájában és udvarán. Színpadi program 10-22 óráig Avasi sportpálya óvodák, iskolák bemutatói, Diri-Dongó Együttes műsora, Twist Olivér Kórus, eredményhirdetés, sportbemutatók, ugrálóköteles csoport, Gimnasztráda Akrobatikus Tánccsoport, akrobatikus görkorcsolya, aerobic Avasi Gimnázium, majorettek, Trambulin tornacsoport, Babolcsi Nóra műsora, Miskolci Hastánc Klub Egyesület, Kutas Enikő. 20 órakor Bon-bon együttes, 21 órakor tűzijáték. Főzőverseny 9 órától az Avasi sportpálya területén.

  • 2007-05-18 15:40 Zsongás húsz sportágban

    Egy hét múlva kilencedik alkalommal rendezik meg a Zsongó Lillafüred Kulturális és Sportrendezvényt, ez utóbbiban húsz sportág mutatkozik be a várhatóan nagyszámú érdeklődőnek. Az esemény sajtótájékoztatójának a miskolci M1 Fitness adott otthont, amely a kezdetek óta támogatja a rendezvényt.Hubay György, a május 26-27-ei ,,zsongás” rendezőbizottságának tagja aláhúzta, hogy az elmúlt évek alatt a Zsongó Lillafüred igen nagy népszerűségre tett szert a miskolciak és a környékbeliek között, s eddig több ezren népszerűsítették a sportot és a testedzést.– Ez elsősorban abból adódott, hogy a két nap alatt nálunk minden korosztály megtalálhatja a kedvére való programokat, előadásokat. Most is így lesz, hiszen a két nap alatt húsz sportág képviselői mutatkoznak be a kíváncsiskodóknak. Természetesen, aki nem csak nézelődni jön ki a helyszínre, az be is kapcsolódhat a különböző sportversenyekbe, játékokba – tette hozzá az elmondottakhoz Hubay György, aki azt is hozzátette, hogy sehol nem lesz nevezési díj.Két eseményt külön is kiemelt: az egyik az extrém kerékpáros fesztivál, míg a másik az úgynevezett sport talk-show. Előbbiből a Komlóstetői Kerékpáros Klub tagjai veszik ki leginkább a részüket, a beszélgetéseken pedig találkozhatnak majd a sportbarátok többek között Kuttor Csabával, Kropkó Péterrel, Éllő Viviennel, Balogh Gáborral, a Miskolci Jegesmedvék JSE vezetőivel, illetve játékosaival, s ott lesznek Lillafüreden a DVTK játékosai közül is jó néhányan, Csank János vezetőedzővel az élen. Azokra is gondolnak, akik esetleg a sporttevékenység közben elfáradnak, ők mehetnek a sport-bábszínházba, de tornász-, illetve táncbemutatót is figyelemmel kísérhetnek.A kulturális programokra az Alpesi büfé előtti téren kerül sor, szombaton például fellép a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola fúvósegyüttese, a Ködmön Táncegyüttes, bemutatót tart az Avasi Gimnázium aerobik-csapata, pódiumon láthatják a Bükkszentkereszti Néptánccsoport tagjait és a Miskolci Hastánc Egyesület hölgyeit.A sportversenyek kínálata is bőséges: úszásban, asztaliteniszezésben, sakkozásban, dartsban, kispályás labdarúgásban nyílik mód a vetélkedésre, de lesz biatlon, íjász- és cselgáncsbemutató. A programok május 26-án 9, 27-én pedig 10 órakor kezdődnek.D. L.

  • 2007-05-18 14:11 Kórházi gyereknap

    Idén sem maradnak gyermeknapi szórakozás nélkül a GYEK kis betegei. A kórházban gyógyulók részesülhetnek a számukra szervezett programokban, amelyek már szerdán elkezdődtek.A bohócok megjelenése igazán nem számít újdonságnak a miskolci Gyermekegészségügyi Központban. A szerda délutáni bohócszám is jó hangulatot teremtett, és a produkción nemcsak a legkisebbek szórakoztak jól. A gyermeknapi program pontosan két hét múlva folytatódik tovább.– Május 30-án játszóházat tartunk, mintegy százötven kisbeteg gyereknek, a kórház összes gyerekosztályáról fognak lejönni, kreatív foglalkozásokat tartunk, azokat a dolgokat, amiket készítenek, díjazni fogjuk. Mindent megteszünk azért, hogy azok a kisgyerekek, akik nem részesülhetnek a kinti világ gyereknapi programjaiból, idebent is részesülhessenek ilyen örömökben – jelentette ki Tatárné Csonka Zsuzsanna, a GYEK vezető pedagógusa.A gyermeknap kórházi programjai nemcsak szórakozást jelentenek a gyerekeknek, hiszen az önfeledt nevetés és játék talán még gyógyulásukat is jótékony módon befolyásolhatja.B. G.

  • 2007-05-17 17:06 Színes programok a Parlamenti Gyereknapon

    A korábbi évek hagyományaihoz híven idén is a gyerekek vehetik birtokukba a Kossuth teret és a Parlamentet a gyermeknapon. Május 26-án és 27-én óriás játszótér és egész napos színes programok várják a Kossuth térre látogató gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket. Több ezer gyereket várnak a budapesti Kossuth térre május 26–27-én a Miniszterelnöki Hivatal szervezésében megrendezendő Parlamenti Gyereknapra. A Kossuth téren felállítandó óriási játszóházban mindkét napon reggel 10 órától délután 18 óráig minden korosztálynak kínálnak tartalmas, szórakoztató programokat.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!