Programajánló

  • 2007-06-11 15:05 Szerdán kezdődik az Operafesztivál

    Parádés felvonulással kezdődik szerdán az operafesztivál, amely idén Bartók + Párizs, azaz a francia zeneszerzők ünnepe lesz. 14 operát, 18 koncertet és három balettet tűznek műsorra, emellett gyermekprogramokkal és számos kísérőrendezvénnyel várják az érdeklődőket a borsodi megyeszékhelyre június 13-a és 24-e között. A külföldi sztárok mellett több magyar dívát – így  Miklósa Erikát, Sebestyén Mártát és Sass Sylviát is hallhatja majd énekelni a közönség. A nyitókoncert szerdán este nyolc órakor lesz a Miskolci Nemzeti Színházban.      

  • 2007-06-11 13:43 Jótékonysági hangverseny

    Június 20-án, szerdán, 19 órakor a mindszenti templomban Sztahura Ágnes orgonaművész Bach, C. Franck, Liszt, Kodály és Viern műveit szólaltatja meg, továbbá fellép a Paramuzsikusok értelmi sérültekből álló miskolci ének és zenekar. Jótékony célú hangversenyünket a zenekar működésére, hangszerállományának bővítésére, valamint a Hit és Fény értelmi sérülteket segítő közösség támogatására ajánlja fel a művésznő.Sztahura Ágnes orgonaművész immár harmadik éve ajánlja fel játékát a miskolci Hit és Fény Közösség javára. Idén a hangversenyhez csatlakozik az ifjú sérültekből alakult Paramuzsikusok ének és zenekar is, Csekéné Altrichter Judit vezetésével. Számukra ez a fellépés feledhetetlen bátorítást jelenthet munkájuk kiteljesítéséhez és az abban való kitartáshoz.

  • 2007-06-11 13:16 Palota Bornapok

    Az 1999-ben alakult István Nádor Borlovagrend fontos feladatának tekinti a helyben termelt borok népszerűsítését, ezért június 22-én a lillafüredi Palotaszállóban első alkalommal rendezi meg a Palota Borszalont. Az itt bemutatkozó tokaj-hegyaljai és bükkaljai borászok és pincészetek találkozhatnak a régióban működő idegenforgalmi szakemberekkel, szállodavezetőkkel, étterem- és panziótulajdonosokkal. A borászatok, pincészetek 4 fajta borral mutatkozhatnak be.

  • 2007-06-11 13:15 Kerékpárosok a miskolci Operafesztiválon

    Június 13-án 18.00–18.30 között a miskolci Bartók + Párizs Operafesztivál megnyitásaként kerékpáros felvonulást tartanak Miskolc főutcáján. A piros-fehér-kék felsőben a francia trikolort jelképező 15 biciklis a Városház téri parkolóból indul, majd a Villanyrendőrt érintve a Szinva teraszra érkeznek be.

  • 2007-06-08 16:47 I. Fressnapf Sprint kutya–gazdi futás

    Béres Alexandra fitnesz-világbajnok és a Fressnapf megrendezi az I. Fressnapf Sprint kutya–gazdi futás „A fitt kedvencekért” napot Miskolcon, a Cora Áruház (Pesti út 9., bal oldali bejárat) mellett.

  • 2007-06-08 16:44 Az ónodi országgyűlés 300. évfordulójára

    Az 1707. május 31. és június. 21 között az Ónod mellett lezajlott, ónodinak nevezett országgyűlés (az országgyűlés táborának helye és az ország sátora valójában a körömi mezőn volt), nemcsak a Rákóczi-szabadságharc, hanem hazánk egész történelmét tekintve is jelentős esemény volt.Történelmi köztudatunkban az ónodi országgyűlés a Habsburg-ház trónfosztásával kapcsolódik egybe, a diétán e közjogi aktus mellett azonban számos más fontos gazdasági, jelesül az adózást, illetve a hadügyet érintő kérdés is napirendre került. A katonai kérdések között a legfontosabb a X. törvénycikkben elfogadott általános katonai szabályzat a „Regulamentum Universale” volt. Ez a haderő felállításával, beosztásával, ellátásával és fizetésével foglalkozó szervezeti szabályzat, mely hét részben ismertette a hadsereg belső életével, beosztásával és finanszírozásával kapcsolatos teendőket és szabályokat. Az utolsó fejezet az „Edictum Universale-t”, vagyis a katonai büntető törvénykönyvet tartalmazta.A hadsereg egészére érvényes katonai szabályzatot 1707 őszén a lőcsei Brewer nyomdában 2000 példányban, magyar, latin, német nyelven nyomtatták ki, de tudunk például szlovák nyelvű katonai szabályzatról is.Az ónodi országgyűlésen a hadsereg létszámát 53 lovas- és 27 gyalogezredben határozták meg (ez mintegy 50-60 000 fős létszámot jelentett, amelyet a kivetett adókból finanszíroztak).A hadsereg számára kiadott általános katonai szabályzattal a jogi alapját teremtették meg a kuruc, vagyis az önálló magyar hadsereg regularizálásának. Így ez nemcsak a hadsereg, hanem Magyarország állami önállóságának is fontos dokumentuma volt. Az évfordulóhoz kapcsolódó – június 14-én tartandó – konferencia kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ebben az évben ez az egyetlen jelentős nemzetközi összejövetel az ónodi országgyűlést illetően, melyet két akadémikus is megtisztel jelenlétével.

  • 2007-06-07 16:11 Nyeregben a kerékpáros rendőrök

    A Miskolci Rendőrkapitányság igyekszik eleget tenni a mai kor elvárásainak mind szakmai téren, mind a lakosság igényeit tekintve. A közlekedési szabálysértések kiszűréséhez, a különböző törvénysértésekhez igazodva a közlekedésrendészet többféle technikával felszerelt járőrautókkal, illetve rendőr motorkerékpárokkal már rendelkezik. 2005 nyarától kerékpáros járőrök is közreműködnek a preventív jellegű bűn- és balesetmegelőzési munkában, a kerékpáros és gyalogosbalesetek megelőzésében a jogkövetőbb magatartás elérése érdekében, elsősorban a nyári időszakban. A járőr útvonaluk az idegenforgalmilag frekventáltabb városrészek: Diósgyőri Vár és környéke, Lillafüred, valamint a belváros – Széchenyi utca és környéke. Ezen szolgálattal nem titkolt célja a Miskolci Rendőrkapitányságnak, hogy a belvárosban már hatékonyan működő térfigyelő kamerarendszert kiegészítve tovább erősödjön a lakosság és az idelátogatók szubjektív biztonságérzete. A szolgálatba induló kerékpáros járőrök szolgálati felszerelése megegyezik az általános járőrszolgálati felszerelésekkel, azonban a szolgálatellátás specialitása miatt öltözetük és felszerelésük különbözik a megszokottól. Rendőrség felirattal ellátott fehér színű, rövid ujjú pólót viselnek, melyen a rendszeresített rendfokozati és szolgálati jelzések is megtalálhatók. A kissé eltérő egyenruhát a sötétkék rövidnadrág egészíti ki.

  • 2007-06-07 13:51 Téravató

    Június 8-án, pénteken hivatalosan is átadják a megújult Hősök terét. Ebből az alkalomból pénteken este fél 8-tól koncertet rendeznek, amelyen az Egressy és a Bartók Zeneiskolák ütős együttese mellett a miskolci Ifjúsági Fúvószenekar és Somló Tamás is színpadra lép. Az autósoknak is óvatosabban kell errefelé haladniuk, hiszen a tér melletti kereszteződésben már működnek a jelzőlámpák is. A tér átadásával lezárul a belváros megújulását célzó pályázati program, amely eddigi lépéseit a Szinva terasz, a Déryné és a Kazinczy utca, a Kandia köz és a Miskolci Nemzeti Színház jelentették.

  • 2007-06-07 13:24 Városi egészségnap pénteken

    Június 8-án, pénteken immár második alkalommal rendeznek apák napját Miskolcon, ezúttal a Szinva teraszon. Ezen a helyszínen lesz a városban már hagyománnyá vált egészségnap is, ahol ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők, akiknek sokféle szórakoztató programot is kínálnak a szervezők.2004 őszén tartottak először egészségnapot Miskolcon – akkor még meglehetősen gyér érdeklődés mellett. 2005-ben ismét megrendezték a programot, és azóta már 6000-nél is többen vettek részt a város által szervezett szűrővizsgálatokon. A pénteki egészségnapon – amely egyben a második apák napja Miskolcon – a férfiak kerülnek középpontba. Léteznek – nem is kevesen olyanok –, akik bizonyos betegségek kialakulásának vonatkozásában fokozott kockázattal bírnak. Nem kivételek ez alól a miskolci férfiak sem. A Szinva teraszon rendezett programokon az ingyenes szűrővizsgálatok mellett a kikapcsolódásra is gondoltak a szervezők. Apák napi vetélkedők, táncbemutató, játszóutca, aerobik és sok minden más is várja a családokat június 8-án.B. G.

  • 2007-06-07 13:23 Ünneplő Csodamalom

    A Felvidéket járta az elmúlt napokban a miskolci Csodamalom Bábszínház társulata. A művészek Miskolctól mintegy száz kilométerre fekvő gömöri falvakban léptek fel – Bátkában, Simonyiban, Várgedén, Gesztetében. A társulat tizenöt éves, a jubileum kapcsán a hétvégén háromnapos programsorozatot szerveznek. Június nyolcadikán egy szakmai napra hívják azokat, akik az elmúlt években együttműködő partnerei voltak az intézménynek, 9-én és 10-én pedig a nagyközönség figyelmére számítanak a Kossuth utcai Muzsikáló udvarban, ahová bábjátékokkal, koncertekkel, kézművesvásárral, játszóházzal, kiállításokkal csalogatják a közönséget.

  • 2007-06-07 13:14 UNIQA VitalNapok

    Az UNIQA VitalNapok Roadshow június 9-én nyitja meg kapuit Győrben, majd folytatja útját június 10-én Miskolcra. Két nap alatt két városban zajlanak ingyenes egészségügyi szűrések, valamint az egészséget középpontba helyező programok.Az UNIQA Biztosító Zrt. Európában egyedülálló szolgáltatást vezetett be, az UNIQA VitalClubot. A 2006 áprilisában elindított program az egészségmegőrzést és az egészséges életmód ösztönzését tűzte ki céljául. Vitális, aktív eseményein szakemberek bevonásával segíti egy egészségesebb jövő megteremtését.Az UNIQA VitalNapok helyszínein az ingyenes egészségügyi szűrések mellett az érdeklődők teljes állapotfelmérésen vehetnek részt az UNIQA VitalKamionban. A speciális eszközökkel felszerelt kamionban a nyugalmi EKG mellett az UNIQA VitalEdzők megvizsgálják többek között a résztvevők gerincoszlopát, hajlékonyságát, egyensúlyérzékét, terhelhetőségét.Othmar Michl, az UNIQA Biztosító Zrt. vezérigazgatója a következőképpen fogalmazott: „Az UNIQA VitalClub olyan kezdeményezés, mely minden korosztály számára nyitott és szakszerű támogatást kínál egy egészségesebb életmód kialakításához. Az UNIQA VitalNapok még ennél is többet nyújt, hiszen minden érdeklődő számára ingyenes, aktív és egészséges kikapcsolódást kínál. Az UNIQA VitalKamion, ez a guruló egészség-labor pedig alapos áttekintést ad egy személy egészségi állapotáról, de mint látványosság is érdekes.”A roadshow állomásain sportprogramok, versenyek, szakértői tanácsadás, masszázs és sztárvendégeink – Béres Alexandra, Schirilla György, Frank Júlia, Monspart Sarolta, valamint támogatott sportolóink várják az egészséges életmód szerelmeseit, kicsiket és nagyokat egyaránt. Az egészséges programok mellett a szórakozás is igen fontos szerephez jut. Capoeira és tai-chi bemutató, grafológusuk, látványkonyha és masszőrök várják az érdeklődőket. Este a Danubius Rádió népszerű műsorvezetőiből álló Best Of zenekar élő koncertje zárja az eseményt. A helyszínre látogatók között értékes nyereményeket sorsolnak ki.A rendezvénysorozatot az Egészséges Településekért Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt, a Rauch, a PersonalBest, valamint a Pfizer támogatja. Az együttműködő partnerek a résztvevőket abban kívánják támogatni, hogy elinduljanak az egészséghez vezető úton.Az UNIQA VitalNapok állomásai (mindennap 14.00–20.30 óráig):• 2007. 06. 09. UNIQA VitalNap – Győr – Széchenyi tér• 2007. 06. 10. UNIQA VitalNap – Miskolc – Erzsébet térMajd a roadshow folytatódik augusztusban:• 2007. 08. 25. UNIQA VitalNap – Pécs – Széchenyi tér• 2007. 08. 26. UNIQA VitalNap – Szeged – Széchenyi térUNIQA VitalClubA program Ausztriában 16 éve nagy sikerrel működik több, közel egymillió tagja van. Az UNIQA VitalClub az UNIQA csoport leányvállalatai közül elsőként Magyarországon, a helyi viszonyokhoz és igényekhez igazítva került bevezetésre 2006 áprilisában. A szolgáltatás meglévő és leendő UNIQA-ügyfelek számára egyaránt elérhető. AZ UNIQA VitalClub az egészséges életmód ösztönzését és az egészségmegőrzést tűzte ki céljául. Vitális, aktív programok szervezésével, valamint szakemberek bevonásával olyan szolgáltatásokat nyújt, melyek megkönnyítik az életmódváltást, valamint segítenek egy egészségesebb jövő megteremtésében. Szolgáltatásaink a következők: UNIQA VitalNapok, VitalHétvége, VitalEdző, VitalFüzet.Egészséges Településekért Alapítvány – UNIQA-együttműködésAz Egészséges Településekért Alapítvány 2005-ben alakult civil szervezet. Célja, hogy erősítse az emberek egészségtudatosságát, támogassa olyan közösségek kialakulását és működését, amelyek segítenek tagjaiknak egészségesebben élni. Ezt fejezi ki mottójuk is: Jól vagyunk együtt!Az alapítvány pályázatokat ír ki az ország településeinek egészségtervek megvalósítására, programokat szervez a helyes táplálkozás népszerűsítésére és bekapcsolódott a daganatos betegségek elleni civil összefogásba is. Az alapítvány 500 településsel – többségükben kis falvakkal – áll kapcsolatban. A kuratórium elnöke Dobrev Klára.Az alapítvány 2005-ben alakult, politikailag független szervezet, mely állami, önkormányzati támogatásban nem részesül. Működése anyagi alapját a céljainak megvalósítását támogató cégek hozzájárulása biztosítja. Célja, hogy a problémák közösségi alapú megoldásával a testben, lélekben és társadalmában ép közösségek megteremtését szolgálja. Programjain népszerűsíti az egészség pozitív megközelítését, az ezzel kapcsolatos tudásgyarapítást, a jó minőségű élettel kapcsolatos mindennapi készség- és képességfejlesztést. 2006-tól közösségi alapú programokat indítunk a daganatos betegségek megelőzésével és korai felismerésével kapcsolatban is. Az alapítvány elnöke Dobrev Klára.Az UNIQA 2005-től elkötelezettséget vállalt az egészségfejlesztő tevékenységet végző alapítvány támogatása mellett, mely átfogó és közösségi alapú egészségfejlesztő tevékenységet végez. Módszertani segítséget az alapítvány, financiális támogatást pedig az üzleti élet szereplői, köztük az UNIQA ad az egészségfejlesztő programokhoz. A közös összefogás lehetővé teszi a program magas szakmai színvonalon történő megvalósítását és előrelendítik az adott térség gazdasági, társadalmi fejlődését. Othmar Michl, az UNIQA vezérigazgatója mindezt a következőképp fogalmazta meg: „Az Egészséges Településekért Alapítványban olyan partnert találtunk, mellyel hosszú távon együttműködve közösen boronálhatjuk az utat egy jobb, egészségesebb élet felé.”

  • 2007-06-06 14:33 Ötvenhatos vértanúk emléknapja

    49 évvel ezelőtt, 1958. június 16-án az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás mélypontjaként kivégezték Magyarország törvényes miniszterelnökét, Nagy Imrét és két mártírtársát, Maléter Pált és Gimes Miklóst. Nagy Imre miniszterelnök kivégzése előtti és utáni esztendőkben 228 honfitársunk vált a megtorlás áldozatává, ötvenhatos vértanúvá. 1989. június 16-án a magyar nemzet újratemette Nagy Imrét és mártírtársait. Azóta ezen a napon emlékezünk minden 1956 után kivégzett magyar vértanúra.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!