Programajánló

  • 2007-05-31 13:50 A könyveké a főszerep

    Megnyitották a 78. Ünnepi Könyvhetet. Az Erzsébet téren Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere üdvözölték az eseményt, amely annak idején Miskolcról indult és országos jelentőségűvé nőtte ki magát.

  • 2007-05-30 17:10 Borsodi Fonó

    Megkezdődött a Borsodi Fonó. A gyerekeket három napon át várják a Diósgyőri Várba koncertekkel, mesterségbemutatókkal. A hétvégén tovább folytatódnak az események – többek között a Ghymes, az Anima Sound System, a Csík zenekar, a Balkan Fanatik, a Kormorán együttes lép közönség elé. Naponta mintegy nyolcszáz általános iskolást várnak a Diósgyőri Várba. Amikor elindult a Borsodi Fonó rendezvénysorozata, csak a megyei oktatási intézmények tanulóit hívták a programokra, mára azonban az ország tizenöt településéről érkeznek az ódon falak közé, ahol öt különböző helyszínen szórakoztatják őket. Naponta reggel kilenctől délután háromig tartanak a programok, és a gyerekek ezeket szemmel láthatón nagyon élvezik. Birtokba vehetik az egész épületet – a várároktól a felső színpadig. A kovácsolás, a fafaragás, tekenőkészítés, szövés, hímzés, gyöngyfűzés, mézeskalácskészítés, rongybabavarrás és más népi mesterségek fogásait is kipróbálhatják a gyerekek a Borsodi Fonó idején a Diósgyőri Várban. Az egyik legkedveltebb stand pedig nem véletlenül a fajáték-készítőé.Míg hétközben szervezett csoportok látogatják a gyermek Borsodi Fonót, addig a hétvégén a családokat várják a foglalkozásokra gyermekműsorokkal, néptánc-bemutatókkal és más izgalmas programokkal. Emellett e hétvégén rendezik meg immár hagyományosan a Fazola Henrik Nemzetközi Díszkovácsversenyt is Diósgyőrben.

  • 2007-05-30 16:46 „Hajmeresztő” Miskolci Páholy

    „Hajmeresztő” hajbemutatóval, grillpartival, borkóstolással várja a páholytagokat az évad ötödik Páholy-rendezvénye június 2-án a Nyári Színházban. A bemutató hajkölteményeit a Pitti Szépségház és a Miskolci Nemzeti Színház fodrászai alkotják, látványos koreográfiáját Kozma Attila készíti, végét tűzijáték koronázza. Az évad legjobbjait Halasi Imre színházigazgató köszönti. Az est díszvendége a Déryné-díjas Somló István színművész. A talpalávalót Hegyi Anikó és a Vídia együttes adja. A borkóstolásról a Lesskó és Leskó Bt. Családi Pincészet gondoskodik. Az est műsorvezető-háziasszonya Sándor Erzsi.

  • 2007-05-30 12:47 Testvérvárosi koncert

    A múlt heti kassai fellépés után továbbra is a testvérvárosi kapcsolatokat erősítik a Miskolci Szimfonikusok egy szerdai koncerttel. Az Aschaffenburgi Oratóriumkórussal ad hangversenyt a zenekar este 7-től a Művészetek Házában. Verdi Requiemjét tűzték műsorra, olyan szólistákkal, mint Váradi Marianna, Wiedemann Bernadett, Wendler Attila és Fried Péter, vezényel: Kovács László.

  • 2007-05-30 12:27 Beteg gyermekekért az állatkertekben

    A Magyar Állatkertek Szövetsége az idei esztendőben csatlakozik a – Hollandiában 1996-ban indult és azóta nemzetközivé vált – DREAMNIGHT akcióhoz (www.dreamnightatthezoo.nl).Ennek a programnak a keretében tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermekeket és családjukat látja vendégül az állatkert megkülönböztetett figyelmet szentelve nekik. Az esemény mindig konkrét célcsoportra fókuszál, és a programokon a vendégek előzetes meghívás útján vesznek részt. A nemzetközi esemény egységesen minden év június első péntekén, látogatási időn kívül, a munkatársak és segítők önkéntes felajánlásaival valósul meg. A miskolci állatkert több helyi kulturális, művészeti, illetve közfeladatot ellátó intézmény segítségét kérte és kapta is meg, hogy a gyermekek valóban VIP-vendégnek érezhessék magukat ezen az estén!Köszönetet mondanak a program támogatóinak:B.-A-.Z. Megyei Kórház – GYEK, B.-A.-Z. Megyei Rendőrség, Tűzoltóság, Pécsi Sándor Guruló Színház, Berek Rolád Kft., Borsodi Nyomda, Borsodi Vadászkürt Egyesület, Perecesi Tűzlovagok, Ballonworld Hungary Kft., Poli Professionál Kft., Pálos Trade Kft., Nettrade Kft., VADON Szerkesztősége, CORA Áruház – Miskolc, Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Miskolci Nemzeti Színház – Osváth Tibor, Tar Lajos pónitenyésztő.A Miskolci Állatkert és Kultúrparkban június 1-jén (pénteken) 17.00 órakor a meghívott gyermekeket, testvéreiket és szüleiket kisebb ajándékokkal várják, majd kora esti programjaikra invitálják, tetszés szerint választva azokból: állatkerti, színházi, bohóc-, tűzoltó-, illetve más élménygazdag programok várják a vendégeiket.17.00 érkezés, 17.15 kürtjáték – a faház előtt, 17.20 köszöntő, 17.35 kürtjáték, 17.40 Bunder-látványetetés, 17.55 kürtjáték. 18.00 Pécsi Sándor Guruló Színház: Micimackó, 18.25 kürtjáték – zenepavilon, 18.30 Gabi medve látványetetése, 18.50 Karakál látványetetése, 19.30 Tigrisek etetése belső férőhelyükön, 19.45 Tűzlovagok – Tó-teraszon. 20.00 Program zárása – Tó-teraszon, 17.00-tól 20.00 óráig benti parkolóban: tűzoltó- és rendőrautók belülről.Oktatóépülettel szemben: kígyósimogató. Szoborparknál: ismerkedés az altatópuskával, illetve nyuszi- és süni-simogató az esőbeállóban. Párducház, egyik végén: Tekergő, a talált róka, illetve kicsit távolabb tengerimalac-simogató és Lufi Bohóc.18.00 órától 20.00 óráig: a párducháztól indul a traktor néhány fős csoportokkal. Sül kifutónál: pónilovaglás. Háziállat-istálló karámjában: lovaglás Katicán.Házi kecskéink várják a simogatást! A trópusi ház majmainál (tónál), az ormányos medvéknél és a mosómedvéknél gondozók várják vendégeiket, akik néhány fős csoportokban az állatok kifutójában közös etetésen vehetnek részt. Most a kulisszatitkokat is felfedheted: Kíváncsi vagy? Kérdezd az állatkert dolgozóit!

  • 2007-05-29 18:18 Hősök napja

    Május utolsó vasárnapján a hősökre emlékezik az ország, azokra az elesett katonákra, akik a magyar hazáért haltak hősi halált a csatatereken, az ország határainak védelmében, vagy messze szülőföldjüktől. A hősök napjáról egy 1917-ben hozott törvény rendelkezik, ám csak a rendszerváltás után vált rendszeressé a megemlékezés. 2001-ben az Országgyűlés iktatta törvénybe a magyar hősök emlékének megörökítését és a magyar hősök emlékünnepét.A Himnusz hangjaival kezdődött a megemlékezés a Hősök terén, Miskolc Város Elesett Hőseinek Emlékművénél, amely a tér átalakítása miatt a közelmúltban került vissza eredeti helyére. A II. világháborúban egymillió ember veszítette életét. A harcoknak mintegy 600 ezer civil áldozata volt, éppen ezért a hősök napja szinte minden magyar családot érint. Május utolsó vasárnapján nemcsak a két világháborúban elhunytak előtt tisztelgünk, hanem a magyar történelem valamennyi hőse és áldozata előtt. 1925-től a II. világháború befejezéséig a harmadik legnagyobb nemzeti ünnepnek számított Magyarországon a hősök vasárnapja.Az ünnepségen a város vezetői, pártok, civil szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés virágait az emlékmű talpazatánál, majd azt követően a Hősök temetőjében. K. A.

  • 2007-05-29 16:15 XI. Borsodi Fonó

    Május 30-án, szerdán kezdődik a XI. Borsodi Fonó, mely idén hosszabb lesz, mint az elmúlt években, így június 5-ig kínál programot az érdeklődőknek. A Diósgyőri Várban megrendezett hagyományőrző folklórfesztivál a Kárpát- medence népművészetéből, gasztronómiai hagyományaiból, zenei világából és táncaiból nyújt ízelítőt a látogatóknak. A péntek esti hagyományos fesztiválnyitó Ghymes- koncert után egész hétvégén folyamatos műsor, kézműves bemutató és népművészeti vásár várja a Vár vendégeit, de itt lesz az Anima Sound System, a Balkan Fanatik, a Szinvavölgyi Néptáncműhely és a Kormorán is. A  diákok pedig rendhagyó néprajz- és történelemórán ismerkedhetnek meg a Diósgyőri Vár történetével.

  • 2007-05-25 17:05 Gyerekprogramok gyereknapon

    1990 óta a miskolci repülőtér ad otthont a miskolci gyermeknapnak. Játékok, sportprogramok, koncertek és a már megszokott sétarepülés várja a családokat május utolsó hétvégéjén. Jó idő esetén csaknem 15 ezer látogatóra számítanak a szervezők.Szinte minden korosztályra gondoltak a szervezők a gyermeknapi program összeállításánál, amely sok újdonsággal bővül idén. Az egész napos sétarepülés is minden bizonnyal sokakat vonz majd. Újdonság lesz, hogy a bátrabbak ezúttal nemcsak motoros, hanem vitorlázó repülőgépeket is kipróbálhatnak. A gyermeknapra autóval érkezőket a repülőtér keleti végén őrzött parkoló várja, amelyet a szirmabesenyői útról lehet megközelíteni. A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy az autósok – biztonságuk érdekükben – ne hagyják járműveiket a közeli útépítés miatt egyirányúsított Repülőtéri úton.Május 27-én, vasárnap gyermeknap alkalmából a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba a gyermekek számára (18 év alatt) a belépés ingyenes. Június 1-jén az állatkert zártkörű rendezvény miatt rövidített nyitva tartással – 16.00 óráig – várja látogatóit.Általános takarítást és hagyományteremtő gyermeknapot szerveznek Perecesen június első hétvégéjén. Bazin Géza részönkormányzati elnök elmondta, június 1-jén (pénteken) az AVE Miskolc Kft. közreműködésével szerveznek átfogó lomtalanítást, másnap pedig egész napos gyermekprogram lesz a helyi futballpálya mellett nemrégiben átadott játszótéren. Már reggel 9 órától elkezdődnek a sportvetélkedők, zenés műsorok, de a délelőtt folyamán lehetőség nyílik arcfestésre, korongozásra, lovaglásra, kisállat-simogatásra, s karate-bemutatót is láthatnak az érdeklődők. Délben, a szabadtéri színpadon a Pécsi Sándor Guruló Színház művészeinek előadásában tekinthetik meg a gyerekek a Micimackót, majd a sportversenyek legjobbjait jutalmazzák.

  • 2007-05-25 17:00 Hősök napja

    Idén is megemlékeznek Miskolc háborúban elesett hőseiről. Az ünnepség május 27-én, vasárnap 9 órakor a Hősök terén, Miskolc Elesett Hőseinek Emlékművénél kezdődik, majd egy bő háromnegyed órával később a Hősök temetőjében folytatódik. Itt a II. világháborús hősök emlékművénél, az I. világháborús hősök emlékművénél, a 65-ös emlékműnél, a Hadifoglyok kopjafájánál, az ’56-os emlékműnél, valamint a német és szovjet katonák emlékművénél koszorúznak majd.

  • 2007-05-25 16:59 Kézzel épített autócsoda

    20 000 LE 100 autó 4000 m2-en a IV. Allianz Autóshown. Igazi szenzáció fogadja a most hétvégi IV. Allianz Autóshowra kilátogatókat a Jégcsarnokban. A legendás autócsodák között áll egy Forma–1-es versenyautó replika (fotónkon), mely a 2007-es Ferrari istállóban versenyző Kimi Raikkönen autójáról készült egy fanatikus rajongó kétkezi munkája által. Az autó magyarországi útja során először a miskolci Autóshown áll a nagyközönség elé, sőt még egy nagyszerű emlék gyanánt fotót is készíttethetnek a látogatók magukról vele.Az autót Gál Imre, a Fidó Motor Kft. ügyvezetője építette, méghozzá két év alatt, és megszámlálhatatlan munkaórában. A kérdésre, miért fogott hozzá, és miért pont ezt az autót választotta, a válasza egyszerű: mert fanatikus F–1-rajongó és szakmájából adódóan ért az autókhoz, véleménye szerint pedig az első számú autó a Ferrari. Üvegszál, karbonszál, poliészter gyanta, poliészter gél anyagokból kézi formázással, kenéssel készült az autó, melynek a költségét nem is számolta össze, de mint mondja, jó pár havi fizetése ráment. A replika eszmei értéke 15-20 millió forint.Ezek után nem meglepő, hogy Gál Imre igazi rajongója a száguldó cirkusznak, évtizedek óta egyetlen futamot sem hagyna ki. Adja magát a kérdés, magának építene-e egy működő autót?– Valószínűleg ez lesz a következő projekt, egy kanárisárga Maserati sportautót szeretnék építeni.– Mihez kezd a már megépített autóval? Eladja? Kiállítja máshol is? Jótékonysági árverés?– Előbb kiállítások, aztán ha komoly érdeklődő jelentkezik, fájó szívvel, de megválnék tőle, hogy a következő építésbe befektessek. Végső esetben jöhet az árverés.

  • 2007-05-25 16:57 Zsongó Lillafüred

    Kilencedik alkalommal rendezik meg a Zsongó Lillafüred Kulturális és Sportrendezvényt, ez utóbbiban húsz sportág mutatkozik be a várhatóan nagyszámú érdeklődőnek május 26–27-én.Május 26. szombat, kulturális programok (Alpesi büfé előtti tér): 9.30 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép fúvósegyüttese, 9.50 Majorettek bemutatója, 10.05 megnyitó, 10.15 Ködmön Táncegyüttes bemutatója, 11.00 Arabeszk akrobatikus balett-bemutató, 12.00 Rolling Rabbits – Rock&Roll táncbemutató, 13.00 Avasi Gimnázium aerobikcsapatának bemutatója, 13.30 Totó – szellemi vetélkedő, 14.45 Bükkszentkereszti Néptánccsoport bemutatója, 15.30 Miskolci Hastánc Club Egyesület bemutatója, 16.00 eredményhirdetések, 16.00 zene.Sportversenyek: 9.00 úszóverseny (Diósgyőri uszoda), 10.30 asztalitenisz-versenyek (Régiposta Panzió), 10.30 sakkverseny (Erzsébet-sétány), 10.30 természetjárás, 11.00 darts verseny (Alpesi büfé melletti terület), 11.00 kispályás labdarúgás (Waldorf Iskola udvara), 11.30 biatlon bemutató (Függő kert), 13.00 Miskolci Íjász Egylet íjász- bemutatója, 14.00 cselgáncsbemutató (Alpesi büfé előtti terület), 15.00 gyaloglóverseny (Rajt: Palota Szálló parkja).Május 27., vasárnap, kulturális programok (Alpesi büfé előtti tér): 10.00 Fortuna Dance Time táncbemutató, 10.30 MISI tornászainak bemutatója, 11.00 Csodamalom Bábszínház előadása, 12.00 Árpád úti óvodások műsora, Vadvirág Tánccsoport, 12.15 Batsányi úti óvodások műsora, 12.30 Totó – szellemi vetélkedő, 13.30 4Dance Club táncbemutatója, 14.00 eredményhirdetések, 15.00 Sport Talk-Show, 16.00 zene.Sportversenyek: 10.00 országúti kerékpár (Rajt: Ómassai út), 10.00 sakkverseny (Snell parti) (Erzsébet-sétány), 10.00 kispályás labdarúgás felnőtt (Waldorf Iskola udvara), 10.00 asztalitenisz (Régiposta Panzió), 10.00 Vodafone extrém kerékpáros fesztivál (Függőkert), 10.30 tájfutás (Rajt: Függőkert), 10.30 természetjárás, 11.00 street-ball (Alpesi büfé melletti tér), 12.30 cselgáncs bemutató (Alpesi büfé előtti terület), 13.00 futóverseny 15. Bükki Hegyimaraton előversenye, rajt: Palota Szálló parkja, 14.00 M1 Fitness ökölvívó csapatának bemutatója, 14.30 karate bemutató. A sportrendezvényekre nevezési díj nincs, nevezni a helyszínen lehet!

  • 2007-05-24 17:03 Bábszínházi évforduló és gyereknap

    A Muzsikáló udvarban tartja gyermeknapi programjait a Csodamalom Bábszínház társulata május 27-én. A szabadtéri rendezvények között a Babszem Jankó című bábjátékkal várják a kicsiket a Kossuth utcába, ahol folyamatosan vásárosok, népi iparművészek, mutatványosok szórakoztatnak. Tizenöt éves idén a bábszínház, a jubileumi ünnepségeket júniusra tervezik az intézményben. Erről tájékoztatták a közönséget egy összejövetelen. A sérült és fogyatékkal élő fiatalok művészeti neveléséért miniszteri elismerésben részesült a Miskolci Csodamalom Bábszínház társulata. A Juhász Judit és Heiszmann Ildikó vezette csoportok bemutatkoztak az összejövetelen a bábszínházban. Egy görög zenés táncos mesét mutattak be, amelyet a legutóbbi program – más népek kultúrájának megismerése – ihletett. Évek óta tartanak foglalkozásokat sérült fiataloknak a Kossuth utcai intézményben – de a társulatnak most nemcsak a nemrégiben átvett kitüntetést van alkalmuk ünnepelni. Június 8-án szakmai napra várják mindazokat, akik az előző években együttműködtek a társulattal.Június 10-én a Mutatványos vitézek avagy Lúdas Matyi Toldival kukoriczázik címmel a debreceni Vojtina Bábszínház vendégjátékát, majd az Arion görög zenekar koncertjét láthatja a közönség. De bábtörténeti, valamint báb- s díszlettervek kiállításával is készülnek az intézmény munkatársai. Alig ér véget a jubileumi rendezvénysorozat a Bartók + Párizs Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon is fellép a társulat.A szezon pedig nem érhet véget úgy, hogy a gyerekeket ne fogadnák a bábnapköziben. A kicsik kedvenc időtöltése ez, ahol nemcsak bábkészítéssel, hanem meseírással és színpadi játék alapjaival is megismerkedhetnek.-czikora-

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!