Miskolci Jegesmedvék

  • 2014-03-03 21:46 Véget ért a MOL Liga a Jegesmedvéknek

    Nagy arányú, 7-1-es vereséget szenvedtek a Jegesmedvék hétfőn, Miskolcon, így a MOL Ligában a negyedik helyen végeztek, a magyar bajnokságban pedig ezüst érmet szereztek. Mivel a Dunaújváros kiesett a Brassóval szemben, a piros-fehérek lettek a harmadikok a Ligában, a döntőt pedig az Érsekújvár és a Brassó játssza.

  • 2014-03-02 18:36 Az aranygól döntött

    A MOL Liga elődöntőjének harmadik mérkőzésén a hosszabbításban, az aranygól döntött az Érsekújvár javára.

  • 2014-03-01 16:43 A döntőbe jutás a cél!

    A saját kezébe vette a sorsát a Miskolci Jegesmedvék csapata azzal, hogy a két érsekújvári mérkőzésből az egyiket megnyerte. Ezzel ugyanis elvették a pályaelőnyét a szlovák csapatnak, és a következő két hazai mérkőzésen már ténylegesen is a döntőbe jutásért harcolhatnak. Erről beszélgettünk Bob Dever vezetőedzővel.

  • 2014-03-01 14:21 Nemzetközi jégkorong-tanácskozás Miskolcon

    Szakmai konferenciát rendeztek szombaton a Miskolci Jegesmedvék, ahol – egyebek mellett – az EBEL utánpótlás és felnőtt bajnokságainak tapasztalatairól is tárgyaltak. Az előadók között volt Glen Williamson, utánpótlás válogatott szövetségi edző, Oliver Pilloni, az EBEL utánpótlás bajnokságainak komisszárja, a Klagenfurt korábbi igazgatója és Darryl Erason, a Magyar Jégkorong Szövetség mentoredzője. A tanácskozásra természetesen magyar szakembereket is meghívtak. 

  • 2014-02-27 20:55 Fantasztikus győzelem Érsekújváron

    A MOL Liga elődöntőjének második mérkőzésén a Jegesmedvék fantasztikus teljesítményt nyújtva nyertek, és ezzel elvették az Érsekújvár pályaelőnyét.

  • 2014-02-26 20:49 Előny az Érsekújvárnál

    A Miskolci Jegesmedvék szerdán este megkezdték a MOL Liga elődöntő-sorozatát Érsekújváron. Az első találkozót a hazai csapat nyerte.

  • 2014-02-23 21:07 A mennyből a pokolba, tíz perc alatt

    Egy már megnyert meccset engedett ki a kezéből a Miskolci Jegesmedvék csapata a Ferencváros ellen.

  • 2014-02-22 12:51 Jegesmedve bál az utánpótlásért

    Régi hagyományt felelevenítve ismét Jegesmedve bált rendez a klub, amelynek bevételét az utánpótlás fejlesztésére fordítják. Korábban a Miskolci Jegesmedvék minden évben rendeztek bált, amelynek bevételéből az utánpótlás csapatok versenyeztetését segítették. Ezt hagyományt hívják újra életre a klubnál március 7-én, pénteken 19 órától a Miskolci Egyetemen található Uniplaza étterem dísztermében.

  • 2014-02-21 21:37 Vereséggel is a rájátszásban!

    Habár a Jegesmedvék kikaptak pénteken a Brassótól, végül mégis bejutottak a rájátszásba.

  • 2014-02-20 20:53 Otthon kapott ki a listavezető Dunaújváros

    A listavezető Dunaújváros hazai környezetben 3-2-re kikapott a Brassó csapatától a jégkorong MOL Liga csütörtöki mérkőzésén.

  • 2014-02-20 15:01 Bob Dever: „csak” ismételni kell!

    A szinte tökéletes múlt hétvégi romániai túra után hazai pályán, két meccsel búcsúztatja a MOL Liga idei alapszakaszát a Miskolci Jegesmedvék csapata. Bob Dever vezetőedző értékelte a múlt heti két mérkőzést, de már az előttünk álló két hazai mérkőzésre is előre tekint.

  • 2014-02-14 21:42 Fontos győzelem Brassóban

    Utolsó, és egyben legfontosabb romániai túráját kezdte meg pénteken Brassóban a Miskolci Jegesmedvék csapata, amely nagy csatában remek győzelmet aratott egyik nagy riválisával szemben.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!