Sport

Fantasztikus győzelem Érsekújváron

2014-02-27 20:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmedve_ersekujvar.jpg

A MOL Liga elődöntőjének második mérkőzésén a Jegesmedvék fantasztikus teljesítményt nyújtva nyertek, és ezzel elvették az Érsekújvár pályaelőnyét.

A mérkőzést óriási lendülettel kezdte a Miskolc. Teljesen beszorította a hazai csapatot, Chovannak nagyon sok lövést kellett védenie. Hiába alakították ki azonban a helyzeteket a Jegesmedvék, Chovan mindent védett, ekkor egyértelműen az ő bravúrjain tartották meccsben az Érsekújvárt. A sok kimaradt helyzet megbosszulta magát, hiszen a 10. percben, a semmiből, komoly helyzet nélkül megszerezte a vezetést a hazai gárda. Frolikra nem figyeltek a védők, aki közelről mattolta Gyenest (1-0). A gól után is a vendégek játszottak fölényben, de a legnagyobb lehetőségeket is el tudták puskázni. Az utolsó pár percben az Érsekújvár ki tudott jönni a szorításból, ekkor Gyenes is több nagy védést mutatott be.

Elszabadult indulatok

A második harmad 2. percében – emberhátrányban – Knox léphetett ki egyedül, de szólóját fölé lőtte. Az 5. percben elszabadultak az indulatok, amikor Boyle ütközését Druga bíró fejre irányuló támadásnak minősítette, és leküldte a pályáról a kanadai védőt. Ezt követően záporoztak a kiállítások, így hosszabb ideig 3 a 3 ellen játszottak a csapatok. Az összes büntetés letelte után, teljes létszámban ismét a Miskolc került fölénybe. A 12. percben Knoxnak már csak az üres kapuba kellett volna lőni, de a kapuvasat találta el. Három perc múlva Dubec kék vonalas bombája a felső vasról vágódott fölé.

Négy perc alatt két gól

A harmadik harmad elején fantasztikusan kezdtek a Macik, hiszen bő három és fél perc alatt megfordították a meccset. Alig telt el 26 másodperc, amikor Láda kék vonalas lövésébe Knox ért bele a kapu előtt, és a pakk így a hálóba vágódott (1-1). Három perc múlva egy szép támadás végén Dubek talált be (1-2). Ezután hatalmas iram, és sok helyzet jellemezte a meccset, mindkét kapustól nagy bravúrokat láthatott a közönség. Mindkét csapat nagy akarással hajtott, igazán élvezetes mérkőzés alakult ki. A hazaiak a végén a kapust is lehozták, ám így sem tudtak kiegyenlíteni. Ez azt jelenti, hogy a fantasztikus teljesítményt nyújtó Jegesmedvék elvették az Érsekújvár pályaelőnyét!

A több mint ötven miskolci szurkoló a mérkőzés alatt végig bíztatta kedvenceit, sokszor „leszurkolták” a hazai B-közepet, fantasztikus „hazai” hangulatot teremtve a Jegesmedvéknek.

A három nyert mérkőzésig tartó elődöntőben az állás 1-1.

HC Nové Zámky - Miskolci Jegesmedvék
1-2 (1-0, 0-0, 0-2)
Érsekújvári Jégcsarnok 1500 néző
V: Druga, Babic, Abonyi, Pálkövi
Gól: Frolik ill., Knox, Dubek
Kiállítás: 22 perc illetve 35 perc

Miskolci Jegesmedvék: Gyenes – Boyle, Hajós, Knox, Popovics, Metcalfe, Roczanov, Láda, Ritó, Tóth, DeBruyn, Dubek, Hegyi, Durco, Budai, Miskolczi, Fliszár, Rafaj, Faith, Duschek(k). Edző: Bob Dever.  

HC Nové Zámky: Chovan – Sucharda, Podstavek, Kubica, Baron, Hurtaj, Korytko, Ruzicka, Stefanka O., Dubec, Hrudik, Král, Kowalczyk, Krajcovic, Frolik, Kames, Weissmann, Caladi, Siska, Uhnák, Polcik, Pavesic, Krajcovic(k). Edző: Robert Spisak.

Bob Dever: A mai mérkőzésen megmutattuk milyen teljesítményre vagyunk képesek. Remekül működött az emberhátrányos védekezésünk, jól támadtunk le, tartottuk nyomás alatt az ellenfelet. Az egész csapatra nagyon büszke vagyok, nagyon sokat dolgoztunk és megérdemeltük a győzelmet. Ma este még ünneplünk, de holnaptól már a vasárnapi mérkőzésre készülünk.

Robert Spisak: Nagyon küzdelmes mérkőzés volt. Sajnos egy négyperces rövidzárlat a Miskolc javára döntötte el a találkozót.

Fotó: minap.hu archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!