Gazdaság

Újra 200 ezer felett a közfoglalkoztatottak száma

2014-08-09 09:56

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Augusztus első napjaiban újra átlépte a kétszázezer főt a közfoglalkoztatottak száma - számol be róla szombati cikkében a Magyar Nemzet. Ennek fő oka az, hogy augusztus 1-jétől ismét elindították a kistérségi startmunka mintaprogramok több elemét. A téli közfoglalkoztatás áprilisi véget érésével egyik hónapról a másikra mintegy 100 ezer fővel esett a közfoglalkoztatásban állók állománya. Ez most fordult tehát vissza a kormány azon törekvésének (és anyagi támogatásának) hatására, hogy idén havi átlagban elérje a 200 ezer főt a közmunkások száma.

A kormányhivatalok munkaügyi központjainak adatai szerint a július 28. és augusztus 3. közötti időszakban a közfoglalkoztatásban dolgozók létszáma 211 390 fő volt - közölte a lap érdeklődésére a Belügyminisztérium (BM).A BM hozzátette: a kormány hatályon kívül helyezte a mintaprogramok indítására vonatkozó június 30-i határidőt, így lehetőség nyílt újabbak indítására. Ennek köszönhetően augusztus 1-jétől ismét elindították a kistérségi startmunka mintaprogramok több elemét, amelyek keretében a közfoglalkoztatottak belvízelvezetéssel, illegális hulladéklerakó helyek felszámolásával, belterületi és mezőgazdasági utak karbantartásával, illetve egyéb, helyi sajátosságokra épülő programokkal foglalkoznak.

A tárca ezen felül rendszeresen egyeztet az egyedi igényeket jelző közfoglalkoztatókkal is. Az egyedi programok olyan hosszú távú, korábban megkezdett programok folytatásai lehetnek, amelyek a közfoglalkoztatásban viszonylag csekély létszámmal érintett, ugyanakkor a munkaügyi kirendeltségeken nagy számban regisztrált, szakképzett munkaerő, valamint a kiemelt célcsoportok közül a hajléktalanok, romák vagy megváltozott munkaképességűek bevonását is lehetségessé teszik - ismerteti a lap.

Amint a legfrissebb KSH munkanélküliségi statisztika elemzése kapcsán írtuk: "Az év eleji munkapiaci javulást jelentős részben a téli közmunkaprogramok okozták. Ez alig titkoltan a választások előtti munkapiaci adatok tupírozásának szándékával történt, az iskolapadba beültetett munkanélküliek ugyanis már foglalkoztatottnak számítottak. Bár a hatás számszerűsítéséhez még nincs elegendő adatunk, az azért mindenképpen érdemes a figyelemre, hogy az első negyedévben 150 ezerrel több közfoglalkoztatott volt, mint egy évvel korábban. Arra számítunk, hogy a közmunka programok tovább kuszálják a munkaerőpiaci képet. Tavasszal a kormány gyorsan leállította az extra költségvetési forrásokat igénylő programot (bizonyára ez is látszódik a javuló trend megtorpanásában), ám nem sokkal ezután a közmunka újabb felfuttatása mellett döntött."

Egy július közepi hír szerint augusztus és december között további 103 ezer közfoglalkoztatott alkalmazására van igény a közfoglalkoztatóknál a Belügyminisztériumban elkészült felmérés szerint. Ehhez pedig a kormány júliusban megadta a plusz költségvetési fedezetet. MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!