Környezet

  • 2014-06-04 16:38 Takarítják az Ördögárkot

    Megkezdődött szerdán az Ördögárok tisztítása. Az árok az évek alatt annyira megtelt hordalékkal, hogy már a vizet sem tudta elvezetni, ezért szükségessé vált a kitakarítása.

  • 2014-06-03 17:41 A legmodernebb technológiával a hulladék újrahasznosításért

    Kiterjesztik a szelektív hulladékgyűjtést és olyan hulladék-előkezelőt építenek Hejőpapiban, amely éves szinten több ezer tonnával csökkenti a lerakott hulladék mennyiségét Miskolc és további 36 település esetében. A 3,7 milliárd forintos beruházás alapkövét kedd délután rakták le.

  • 2014-06-02 20:10 Keddtől a napsütésé lesz a főszerep

    Kedden hosszabb napos időszakra mindenhol számíthatunk, a nyugati, délnyugati és déli tájakon ugyanakkor egy-egy zápor kialakulhat, délnyugaton esetleg zivatar is. Nem lesz jelentős a légmozgás. Reggel 6-12°C, délután 19-25°C várható. Hajnalban délen helyenként párássá válhat a levegő - az idokep.hu szerint.

  • 2014-06-02 09:44 Kánikula: 30 fok is lehet már a héten!

    A hét eleje ugyan még hűvösen indul, de napról napra melegebb lesz az idő, szombaton már 30 fok jön.

  • 2014-06-01 11:46 Szaporodnak a lakótelepi közösségi kertek

    A Városi Kertek Egyesületének vezetője szerint egyre népszerűbbek a lakótelepen megvalósítható közösségi mintakertek, Kispest és Óbuda után a szentendrei önkormányzat készül megállapodást kötni az effajta "zöld szigetek" létrehozását szervező civil szervezettel.

  • 2014-05-31 21:17 Várható időjárás vasárnap estig

    Általában sok lesz felettünk a felhő, de vasárnap helyenként hosszabb időre kisüt a nap. Összességében több helyen számíthatunk csapadékra: északkeleten esőre, másutt záporesőre, amelyet kezdetben a Nyugat-Dunántúlon, vasárnap a nyugati és a középső megyékben zivatarok is kísérhetnek. Az északnyugati, északi szél megélénkül, főként nyugaton és az északkeleti tájakon olykor meg is erősödik.

  • 2014-05-29 17:54 Védőnőkkel a környezettudatosságért

    Használj kevesebb vizet, vegyszert és energiát, segíts abban, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen – erre hívja fel a figyelmet az a kampány, amelyet az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) indít el. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt keretében 3000 területi és iskolai védőnő vehet majd részt oktatáson, és az üzeneteket több ezer családhoz, általános és középiskoláshoz juttatják el.

  • 2014-05-28 15:32 Újra kertészek lehetnek a kicsik

    Ötödik alkalommal is várják a kis kertészeket – közvetlenül az óvodák jelentkezését. Csütörtökön újra meghirdette Kertész leszek elnevezésű pályázatát a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, amelyhez idén is csatlakozott az önkormányzat.

  • 2014-05-28 13:32 Rekordtermést szüretelhetnek idén az ország cseresznyéskertjében

    A kedvező időjárásnak köszönhetően minőségét és mennyiségét tekintve is átlagon felüli termésre számítanak idén az ország cseresznyéskertjeként is emlegetett Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűben – közölte a Tisza-parti község polgármestere az MTI-vel.

  • 2014-05-26 20:06 Kedden is várható felhőszakadás

    Hétfő este helyenként - elsősorban hegyvidéki területeken - előfordulhat intenzívebb zivatar, ebből egy-egy kisebb körzetben akár 50 milliméter körüli csapadék is hullhat. Éjszakára valamelyest mérséklődnek a zivatarok.

  • 2014-05-26 11:48 Bányászok, kohászok, erdészek találkoztak Telkibányán

    Negyven év után ismét Telkibánya adott otthont a térség bányászai, kohászai és erdészei találkozójának. Az Önkormányzat meghívására, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület - az Országos Erdészeti Egyesület Sárospataki Helyi Csoportja és a Perlit 92 Kft. támogatásával - szervezett találkozót az 1974-es szakmai találkozó emlékére.

  • 2014-05-26 11:11 Felhőszakadás miatt figyelmeztetés a megyére is!

    Hétfőn a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és ismét többfelé alakul ki zápor, zivatar, nagyobb számban a déli óráktól. Helyenként felhőszakadás, jégeső továbbra is előfordul. Erős vagy viharos széllökés csak zivatar környékén lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között várható. Késő estére 16, 22 fok közé hűl le a levegő.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!