Környezet

Takarítják az Ördögárkot

2014-06-04 16:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ordogarok_kotras_140604_fkcs_16.jpg

Megkezdődött szerdán az Ördögárok tisztítása. Az árok az évek alatt annyira megtelt hordalékkal, hogy már a vizet sem tudta elvezetni, ezért szükségessé vált a kitakarítása.

Az Ördögárok megtisztításán kezdtek dolgozni szerdán. A meder a Komlóstetőről összegyűlt csapadékvizet vezeti le a Szinvába, de már annyira megtelt hordalékkal, hogy már a vizet sem tudta elvezetni.

ordogarok_kotras_140604_fkcs_7.jpg

Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati képviselő elmondta, a takarítást követően a zárt szakasz feltárása következik.

– A műszaki állapotfelmérés során olyan pontokat találtunk, ahol aknákat kell kijavítani, illetve eltömődött vezetékek vannak, amelyek becsatlakoznak az Ördögárokba, s az árok oldalfalát és néhány helyen ki kell javítani – sorolta a további teendőket.

ordogarok_kotras_140604_fkcs_21.jpg

A meder az iszaptalanítás után 1,5 méter betonfalat kap, a partfalat pedig kővel és hálóval támasztják meg. Az Ördögárok rendbetételére a város 50 millió forintot különített el, ebből a mostani mederrendezés 10 millióba kerül. A munka két hét múlva fejeződik be.

minap.hu
Fotó: F. K. Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!